2014. február 25., kedd

2014.02.25. kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.02.25. kedd

A szentmise mai szentleckéjét Szent Jakab apostol leveléből a 4,1-10 versekben jelölte ki Egyházunk. A szöveg fordítója ennek a szövegrésznek ezt az alcímet adta:„a rendetlen kívánságok”„Honnan vannak háborúságok és veszekedések köztetek? Nemde onnét, hogy bűnös vágyak csatáznak tagjaitokban? Kívántok valamit, és nincs meg. Öltök és irigykedtek, de nem tudjátok elérni. Harcoltok és háborúskodtok, de nem a tiétek, mert nem kéritek. Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek, azért, hogy bűnös vágyaitokban elpazaroljátok. Házasságtörők, nem tudjátok, hogy a világgal való barátságellenségeskedés Istennel? Aki tehát a világgal barátságban akar lenni, az ellensége lesz Istennek. Vagy azt hiszitek, hogy hiába mondja az Írás: Féltékenyen szereti (Isten) a lelket, amelynek ő adott bennünk otthont? Annál nagyobb a kegyelem, amelyet ad, ezért mondja: Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad. Vessétek alá magatokat Istennek, szálljatok szembe a sátánnal, és elfut előletek. Közeledjetek Istenhez, s majd ő is közeledik hozzátok. Mossátok tisztára kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, megosztott lelkűek. Ismerjétek el nyomorúságokat, bánkódjatok és sírjatok. Nevetés helyett gyászoljatok, örömötök változzék szomorúsággá. Alázkodjatok meg az Úr előtt, és akkor megdicsőít benneteket”(Jak 4,1-10)

Az alapfogalmakat Isten határozta meg: Mi a dolgok lényege? Az, ami a dolgot azzá teszi, ami, és minden mástól megkülönbözteti. Az ember az a személy, akinek anyagi teste és szellemi lelke van. Ha a lényeket tökéletességük szerint sorba állítjuk, akkor az alattunk lévő lények az állatok, fölöttünk pedig a csak szellemi létű teremtmények vannak. Aki normálisan, tehát a Teremtő által meghatározott elvek szerint gondolkodik, annak a gondolatai igazak. Isten meghatározta, hogy az állatvilág testének felépítése hasonló az emberéhez, de nem azonos, az állati testből nem alakulhatott ki az emberi test. Aki akár tudományosan, akár „bűnös vágyak csatázásából ezzel visszaél” igen megbántja Teremtőjét. Vannak, akik kívánnak valamit, ami önmagában érték, de ezt nem munkával akarják megszerezni, esetleg csalással, ellopják, elrabolják: ebből sem lesz boldog birtoklás. Vannak, akik birtokokat, akár országrészeket is megszereznek harccal, csellel, tehát erőszakkal, erkölcstelenül: előbb-utóbb vissza fogja adni az isteni igazságosság. Ha kérjük azt, amit szeretnénk, mint ahogy Ábrahám nagyon kérte Istentől a „tejjel-mézzel folyó”, Kánaánnak nevezett országnyi földrészt, Istennek joga van gazdát cserélni, de ha már korábban másnak adta és a régi gazdája hálás érte és céljának megfelelően gondozza, az Úr nem szokta csak úgy odaadni egy új gazda számára. Amikor Ábrahám nagyon kérte Istentől Kánaánt magának és utódainak, azt a választ kapta: Én adtam ezt a földet hét népnek. Már most is igen bűnösen élnek, „de a te leszármazottaid majd csak a negyedik nemzedékben térnek ide vissza, mivel az amoriták (és a másik hat nép) bűne még nem teljes”. (Ter 15,16;15,17-20) A házasság szentsége mind a Teremtő, mind a Megváltó szerint felbonthatatlan, kivéve a paráznaság esetét. (Mt 19,8-9) „Házasságtörők, nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Aki tehát világgal barátságban akar lenni, az ellensége lesz Istennek?”(Jak 4,4)„Alázkodjatok meg az Úr előtt,és akkor megdicsőít benneteket”(10)Mekkora szeretet és öröm ez! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése