2010. július 29., csütörtök

Július 29. csütörtök



Jézus betért egy faluba, és egy Márta nevű asszony
házába fogadta.


A mai evangélium Márta és Mária történetét boncolgatja. Betániában járunk, amely egy jelentéktelen kis település, de Jézus Krisztus felbukkanásával hirtelen mégis fontos helyszínné alakul át. Az elmúlt napokban egyszer már jártunk itt. Ma éppúgy kitüntetés, ha valaki hallgatja Jézus Krisztus szavait, mint akkoriban. Míg Máriát eltöltötte a boldogság, miközben Jézus Krisztust hallgatta, Márta sürgött-forgott, mint egy gondos vendéglátó az Úr körül, lesve annak minden fizikai szükségletét, háziasszonyi teendőit végezve. Egyszer csak megállt: "Uram - méltatlankodott - nem törődsz vele, hogy egyedül szolgállak ki? Szólj, hogy húgom segítsen! Örök ütközése ez a csendes imának és a lázas tevékenységnek munkamániának. Tévedésben élnek, akik azt hiszik, hogy kötelességük rovására gondolják az imádkozást, és nagyot tévednek azok is, akik az imádság helyett is dolgoznak. Az Úr így válaszol: "Márta, Márta sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszíti el soha." Az imádkozásnak és a munkának mindig összhangban, harmóniában kell lennie az ember életében. A Szűzanya is gondját viselte családjának, de nála nagyobb imádkozó nem volt még a világon. Adja Isten, hogy a "jobbik részt" soha fel ne áldozzuk.


Egyszülött Fiad testének és vérének vétele, Istenünk, fordítson el minket mindentől, ami mulandó, hogy Betániai Szent Márta példájára a földön őszinte szeretettel munkálkodjunk érted, a mennyben pedig örökké örvendezzünk látásodnak. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése