2014. október 18., szombat

Zsolozsma 287.



Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből

Igehirdetőit kíséri az Úr

Szeretett Testvéreim! Urunk és Üdvözítőnk olykor beszédeivel, olykor pedig cselekedeteivel tanít bennünket. Minden egyes tette ugyanis valóságos parancs. Ha ő minden külön oktatás nélkül is cselekszik valamit, már ezzel is megmutatja, hogy mit kell tennünk, így például kettesével küldi tanítványait az ige hirdetésére, mert két parancsa van a szeretetnek, mégpedig Isten és az embertestvér szeretete. Amikor így kettesével küldi az Úr prédikálni a tanítványokat, szavak nélkül még azt is értésünkre adja ezzel, hogy akiben nincs szeretet embertársa iránt, az semmiképpen se vállalkozzék igehirdetői tisztségre. Találóan írja ezután az Evangélista: Elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült (Lk 10, 1). Igehirdetőit ugyanis kíséri az Úr, mert először elhangzik a prédikáció, a buzdítás szavai pedig, mint hírnökök, utat egyengetnek. A lélek befogadja az igazságot, és akkor érkezik az Úr a szívünk hajlékába. Ezért mondja az igehirdetőknek Izajás: Készítsetek utat az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét (Iz 40, 3). Ezért szólítja fel őket a Zsoltáros: Készítsetek utat az Úrnak, aki a napnyugta fölé emelkedik (vö. Zsolt 67, 5). Igen, a napnyugta fölé emelkedik az Úr, mert a szenvedésben lenyugodott ugyan, de feltámadása után éppen ezért meg jobban felragyogtathatta dicsőségét. Napnyugta fölé emelkedett tehát, mert a halált elszenvedte, de feltámadva széttiporta a halál erejét. Az Úrnak készítünk tehát utat, a napnyugta fölé emelkedőnek, amikor az ő dicsőségét hirdetjük nektek; hogy amikor majd utánunk ő is megérkezik hozzátok, szerető jelenlétével beragyogja lelketeket. Hallgassuk meg azonban, mit mondott az Úr akkor, amikor igéje hirdetőit útnak indította: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába (Lk 10,2) a sok aratnivalóhoz képest kevés a munkás, és ezt csak szomorúan állapíthatjuk meg. Vannak még ugyanis, akik meghallgatnák a jó hírt, de nincsenek, akik hirdessék. Pedig tele van a világ papokkal, csakhogy az Úr aratásában már nagyon kevés munkást találunk, mert a papi szolgálatot elvállaltuk ugyan, de a szolgálatunkkal járó kötelességünket már nem teljesítjük. Fontoljátok meg azonban, kedves testvéreim, fontoljátok meg, mit mondott az Úr: Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Tinektek kell tehát értünk imádkoznotok, hogy munkálni tudjuk azt, ami kijár nektek, nehogy lusta legyen a nyelvünk a buzdításra, és ha már elfoglaltuk az igehirdetői állást, nehogy némaságunk vádoljon minket az igazságos Bíró előtt. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése