Húsvét negyedik hete szombat
„Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt”
Idézzük fel, amit az ember ismerésének módjáról elmélkedtünk. Az ember úgy jut friss ismeretekhez, hogy valami, amit az ember nem ismer, az érdekélődési körébe kerül. Mivel ismeretlen, felébred az ember kíváncsisága: szeretném megismerni. Mivel a megismerésnek az ember részére három fokozata van: tapasztalás, következtetés és hit, ezekkel kell próbálkoznia az embernek. Isten megismerése nem indulhat a tapasztalattal, mert Isten lényege teremtetlen szellem, az anyag áll tőle legtávolabb a lények közül. Viszont az anyagból és lélekből álló ember gondolkodó lény, a gondolkodás pedig ok-keresés. Már a nagyon régiek így fogalmazták meg az ember lényegét: „animal quaerens cur. Kicsit szélesebb körű fordításban: az ember a négy végtagú gerincesekhez hasonló lény, aki arra a kérdésre keres választ, mi miért van? Így tehát az embert körülvevő világot szemlélő ember elég gyorsan rájött, hogy minden azért van, azért létezik, mert egy magasabb rendű ok létrehozta. Aki pedig ezt a mérhetetlen és végtelenül pontosan működő földet és csillagrendszert kigondolta, megalkotta és működésbe hozta, folyamatosan működteti, az egy végtelenül okos és végtelenül hatalmas lény kell hogy legyen. Őt nevezzük Istennek. Istent nem önmagában ismerjük meg az ismerkedés kezdetén, hanem következtetünk létére abból, amit létrehozott. Jézusnak nem kellett ezt az isteni bizonyítást alkalmaznia,hiszen a zsidók Ábrahámtól kezdődően bensőséges kapcsolatban éltek vele. A hagyományukból, de az ószövetségi szent iratokból nagyon sokat tudtak róla. Prófétáik közvetlen kapcsolatban is álltak Istennel. Az eljövendő közvetítőről sok híradásuk volt. Ezekből, meg Jézus működéséből rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek össze. Beszédei és tettei elgondolkodtatták őket. Rajta keresztül pontosabb istenképük volt már az apostoloknak, ezért mondhatta nekik Jézus: „Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt”.(Jn 14,7) Jézust igazán akkor kezdték megismerni az apostolok, amikor Ő kérdezte tőlük: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13) Ők elmondták az emberektől hallott vélekedéseket, amelyek arról szóltak, hogy egy régen meghalt és eltemetett próféta maradványaiba öltözött próféta szelleme. „És ti kinek tartotok engem?”- hangzott Jézus újabb kérdése. Péter válasza tökéletes: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (16) E szerint Jézus a Második Isteni Személy, isteni szüléssel szülte az Atya, az Atya abszolút tökéletes önismerete. Aki látja Őt, látja az Atyát is. (Jn 14,9) Tökéletes ember is, ezt pedig szemükkel tapasztalják a tanítványok is, tehát Istenember.
„Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt”
Idézzük fel, amit az ember ismerésének módjáról elmélkedtünk. Az ember úgy jut friss ismeretekhez, hogy valami, amit az ember nem ismer, az érdekélődési körébe kerül. Mivel ismeretlen, felébred az ember kíváncsisága: szeretném megismerni. Mivel a megismerésnek az ember részére három fokozata van: tapasztalás, következtetés és hit, ezekkel kell próbálkoznia az embernek. Isten megismerése nem indulhat a tapasztalattal, mert Isten lényege teremtetlen szellem, az anyag áll tőle legtávolabb a lények közül. Viszont az anyagból és lélekből álló ember gondolkodó lény, a gondolkodás pedig ok-keresés. Már a nagyon régiek így fogalmazták meg az ember lényegét: „animal quaerens cur. Kicsit szélesebb körű fordításban: az ember a négy végtagú gerincesekhez hasonló lény, aki arra a kérdésre keres választ, mi miért van? Így tehát az embert körülvevő világot szemlélő ember elég gyorsan rájött, hogy minden azért van, azért létezik, mert egy magasabb rendű ok létrehozta. Aki pedig ezt a mérhetetlen és végtelenül pontosan működő földet és csillagrendszert kigondolta, megalkotta és működésbe hozta, folyamatosan működteti, az egy végtelenül okos és végtelenül hatalmas lény kell hogy legyen. Őt nevezzük Istennek. Istent nem önmagában ismerjük meg az ismerkedés kezdetén, hanem következtetünk létére abból, amit létrehozott. Jézusnak nem kellett ezt az isteni bizonyítást alkalmaznia,hiszen a zsidók Ábrahámtól kezdődően bensőséges kapcsolatban éltek vele. A hagyományukból, de az ószövetségi szent iratokból nagyon sokat tudtak róla. Prófétáik közvetlen kapcsolatban is álltak Istennel. Az eljövendő közvetítőről sok híradásuk volt. Ezekből, meg Jézus működéséből rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek össze. Beszédei és tettei elgondolkodtatták őket. Rajta keresztül pontosabb istenképük volt már az apostoloknak, ezért mondhatta nekik Jézus: „Ha engem megismertetek volna, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és láttátok őt”.(Jn 14,7) Jézust igazán akkor kezdték megismerni az apostolok, amikor Ő kérdezte tőlük: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13) Ők elmondták az emberektől hallott vélekedéseket, amelyek arról szóltak, hogy egy régen meghalt és eltemetett próféta maradványaiba öltözött próféta szelleme. „És ti kinek tartotok engem?”- hangzott Jézus újabb kérdése. Péter válasza tökéletes: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (16) E szerint Jézus a Második Isteni Személy, isteni szüléssel szülte az Atya, az Atya abszolút tökéletes önismerete. Aki látja Őt, látja az Atyát is. (Jn 14,9) Tökéletes ember is, ezt pedig szemükkel tapasztalják a tanítványok is, tehát Istenember.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése