Zsolozsma 285.

Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

Íme, én üdvözítem, népemet Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya nem vonzza (Jn 6, 44). Ne gondold, hogy az Atya akaratod ellenére vonz, hiszen szeretetével vonzza lelkedet. Ne féljünk azoktól az emberektől, akik nagyon is távol vannak az isteni dolgok ismeretétől, és csak szavakon nyargalnak, és a Szentírásnak evangéliumi igéjével esetleg cáfolnának bennünket, és azt mondanák: „Hogyan hihetek szabad akarattal, ha már vonzanak engem?” Erre én így felelek: „Kevés az, hogy akaratod révén vonz; még az örömöd által is.” Mit jelent öröm által vonzani? Örömödet az Úrban keresd, ő majd teljesíti szíved vágyait (Zsolt 36, 4). Van egy bizonyos vágya a szívnek, amelynek édes tápláléka az a mennyei kenyér. Továbbá azt merte mondani a költő is: „Mindenkit a vágya vezérel”, vagyis nem a kényszer, hanem a vágy, nem a kötelezettség, hanem a gyönyörködés. Nemde mondanunk kell tehát, hogy az Atya Krisztushoz azt az embert vonzza, aki örül az igazságnak, aki gyönyörködik a boldogságban, aki örvendezik az igazságosságnak, aki gyönyörűségét találja az örök életben, és mindez éppen maga Krisztus? Márpedig ha a testi érzékeinknek is megvannak a maguk gyönyörűségei, akkor a lélek sem lehet meg örömök nélkül. Ha a léleknek nem lennének gyönyörűségei, akkor mi jogon mondaná a Szentírás, hogy szárnyad árnyékában lelnek oltalmat az emberek, házad gazdagságától megittasodnak, gyönyörűséged patakját adod italul nekik, mert tenálad van az élet forrása, és a te fényedben látjuk az igazi fényt. (Zsolt 35, 8). Mutass nekem egy olyan embert, aki szeret, mert az megérti, amit mondok. Mutass egy reménykedő embert, egy éhezőt, mutass egy földi elhagyatottságban vándorló, szomjazó embert, aki az örök haza forrásai után áhítozik, mutass nekem egy ilyen embert, mert az megérti, amit mondok. De ha egy érzéketlen emberhez szólok, az nem érti meg, amit mondok. Ha zöld gallyat nyújtasz a birkának, már vonzod is; ha diókat mutatsz a gyereknek, azzal már vonzod is; odasiet ahhoz, ami vonzza; minthogy szereti, azért az vonzza, minden egyéni kényszerítés nélkül vonzza, hiszen a szeretet köteléke vonzza őt. Ha tehát mindaz vonzza az embert, ami földi gyönyörben és vágyban mutatkozik meg azok előtt, akik azt szeretik – mert igaz az, hogy „mindenkit a vágya vezérel” –, akkor kérdem, nem vonzza-e az embert az Atya által kinyilvánított Krisztus is? Hiszen mire vágyódik jobban az ember lelke, mint az igazságra? Mire kell mohón éheznie, mitől várja, hogy jó ízéről tudja megítélni az igazságot, ha nem eszi és issza a bölcsességet, az igazságosságot, az igazságot és az örökkévalóságot? Azt mondja ugyanis a Szentírás: Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot még itt a földön, mert majd eltelnek vele, de csak a másvilágon (Mt 5, 6). Megajándékozom azzal, amit szeret; megajándékozom azzal, amire reménykedve vágyakozott. Látni fogja majd, amit még nem látva hitt. Az lesz a tápláléka, amire éhezett, azzal telik el majd, amire szomjazott. Mikor lesz mindez? A holtak feltámadásakor, mert én feltámasztom az utolsó napon (Jn 6, 44).