2016. május 30., hétfő

Évközi kilencedik hét hétfője



Évközi kilencedik hét hétfője


A múlt héten a szombati evangélium azzal fejeződött be, hogy Jézus nem válaszolt a vallási vezetők azon kérdésére, hogy milyen hatalommal cselekszik. Emögött az is meghúzódik, hogy nem ismerte el őket vallási vezetőknek és megkérdőjelezte vallási tekintélyüket. Neki, az Isten Fiának joga van ahhoz, hogy a jeruzsálemi templomban, az ő Atyjának házában rendet tegyen, tanítson és gyógyítson, a kérdezőknek viszont nincs joga ahhoz, hogy felelősségre vonják őt emiatt.
Ugyanezt a gondolatot folytatja a mai evangéliumban a szőlőmunkásokról szóló példabeszéd, amelyet a korábban kérdezőkhöz, a jelenlévő főpapokhoz és a nép vallási elöljáróihoz intéz. Ne legyen kétségünk afelől, hogy a címzettek rögtön felismerték önmagukat a példabeszédben szereplő gonosz szőlőmunkásokban. A példázat egyrészt bemutatta elődeik gonosz tetteit, Isten küldötteinek, a prófétáknak bántalmazását és megölését, másrészt előrevetítette, hogy elveszítik vallási hatalmukat, amely felháborodást váltott ki belőlük. A példabeszéd ugyanakkor előre jelezte Jézusnak, mint Isten Fiának sorsát is, akit nem sokkal később elfognak és keresztre feszítve megölnek, de Isten mégis felmagasztalja őt. Az emberi gonoszság ugyan Jézus halálát okozza, de az isteni jóság őt emeli jelként a magasba, őt dicsőíti meg.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, arra rendeltél minket, hogy örömben éljünk. A munka egyedül nem töltheti be életünket; add hát, hogy megértsük az öröm mélyebb értelmét, az ünnep, az ünneplés, a játék, az üdülés, a pihenés, a művészet belső gazdagságát és felemelkedettségét, de leginkább add meg a bennünket szerető, ránk váró emberekkel való együttlét örömét. Örömvárásunknak az legyen a csúcspontja, mint ahogyan te is mondottad: öröm nekem az emberek között lenni.
Cserháti József



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése