2014. október 18., szombat

2014.10.16. Szombat



2014.10.16. Szombat

A
zóta, hogy értesültem Urunk Jézusba vetett hitetekről és minden szent iránt tanúsított szeretetetekről, mindig hálát adok értetek és imádságomban újra meg újra megemlékezem rólatok.” (Ef 1,15-16) Az apostol mennyire másként kezdheti ennek a közösségnek címzett levelét, mint ahogy a Galatákhoz írt levelében tette. Az efezusi híveket bátran dicséri, hiszen felismerték, hogy Jézussal elérkezett az idők teljessége, és benne, mint főben újra egyesít az Úr mindent. Olybá tűnik, hogy az efezusiak mind a tiszta hitben, mind pedig a más vidékről átutazóban hozzájuk érkező keresztényekben helyesen látták meg az igazi testvéreket, ezért megérdemlik a hálaadó imádságot. Az igazi szeretetet a Gondviselés erős alapokra helyezte, hiszen Pál apostol korábban járhatott ott, mint a „szeretett tanítvány”, vagyis Szent János apostol. Még fiatal teológus koromban hallottam vele kapcsolatban, hogy Jézus Édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát teljes tisztelettel fogadta gyermeki gondviselésébe, amikor halála előtt pár perccel rábízta az Úr. „Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,27b) Ez tehát evangéliumi mondat. Amit az előadó utána mondott, nekem újdonság erejével hatott:Amikor az apostol Efezusba költözött, magával vitte Máriát, és nagy szeretettel gondoskodott róla. Igaz, azóta ebben a formában nem emlegették ezt a tényt, de első levelében János igen sokat ír a szeretetről. „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van. És mindenki megszentelődik, ahogyan szent ő is”. (1Jn 3,1-4) Apostoli hagyományként emlegetik, hogy amikor Jézus Édesanyjának elérkezett a megdicsőülése, és élő testét az apostolok szeme láttára Isten ereje a mennybe emelte. Azt a testet, amelyben a Második Isteni Személy megtestesült, és kilenc hónapig élvezte a boldog emberi szeretetet. Ezt az áldott és élő Szűzanyai testet látta meg gyötrő álmában a magyarok első keresztény fejedelme, Géza, mennyei udvarával együtt, és hallotta a boldogító jövendölést: „És most tudd meg, ami rejtve van előtted: fiút szül neked a feleséged, ő királyi rangban uralkodik a magyarokon, és az igaz Istennek kiváló tisztelője lesz…Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges pátrónája leszek”. (Schwandtner, Scriptores rerum Hungaricarum, Tomus I., 583 – 584 idézett leleőhely:Kovács Bánk, Magyarok Nagyasszonya,II.kiad.,14-15) „Urunknak,Jézusnak Istene, a dicsőség Atyja, adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek. Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag az a felséges örökség, amely övé a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma rajtunk, hívőkön. Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta, s a mennyben jobbjára ültette. minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezhető méltóságnak fölé emelte nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is. Mindent lába alá vetett, őt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste és a teljessége annak, aki mindenben mindent teljessé tesz”.(Ef 1,17-23) Az apostol bölcsnek nevezi azokat, akik tudják, hogy a feltámadt Jézus Krisztus az Atya erejéből minden más hatalom fölé emelkedett, de a benne hívőket titokzatos testébe emeli. Az Ő titokzatos teste,vagyis élő szervezete mi vagyunk,. Amikor népünk keresztény lett, EURÓPÁT tekintették Krisztus titokzatos Testének. Ennek védelmét bízta ránk Urunk. Ezer évig mi belerokkantunk védelmébe. XII. Pius pápa így értékelte: „Európa missziós (pogány) terület.” Meg kell újulnunk, mert Isten kipusztítja a megtérni nem tudó vagy nem akaró bűnösöket. Isten és Nagyasszonyunk most is számít ránk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése