2015. június 15., hétfő

Évközi 11. hét vasárnapja



Évközi 11. hét vasárnapja

Jó földbe
 
Lázár Ervin egyik meséjében a molnár útnak indítja fiát a világba s rábíz egy zsák búzát. A fiú persze jobban örülne egy zsák kenyérnek, de az apja elmondja neki, hogy ez a zsák búza ezer zsáknyit fog teremni, ha jó földbe veti. Csak azt tartsa szem előtt, hogy egy olyan dombon vesse el, amelyiknek fekete a földje, a tetején három fenyő áll és három madár énekel rajtuk. A fiú elindul és jókora út megtétele után talál egy dombot, aminek sárgás a földje, a tején csak egy fenyő áll és egy madár repked felette. Gondolja, ő tovább nem megy, nem keres más helyet s vetni kezdi a magot. Már felét kiszórta, mire meghallja a madár énekét. „Ez nem a te földed.” Abbahagyja a munkát, tovább indul, s arra gondol, hogy azért még ötszáz zsák búza teremhet. Egy idő után talál egy dombot, barna a földje, két fenyő áll a tetején és két madár is repked. Mindjárt vetni is kezdi a búzát, egészen addig, amíg a madarak dalát nem hallja: „Ez nem a te földed.” Felkapja a zsákot, továbbmegy, s valóban megtalálja a helyet, amiről apja beszélt neki: domb fekete földdel, három fenyővel és ugyanannyi madárral. Kinyitja zsákját, vetné a búzamagot, de abban nincs semmi.
Jézus két példabeszédét olvassuk a mai evangéliumban az Isten országáról. Az első hasonlat a magvető emberről szól, aki becsülettel elvégzi munkáját és utána jogosan várja, hogy Isten megáldja tevékenységét, a föld termést hozzon. A második példázatban a kicsiny mustármag hatalmasra növekszik. A növekedés folyamatát az ember egyik esetben sem tudja befolyásolni. Nincs lehetősége arra, hogy siettesse a kikelést, s el kell fogadnia azt a tényt, hogy munkája eredménye az időjárási körülményektől függ. Úgy tűnik, hogy az emberre és munkájára korábban, a megfelelő föld kiválasztásakor és a mag elvetésekor van szükség. Ha rossz földet választ, hiába fog vetni, nem lesz bőséges termés. Ha elmulasztja munkáját, mert lusta dolgozni, azaz nem veti el a földbe a magokat, akkor a zsákban maradt magok nem fognak termést hozni.
A magvető története az igehirdetést, az örömhír terjesztését is szemlélteti. Kifejezetten ilyen mondanivalót sugall Jézusnak egy másik magvetőről szóló példabeszéde, amely szerint a magok egy része az útszélre, bogáncsok és kövek közé hull, míg a többi mag jó földbe kerül, s csak ez utóbbiak hoznak bőséges termést (vö. Mt 13,3-23). Amikor azt hangsúlyozzuk, hogy szem előtt kell tartanunk, hogy kiknek hirdetjük Isten üzenetét, akkor nem a hallgatóság körét akarjuk leszűkíteni, hiszen az ő örömhíre mindenkinek szól. Inkább arról van szó, hogy azt tegyük, amit Isten kér tőlünk, amire megbízást kaptunk. Ne akarjunk a magunk elképzelései után menni, hanem az Úr akaratának megfelelően hirdessük tanítását. Ne legyünk önmagunk ellenségei! Ne elégedjünk meg fél eredményekkel! Ne okoskodjunk és ne legyünk lusták! Az igehirdetés feltételeit az szabja meg, aki megbíz minket ezzel. Ha azt tesszük, amit ő kíván, akkor a ránk bízott szolgálat elvégzése után nyugodt lelkiismerettel várhatjuk, hogy Isten kegyelme meghozza gyümölcsét az emberi szívekben.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Istenünk! Ahogyan a magvető ember bízik abban, hogy a természet titokzatos rendje és a te áldásod gondoskodik majd a mag kikeléséről, ugyanezzel a bizalommal végzik szolgálatukat az igehirdetők és azok, akik hitükről tanúságot tesznek a világban. Lehet, hogy veszélynek lesz kitéve a tanítás jó magja, de emiatt nem veszítik el kedvüket és lelkesedésüket. Te mindannyiunkat meghívsz, hogy munkatársaid legyünk Isten országa terjesztésében. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető! 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése