2014. október 13., hétfő

2014.10.13. Hétfő



Evangelii Gaudium - az Evangélium öröme

2014.10.13. Hétfő

S
zent Pál a köznapi olvasmányokkal igyekszik mély ismeretekkel gazdagítani egykori tanítványait, a galatákat. Mivel a levele írásakor zsidó tanítók már megzavarták őket, akik a mózesi törvény egyik jelét akarták rájuk kényszeríteni, mondván: a keresztség csak akkor érvényes, ha előbb a megtérő körülmetélteti magát. Ezzel a szertartással előbb zsidó vallásúvá akarták tenni. Az apostol nagy felháborodással magyarázza a megtévesztés veszélyét: „Némelyek nem jó szándékkal buzgólkodnak köztetek, el akarnak fordítani benneteket tőlem, hogy velük tartsatok. Szép dolog, ha a jó ügyért lelkesedtek, nemcsak akkor, amikor körötökben vagyok. Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek. Szeretném, ha ott lehetnék, és más hangon beszélhetnék, mert aggódom értetek”(Gal 4,17-20) Az apostol arra utal, hogy a pogány vagy a zsidó vallású embereknek újjá kell születniük a szent keresztségben. Ez az alakítás az előkészítő oktatás ideje, hiszen minden Jézus által rendelt szentség kegyelmi jel, amely isteni életet, kegyelmet ajándékoz a felvevőnek. A hasonlatot nyilván jól értették a hallgatók, hiszen mindenki tudta akkor, hogy a foganás után az anyai méhben kilenc hónapig kell fejlődnie a magzatnak, csak akkor lesz érett a megszületésre és az egyéni életre.„Mondjátok csak ti, akik a törvény igájába kívánkoztok, nem ismeritek a törvényt? Az Írásban ugyanis az áll, hogy Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól. A szolgálótól való a test szerint született, a szabad asszonytól való pedig az ígéret által. A szolgálótól való a test szerint született, a szabad asszonytól való ellenben az ígéret által. Ennek jelképes értelme van: A két asszony a két szövetséget jelenti. Az egyik a Sínai hegyről való és szolgaságra szül: ez Hágár. Hágár ugyanis az Arábiában fekvő Sínai hegyet jelenti, s a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgaságban él. A szabad asszony azonban a fenti Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk. Hiszen írva van: Örülj, te magtalan, aki nem szülsz, fejezd ki örömöd és ujjongj, aki nem vajúdol. Mert több a gyermeke a magányosnak, mint annak, akinek férje van. Ti tehát, testvéreim, az ígéret fiai vagytok, mint Izsák. De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is” (21-29) Az apostol itt arra gondolhat, hogy Izmael, Hágár fia, több mint tizenhárom évvel idősebb volt, mint Izsák. Amikor a kisebb önállóan kezdett járni, a „vadszamár” természetű Izmael (Ter 16,12) nyaggatta őt, ezért Sára követelte Ábrahámtól, hogy üldözze el anyjával együtt (21,8-21) Sem Ábrahám, sem Sára nem sejtette, hogy a két fiútestvér négyezer év múlva hogyan öli egymást késői utódaikban. Mi ezt szomorúan figyeljük, de segíteni nem tudunk rajtuk. Európa népei nagyon elszakadtak Istentől. Már XII.Pius pápa (1939-1958) megállapította: „Európa missziósterület”. Érzik, tudják, hogy valami igen fontosat elvesztettek. Rólunk viszont tudják, hogy népünk vándor korában is őszinte imádója volt az Ég Istenének, majd kereszténnyé nevelte népét Géza fejedelem fia, István. Őt a Szűzanya ígérte meg Gézának, egy éjszakai álomlátásban közölte vele, hogy fia „királyi rangban uralkodik a magyarokon, és az igaz Istennek kiváló tisztelője lesz. Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, melyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges pátrónája leszek. Géza álmából felocsúdva, hihetetlen örömre és vidámságra hangolódik, és lelkében elhatározza, hogy minden részletében el akarja nyerni, amit a Boldogságos Szűz álmában előadott”. (Schwandtner, Scriptores rerum Hungaricarum, Tomus I. 583-584) így is történt: a hét szabad törzsből egyetlen nemzetet formált, letelepítette népét városokba, falvakba, kemény törvényeket írt, de kegyes király volt. Fiának, Imrének írt Intelmeiben figyelmezteti őt arra, hogy a magyarokat csak magyar törvényekkel szabad kormányozni, és országunkat soha senkinek nem szabad alávetni. Viszont a keresztény európai országokat nekünk kell megvédeni a keletről jövő vándoroktól. Ezer éves véres, hősi szolgálat. A nyugatiak ezer évig nyugodtan éltek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése