A
Megváltónak az összes emberért kell szenvednie és meghalnia, hogy bocsánatot
nyerjenek az irgalmas Istentől. Nagyon sok szentírási szöveg beszél erről.
Szemelvényt tudok csak kiragadni a sok üzenetből, amelyet a Mennyei Atya előre
megfogalmazott. „Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és
felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik. Amint sokan megborzadtak láttán,
hiszen oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata--, úgy fog majd
sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt. Mert olyasmit
fognak látni, amilyet még soha nem hirdettek nekik, és olyan dolgoknak lesznek
tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak. Ki hitt abban, amit hallottunk, és
az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és
mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes, (hiszen láttuk),
a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a
fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés (Iz 52,13-53,3) „Igen, a mi
bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért
érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (5) Mint a
juh, amelyet leölni visznek, vagy mint a bárány elnémul nyírója
előtt: ő sem nyitotta ki a száját. A gonoszok között adtak neki sírboltot
(7b-9a) Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét
engesztelő áldozatul, látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül
általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a
világosságot, és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazultakká
tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat
adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta, és
a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott
a bűnösökért.(10-12) Jézus minderre az isteni tervre, amelyet Izajás próféta
látott és írt le Krisztus előtt hét évszázaddal már konkrétan válaszolt: A
megtestesülés elfogadásakor, legkésőbb az ábrahámi áldáskor. Az elfogatása
előtti estén, az utolsó vacsorán. Az Egyiptomból szabaduló nép a legelső
bárányvacsora alkalmával még nem sejtette, hogy a jövendő Messiás 1280 év múlva
ünnepélyesen befejezi a bárányvacsorát, ugyanakkor feláldozza magát, mint Isten
Bárányát. egy kovásztalan kenyér átváltoztatásával saját élő testévé és a
harmadik kehelyben lévő bor átváltoztatásával saját vérévé. Ott az
apostoloknak, majd a később benne hívőknek is átörökíti eucharisztikus
áldozattá kereszthalála örök emlékezetére és egyben a jelenlévő hívek
eucharisztikus táplálékává. Ezután pedig velünk marad, mint „vándorlásunk örök
társa” (Ho 280 B) kenyér színében a tabernákulumban. Ez tehát a megváltó
szenvedésének, mint a megváltás tényének legszentebb misztériuma. Az Atya
mindezt 1932-ben megerősítette nagy üzenetében: „De mit tegyek, hogy az emberek
között találjam magam? Nem volt más lehetőség, mint hogy Én magam menjek,
Istenségem második személyében. Megismernek-e Engem az emberek? Rám hallgatnak-e?
Számomra a jövőből semmi sem volt elrejtve: e két kérdésre Én magam azt
válaszoltam: „Nem vesznek majd tudomást jelenlétemről, még ha közel is vannak
hozzám. Fiamban bántalmazni fognak, minden jó ellenére, amit nekik cselekedni
fog. Fiamban megrágalmaznak, keresztre feszítenek, hogy megöljenek. Vajon
megállok-e ezért? Nem, gyermekeim, az emberek iránti szeretetem sokkal nagyobb.
Nem álltam meg itt: felismerhetitek jól, hogy szerettelek benneteket, hogy úgy
mondjam, jobban, mint szeretett Fiamat, vagy jobban, mint saját magamat. Amit
nektek mondok, az annyira igaz, hogy ha elegendő lett volna teremtményeim
egyike, hogy levezekelje a többi ember bűneit Fiaméhoz hasonló élet és halál
által, haboztam volna. Miért? Mivel elárultam volna szeretetemet, szenvedést
okozva egy másik teremtményemnek, amelyet szeretek, ahelyett, hogy én magam
szenvedtem volna a Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek”
(Az Atya szól 25-26)
2016. május 30., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése