Augusztus 4. szerda

Az Úr lelke rajtam, kiválasztott és megjelölt engem,
ő küldött, hogy az üdvösség örömhírét vigyem a szegényeknek,
és meggyógyítsam a megtört szívűeket.


Nagy a te hited - mondja Jézus Krisztus a kitartóan kérő kánaáni asszonynak. Hányszor, de hányszor kerülünk mi magunk is olyan kilátástalan helyzetbe, amikor már pontosan tudjuk, hogy semmi más nem segíthet csak Isten, csak az úton mindig szembe jövő Jézus Krisztus. Mert bizony ő mindig ott van előttünk a mi zarándokutunkon csak mi gyakran megfeledkezünk erről, csak mi gyakran megfeledkezünk útitársunkról és csak akkor fohászkodunk feléje, amikor már saját emberi eszköztárunk kiapadt a lehetőségekből. Ez az asszony pogány létére megsejt valamit Jézus Krisztus személyiségének titkából. Látja, hogy ezt az embert sokan kísérik, nyilván ebből gondol arra, hogy esetleg segíthet és abból, hogy Jézus Krisztus karizmája olyan erős lehetett, amelyet nem lehetett nem észrevenni. Ez a karizma ma is jelen van minden Szentmisében. Lánya gyógyulásáért könyörög, mert érzi, hogy attól kér, aki adni tud neki. A tanítványok akadékoskodása tipikus emberi hozzáállás, és Jézus Krisztus első visszautasítása is annyira nyilvánvaló, hogy más már megszégyenülten tovább állt volna, ám őt ez sem tudja eltéríteni feltett szándékától. Kiálljuk-e az első ilyen próbát mi is? Tudunk-e felelni az Úr visszautasító kérdésére? Vagy megsértődünk a kérdésre, és csalódottan odébb állunk? Ne adjuk fel hamar, ne adjuk fel soha az első elutasításra, az első hiába való kísérletre, hanem forduljunk kitartóan Jézus Krisztushoz, aki szeretne nekünk segíteni, és azt akarja, hogy segítsége ne ajándék legyen, hanem megerősödött, kitartó hitünk megérdemelt jutalma.


Kérünk, Istenünk, hogy ez az áldozat, amelyben részesültünk, készítsen elő bennünket az örök életre, amelyet Vianney Szent János áldozópap hűséges szolgálatával kiérdemelt. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!

Augusztus 3. kedd

Hogyan marad meg az Isten szeretete abban,
aki - bár bőven van neki a világ javaiból - mégis,
amikor látja, hogy testvére szükséget szenved,
elzárja előle a szívét?


Ments meg, Uram! - mondja kétségbeesve és Jézus Krisztus segítségére várva Szent Péter apostol. De vajon azóta mi egyszerű emberek, hányszor, de hányszor kiáltottunk fel hozzá hasonlóan a történelem folyamán, annak vérzivataros éveiben? Hányszor hangzott fel még a hitetlenek ajkán is, amikor életünk, vagy szeretteink élete váratlanul nehézségek elé került, amelyet ember nem tudott önerejéből elhárítani? Bizony megszámolhatatlanul csendült fel ez a kiáltás. És Szent Péter apostol példájára mi is hányszor voltunk kénytelenek beismerni kicsiny hitűségünket, beismerni vakmerőségünket, de mindig tudtuk, hogy kihez fordulhatunk ilyen helyzetben segítségért, ki az, aki megmentheti elvesztetnek hit életünket, ott és olyankor, amikor már más nem segíthet. Ha Jézus Krisztus személyes bátorítása ellenére is néha gyengül a hitünk, vagy elfogy az erőnk, akkor is lássuk be, ismerjük be hibáinkat, és ha leszegett fejjel is de bizalommal forduljunk Jézus Krisztushoz. Egyedül ő képes megmenteni minket bűneinktől. Ne késlekedjünk hozzá fordulni bajainkban, ne kételkedjünk egy pillanatra sem szabadító erejében, hanem időben kérjük segítségét, mielőtt összecsapnának fejünk fölött a reménytelenség és a hitetlenség hullámai és alámerülnénk a pokol bugyraiba.


Istenünk, erőt nyertünk abból az egy közös kenyérből, amellyel az emberiség családját szüntelenül táplálod. Kérünk, hogy az egység szentségében részesedve önzetlen és hatékony szeretetet meríthessünk a fejlődésben lévő népek megsegítésére, és így a szeretet szellemében váltsuk valóra az igazságosság művét. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!

Augusztus 2. hétfő

Gondot viselek juhaimra, mondja az Úr,
és pásztort támasztok közöttük, hogy legeltesse őket:
én, az Úr leszek Istenük.


Ti adjatok enni az embereknek enni! - szól a mai evangéliumban Jézus Krisztus parancsa az apostolokhoz és rajtuk keresztül a ma élő emberekhez is, hozzánk. Ha Jézus Krisztust is meghívjuk asztalunkhoz, hogy velünk legyen, ha ő megjelenik és valóságosan jelenvalóvá válik szent lakománkon, akkor ténylegesen feltárul számunkra az étkezés valódi lényege. Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Az étkezések közösséget teremtenek az emberek között, akik megosztják, meg tudják osztani egymás között asztalukat, akik megtudják osztani egymással kenyerüket, azok kegyelmi közösséget hoznak létre Isten és az ember között. És itt ne csak az Úrvacsorára, a Szentáldozásra gondoljunk, hanem arra is, amikor odahaza a családunkkal együtt asztalhoz ülünk, egymásnak nyújtjuk az ételt az asztal fölött, hanem arra is amikor barátainkkal, munkatársainkkal ülünk egy közös asztalhoz, egy közös ebédhez, ilyenkor is mindig egy új lelki közösség alakul ki. Ilyenkor Isten mindig köztünk van, mert ahol ketten összegyűlnek az én nevemben, én ott vagyok velük. Szeretnénk-e Istennel és az emberekkel ilyen közösségre lépni? Helyet biztosítunk-e a segítségre szoruloknak az asztalunknál, akikben Jézus jelen van? Ha valakivel egy asztalhoz tudunk ülni azzal már Isten szándéka szerinti közösséget hozzuk létre.


A szent áldozatban megújulva alázatos szívvel kérünk, Istenünk, hogy Vercelli Szent Özséb püspök példájára valljuk, amit ő hitt, és váltsuk tettekre, amit tanított. Krisztus, a m Urunk által.
Ámen!

Augusztus 1. vasárnap

Istenem, jöjj segítségemre, Uram, siess, segíts meg engem!
Segítőm és megmentőm te vagy, én Istenem, ne késlekedj!


Jézus Krisztus a mai evangéliumban is élő módon tanít minket az élet értékéről és a valódi gazdagságról.

Az olvasmányban a prédikátor laza egyszerűséggel elmondja a földi életről a véleményét: vanitatum vanitas - "minden csak hiábavalóság" Ezt sugallja: egész életedben güriztél, kuporgattál, sanyargattad testedet-lelkedet, azt sem tudtad kinek, vagy minek, miközben mint valami gyorsvonat az életed elszáguldott melletted.

Mi a megoldás? Hol, miben van elrejtve az életem? Hol találom meg a mélyből felkínálkozó énem? A kolosszei levél az állítja a mai szentleckénkben, hogy életetek Istenben van elrejtve. Nem a napi gondokban, nem a megélhetési, felszínen maradási harcban, nem a vagyon és a felhalmozott értékek biztonságában, még csak nem is a közéleti vezetők, politikusok ügyeskedéseiben, hanem Istenben. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a szeretettől motívált magatartás már itt a földön széppé, istenibbé teszi életünket. Ez emel az anyagiak bálványozása fölé, ez az életforma kerüli el a materializmus, és a liberalizmus által kínált hamis biztonságot. A jóléti, és itt már maga a szó is hamis képzeteket éleszt, társadalmak azt sugallják, hogy az határoz meg minket, amink van, amit birtokolni tudunk. A Time magazin július 22-i hirdetésében ez állt: "Az vagy, amit megeszel, megépítsz és megvásárolsz."

Jézus Krisztus leváltja ezt az egydimenziós emberképet. Az ember kicsinyes gondolkodásmódját isteni tágasságra szabadítja, indítja fel. Ez csak akkor lehetne igaz, ha az ember megszületése egy automata gépsor lelketlen terméke volna, mint például a robot. Rengeteg kísérletet tett az ember immár évszázadok óta arra, hogy embert teremtsen mindmáig sikertelenül. És, ha egyszer a testet sikerül is másolni, klónozni, a lelket alig ha tudja, majd ezekbe a testekbe bele lehelni. Jézus Krisztus, a Megváltó megérteti hallgatóival, hogy az ember élete nem a vagyontól függ, hanem a mindeneket teremtő és a mindeneket ajándékba adó Istentől. Valódi életünk bankszámláját Isten vezeti, és a végső rendelkezést ő hozza meg róla.

Ez Jézus Krisztus az egyénre vonatkozó üzenete. Van viszont társadalmi kihatása is. A példabeszédbeli parasztgazda csűröket épít, hogy minél többet birtokolhasson. A magát humánusnak hazudó vadkapitalista világ is felhalmoz, miközben az emberiség nagyobbik része nélkülöz és éhen hal. Naponta hatezer gyermek hal éhen, és még ennél is több felnőtt. Egy éhező afrikai édesanya meghallotta, hogy állítólag egy távolabb fekvő faluban helikopterrel élelmiszersegélyt hoznak. Három csontsovány gyermekével útnak indult. Indulás előtt, mint minden anya ő is mérlegelt. Mérlegelte a helyzetüket és az esélyeiket. Ha maradnak így is úgy is néhány nap múlva éhen halnak, ha szerencséjük van é időben odaérnek talán ketten a négyből életben maradhatnak. Alig tettek meg pár kilométert a tikkasztó melegben és a legkisebb gyermek, aki a leggyengébb volt összeesett és éhen halt. Elkaparta egy közeli fa tövében. Másik két gyermekével továbbindult, de két nap múltán a középső gyermeke sem bírta tovább az út fáradalmait és nehézségeit, meghalt, így azt is eltemették, ahogyan erejükből telet. Végül, ahogyan előzetesen is kalkulálta odaért abba a faluba egyetlen életben maradt gyermekével, de arra nem számíthatott, hogy túl sok hozzá hasonló éhező indult útnak, és így mire odaértek addigra minden élelem elfogyott. A történet azzal fejeződik be, hogy ott fekszik az anya a legnagyobb gyermekével a falu szélén már jártányi erejük sincsen, élnek még, de már nem sokáig. Legyek lepik be őket és a magasban dögevő madarak várják végső kimúlásukat.

A felhalmozó, amerikai társadalomnak a bibliai kapzsi ember példájára elveszik a nehezebb sorsúaktól a föld javait és azt bankjaikba és raktáráruházaikba gyűjtik. Az amerikai társadalom az ószövetségi zsidó társadalom példájára épült fel. Amerikát ma is a zsidók irányítják, és a zsidó nem ad, a zsidó kereskedő, a zsidó spekulál, a zsidó mindig nyerni, gazdagodni akar. Így mindenki vesztes lesz: akiktől elvesznek a földi életükben javakat, és azok is, akik felhalmoznak, mert a halálban úgyis mindent elveszítenek. Nagyon jó példa erre az ókor nagy urai a fáraók, akik hatalmas vagyonok felett uralkodtak, már haláluk előtt hatalmas piramisokat építettek, hogy vele együtt azt is odatemessék el, hogy a túlvilágon is legalább olyan gazdagok legyenek. Csakhogy több ezer évvel később ezeket a piramisok felnyitották és a kincsek mind itt maradtak és a megtalálok azt elrabolták a halott uralkodótól.

Még ma! Még ma éjjel! Hangzik fel Jézus Krisztus kemény figyelmeztetése. Még ma kérik el tőled lelkedet. Már nem te rendelkezel vele. Nem a tied, adnod kell, ha akarod, ha nem.

Két egymással ellentétes folyam tárul elénk. Egyik a földies emberé, aki a saját tárolójába gyűjti az élet vizét, aztán az megposhad. A másik, aki az élő vizet továbbfolyatja és így megtermékenyíti a földet, mely bőséges termést hoz. Így gazdagodik ez az ember a végtelen életbőségű Istenben, mert él a lelki élet eszközeivel, a gyónással, a szentáldozással, a szentmisével, a szentírásolvasással, lelket gazdagító beszélgetésekkel, és az emberségében szegényes világban a szeretet gazdagságával van jelen.

Keresztény orvosaink közösségében kaptam ezt az idézetet:

"Olyan az élet, ahogy éljük.
Úgy segít az Isten, ahogy kérjük.
Úgy győzünk, ahogy küzdünk.
Úgy halunk meg, ahogy éltünk."


Istenünk, mennyei eledellel tápláltad lelkünket. Oltalmazz minket állandó pártfogásoddal, hogy örök megváltásodra is méltók legyünk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!

Július 31. szombat

Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben,
a földön és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse
az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.


Keresztelő Szent János egykor Jézus Krisztusra mutatott: "Neki növekednie kell, nekem pedig csökkennem." A mai napon Keresztelő Szent János halálának ünnepnapját is tartjuk. Vértanúságának története az egyik legközismertebb bibliai történet. Halálával, az utolsó ószövetségi próféta halálával éppen az ószövetség volt az, amely lezárult. Fent említett szavai pontosan rámutatnak arra, aminek ezután történnie kell, és ami meg is történt. Az irgalmasság lelki cselekedetei között az első helyen ez áll: "A bűnösöket meginteni." Ezt tette bátran minden ószövetségi próféta, így Keresztelő Szent János is. Hány embernek kell azért bánkódnia, mert ha meghallgatta volna az intő szót, megállhatott volna a lejtőn. A mai nap másik tanúságtevője Loyolai Szent Ignác, akinek példamutatása maradéktalanul odaadott életében mutatkozott meg: "Mindent Isten nagyobb dicsőségére" tett. Az általa alapított jezsuita rendnek is ez lett a jelmondata. Az Egyház életében a Jézus Krisztusról tett tanúság sokszor végződött vértanúsággal, az élet maradéktalan, önfeledt odaadással. Hogyan viszonyulok ahhoz, aki hibáimra, tévedéseimre figyelmeztet? - Ki merek-e állni az igazság mellett akkor is, ha ezzel egyedül vagyok, vagy ha ez engem teljesen lehetetlen helyzetbe hozhat?


Urunk, Istenünk, a dicsérő áldozat, amelyet Loyolai Szent Ignácért hálát adva mutattunk be előtted, segítsen el minket Fölséged örök dicsőségére. Krisztus, a m Urunk által.
Ámen!

Július 30. péntek

Szólásra nyitotta ajkát az Egyházban,
a bölcsesség és az értelem töltötte be őt az Úr,
a dicsőség ruháját adta rá.


Mit akar köztünk az "ács fia" Názáretben botrány volt Jézus Krisztus megjelenése. Harminc éven keresztül nap, mint nap találkoztak vele. Látták, ahogy kisfiúból felserdül. Látták, ahogy egyre különcebb lesz a többi gyermeknél. Látták, hogy igazán az ács mesterség sem az igazi hivatása, mert nem érdekelte, nem kötötte le figyelmét. Látták, hogy jót tesz naponta közöttük. Látták, hogy miként növekszik föléjük jóságban, tisztességben, erkölcsösségben. Aztán végre elment Názáretből, hihették, hogy végleg megszabadultak tőle. Tőle, aki mindennap emlékeztette őket arra, hogy ők bűnösök, vétkesek. Nem látták meg benne az emberségbe öltözött istenséget, hanem öntelten elfordultak tőle, aki "a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság. A meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök, Jézus Krisztus Isten ereje, Isten bölcsessége." A pogányok a krisztusi tanítást kinevették. Ostobaságnak tartották, hogy lemondásban, önmegtagadásban éljenek. Ezek a vélekedések Názáretben is elfojtották Jézus Krisztus üzenetét, miközben mások úgy hallgatták, mint Isten mérhetetlen bölcsességét. A Jézus Krisztustól elforduló názáretiek nemcsak Jézust vetették meg ezzel, hanem az Atyát is, aki Jézus Krisztust, egyszülött Fiát küldte. Ily módon nem Jézus Krisztust bűntették magatartásukkal, hanem éppen ellenkezőleg önmagukat, hiszen így, ennek okán tömérdek kegyelemtől estek el. A názáretiek csak nézték Jézus Krisztust, de nem látták! Uram, adj nekem, "tiszta szemet", hogy mindig tisztán láthassak, hogy mindig a lényeget láthassam meg az emberek okozta ködben.


Istenünk, te Krisztussal, az élő kenyérrel tápláltál minket. Kérünk: Krisztus legyen tanítómesterünk is, hogy Aranyszavú Szent Péter püspök ünnepén igazságodat mindjobban megismerjük, és szeretetben tettekre váltsuk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!

Július 29. csütörtök

Jézus betért egy faluba, és egy Márta nevű asszony
házába fogadta.


A mai evangélium Márta és Mária történetét boncolgatja. Betániában járunk, amely egy jelentéktelen kis település, de Jézus Krisztus felbukkanásával hirtelen mégis fontos helyszínné alakul át. Az elmúlt napokban egyszer már jártunk itt. Ma éppúgy kitüntetés, ha valaki hallgatja Jézus Krisztus szavait, mint akkoriban. Míg Máriát eltöltötte a boldogság, miközben Jézus Krisztust hallgatta, Márta sürgött-forgott, mint egy gondos vendéglátó az Úr körül, lesve annak minden fizikai szükségletét, háziasszonyi teendőit végezve. Egyszer csak megállt: "Uram - méltatlankodott - nem törődsz vele, hogy egyedül szolgállak ki? Szólj, hogy húgom segítsen! Örök ütközése ez a csendes imának és a lázas tevékenységnek munkamániának. Tévedésben élnek, akik azt hiszik, hogy kötelességük rovására gondolják az imádkozást, és nagyot tévednek azok is, akik az imádság helyett is dolgoznak. Az Úr így válaszol: "Márta, Márta sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszíti el soha." Az imádkozásnak és a munkának mindig összhangban, harmóniában kell lennie az ember életében. A Szűzanya is gondját viselte családjának, de nála nagyobb imádkozó nem volt még a világon. Adja Isten, hogy a "jobbik részt" soha fel ne áldozzuk.


Egyszülött Fiad testének és vérének vétele, Istenünk, fordítson el minket mindentől, ami mulandó, hogy Betániai Szent Márta példájára a földön őszinte szeretettel munkálkodjunk érted, a mennyben pedig örökké örvendezzünk látásodnak. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!