2014. május 22., csütörtök

Zsolozsma 138.



Szent Gaudentius bresciai püspök értekezéseiből

Az Eukarisztia: az Úr Pászkája

Egy halt meg mindenkiért; és ugyanő az Egyház minden egyes templomában a kenyér és bor misztériumában megújítja azokat, akikért feláldozza magát; élteti azokat, akik hisznek benne, és megszenteli áldozatával az őt feláldozókat. Ez a Bárány teste, ez az ő vére. A mennyből alászállott Kenyér ugyanis maga mondja: A kenyér, melyet én adok, az én testem a világ életéért (Jn 6, 51). Megfelelő, hogy a bor színe fejezi ki az ő vérét, hiszen ő maga mondja az evangéliumban: Én vagyok az igazi szőlőtő (Jn 15, 1), ezzel elég világosan adja elénk, hogy az ő vére minden bor, amelyet szenvedésének ábrázolásaként felajánlunk. Jákob pátriárka is ezért jövendöl így Krisztusról: Borban mossa köntösét, s a szőlő vérében ruháját (Ter 49, 11). Azaz a mi emberi természetünket, ezt a magára vett öltözetet a saját vérében fogja majd lemosni. Ő az egész teremtett világ Ura. Ő sarjasztja ki számunkra a kenyeret a földből, a kenyeret viszont — mert van hatalma rá, és megígérte — saját testévé teszi; és aki egykor a vizet borrá változtatta, ugyanő a bort saját vérévé változtatja. Az Úr Pászkája ez (Kiv 12, 11), vagyis az Úr átvonulása; nehogy földi dolognak véld tehát azt, ami mennyeivé lett azáltal, aki abba átvonult, és így testévé, vérévé tette. Amit magadhoz veszel, az ennek a mennyei Kenyérnek, Krisztusnak a teste, és ennek a szent Szőlőtőnek a vére. Amikor ugyanis a megáldott kenyeret és bort tanítványainak nyújtotta, így szólt: Ez az én testem, ez az én vérem (Mt 26, 26-27). Higgyük tehát azt, akinek hittünk, az Igazság megtévesztést nem ismer.Amikor saját testének evéséről és vérének ivásáról beszélt, a tömeg megrökönyödött, és így zúgolódott: Kemény beszéd. Ki hallgatja? (Jn 6, 60). Ezért, hogy égi tüzével megsemmisítse az olyasféle gondolatokat, amelyeknek az elkerüléséről már előbb is szóltam, ezt fűzte hozzá szavaihoz: A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet (Jn 6, 63). 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése