Böjte Csaba: II. János Pál „gyermekei” várták Csíksomlyón Ferenc pápát
A Szentatya csíksomlyói szentmiséjét követően kérdeztük Csaba testvért arról, hogyan élte meg a pápalátogatást, milyen gondolatok ragadták meg leginkább a homíliából.
– Láttuk
a felvételeken a zarándokokkal együtt feljönni a nyeregbe, az esőben, a
székelykapun át. Mit érzett, amikor látta, hogy a nem éppen ideális időjárási
körülmények ellenére, a szakadó esőben több mint százezren fegyelmezetten,
imádkozva jöttek fel a szentmisére?
– Egész
nap a büszkeség érzése volt a szívemben. Egyfelől büszke voltam az Egyházamra
és Ferenc pápára, hogy minden nehézség és gond ellenére eljön: tudom, hogy
nagyon embert próbáló feladat Bukarestből elrepülni, Marosvásárhelyről
elautózni Csíkszeredába, és itt misézni, aztán átrepülni Jászvásárba újabb
találkozásokra, holott az előző és az utána való nap sem volt könnyű. Másfelől
a büszkeség érzése volt bennem a népem miatt. Csíkszeredában nőttem fel, tudom,
hogy ha egyszer elkezd így esni az eső, két-három hétig is tud ilyen vehemensen
esni. Mondogattam a híveknek – bár nem nagy hittel –, hogy a nagymamám mindig
azt mondta: „Ne búsulj, minden szombaton kisüt a nap, mert a Szűzanya kimossa a
Kisjézus ingecskéjét, és annak vasárnapra meg kell száradnia.” Valóban így
lett: Isten, aki megmosdatott, meg is szárított bennünket.
– Úgy
érzem, elérzékenyült…
– Igen,
én szeretek büszke lenni a népemre, az Egyházamra. A gyermekeimre is büszke
voltam: ezer gyerekkel jöttünk el, akik sátorban aludtak Csíkszentsimonban, ott
lehetett ennyi gyereket elszállásolni. Őket is veregette az eső, egyik-másik
olyan sáros volt, hogy alig ismertem rá. Nyafogás nélkül végigcsinálták, és
amit nagyon tisztelek bennünk, hogy utólag sem volt nyafi, Istennek legyen
hála, bennük is öröm és büszkeség volt. Örvendtek. Logikus, hogy sokkal jobban
örvendtek volna, ha kapnak egy-egy puszit Ferenc pápától, de az nem fért bele.
Így szervezték, nem hiszem, hogy Ferenc pápán múlt, hogy ilyen felnőttesre
sikeredett a látogatás. Sokszor a népünk is, de egész Európa meg az Egyház is
olyan koravén lett; kezd kicsit olyan hisztis lenni, mint néhány vénleány…
–
A szentmisén fent lehetett a gyerekekkel az oltárnál.
– Igen,
két gyerekünkkel felmentünk, mert az egyházmegye javaslatára meg akartuk
ajándékozni Ferenc pápát egy kenyérrel. Csíkszentdomonkoson is van házunk, ott
sütöttük meg a kenyeret; a polgármester is segített, szépen becsomagoltuk és
elvittük – jelképes, szép gesztus volt, hogy az árva gyerekek megosztják a
kenyerüket Ferenc pápával. Mindig kérdezik lesajnálóan: Mi haszna, értelme volt
az 1999-es bukaresti pápalátogatásnak? II. János Pál pápa húsz évvel ezelőtt
járt Bukarestben, és most egész nyíltan kimondta Jakubinyi érsek,
amin akkor csak hümmögtünk: hogy nem engedték át Erdélybe. A pápa akkor a román
hatóságoktól kérte a kiengesztelődést, az ingatlanok visszaadását. Az erdélyi
egyházmegyének akkor három ingatlant adtak vissza, az egyik a dévai kolostor
volt. II. János Pál pápa kérésére kaptuk tehát vissza, és nemcsak a kolostort,
hanem a működési engedélyt is megkaptuk a gyermekotthon beindítására. Ilyen
értelemben ez az ezer gyermek János Pál pápa „gyermeke” is. A mindenkori pápa
„gyermekei” is. Szépnek tartottam ezért, hogy elvigyem ezt az ezer gyereket,
akik vittek neki egy kenyeret és egy Gyermek Jézus-szobrot. Nemcsak ajándékot
adtunk, hanem egy kérést is megfogalmaztunk: azt szeretnénk, hogy június
elseje, a nemzetközi gyermeknap legyen a Gyermek Jézus szép ünnepe. A
Szentatyával személyesen nem találkozhattam, nem sok idő, energia volt rá, úgy
láttam, hogy még a püspökökkel sem foghatott kezet, és én sem jutottam el
hozzá.
– Miben
látja Ferenc pápa homíliájának legfőbb üzenetét?
– Volt
egy mondat, amit kétszer is elmondott: kérjük a Szűzanyát, hogy tanítson meg összevarrni a jövőt.
Úgy érzem, hogy Trianonnal széttéptünk egy jövőt. Én is Trianon gyermeke
vagyok, mindig úgy éltem meg, hogy akkor az őseink elváltak egymástól.
Évszázadokig hitték, hogy a Kárpát-medencében lakó különféle nemzeteknek együtt
könnyebb, mint külön-külön, akkor pedig úgy döntöttek, hogy mégiscsak jobb lesz
külön, mint együtt. Mi, erdélyi magyarok és sokan mások is súlyos árat
fizettünk ezért a válásért, de azt gondolom, ennek az árát mindenki megfizette,
az erdélyi románok és szászok is; sok szomorúsággal, fájdalommal járt a
Felvidéken és máshol is. Trianonra az lenne a válasz, ha ki mernénk mondani: a
Kárpát-medencében nekünk együtt jobb, biztonságosabb, eredményesebb, mint
külön. Ferenc pápa kétszer is elmondta ezt a mondatot, és éreztem is a
hangjában az erőt. Igen, a jövőt össze kellene varrni!
– A
magyar és a román sajtóban is inkább pozitív visszhangja volt a látogatásnak,
de vannak negatív hangok is, melyek szerint például „Csíksomlyó elveszett”. Itt
van egy ünnep, egy történelmi pillanat, és mindig vannak ilyen hangok.
– Azt
gondolom, ezt is pozitívan kell felfognunk. Hosszú évtizedekig az embereknek
sem lehetőségük, sem merszük nem volt kimondani, amit gondoltak. Istennek hála,
most olyan pozitív, nyugodt világ van, hogy mindenki leírhatja, világgá
kürtölheti, amit gondol. Az emberek mernek is, tudnak is, akarnak is beszélni –
a sok gondolatban lesz pelyva is, de lesznek olyanok, amelyek a világunkat
előrébb viszik. A „svédasztalon” sokféle lelki, szellemi, fizikai táplálék van:
az asztalhoz ülőnek bölcsnek kell lennie ahhoz, hogy tudja, miből válasszon,
mit fogyasszon. Nem gondolom, hogy az Egyháznak, az államnak vagy a Facebooknak
cenzúráznia kellene – ennek a korszaknak, hála Istennek, vége van. De a felnőtt
kereszténységhez hozzátartozik egyfajta kritikai érzék is: vagyok elég bölcs,
hogy tudjak dönteni. Most is volt egy választás, ami engem reménnyel tölt el,
mert Magyarországon is sok ember megfogalmazta a maga választási elképzeléseit,
céljait, az emberek pedig elmentek és szavaztak. Talán európai szinten soha nem
volt olyan választás, amelynek ilyen nagy volt a tétje, hogy ne folyjon vér, ne
menjenek tankok a terekre… Európa népe kezd felnőni, megfogalmaz mindenféle
elképzelést, és egy választás során tud dönteni, ki tudja választani azokat az
értékeket, amelyek mentén le tudja élni az életét. Engem reménnyel tölt el,
hogy egy ilyen fontos döntéskor Magyarországon, Romániában, Angliában,
Franciaországban, Németországban, Ausztriában, mindenütt az emberek kifejezték
akaratukat, és ezt a politikusok tiszteletben tartják. Mindenkit arra biztatok,
hogy ne a rossz dolgokkal foglalkozzon, hanem merje alázattal, szeretettel
megfogalmazni az értékes gondolatait, keresse a szövetségeseket maga mellé, és
a világ biztosan jó irányba fog előremozdulni.
– Vajon
mi kell ahhoz, hogy valóban előremozduljon a világ?
– Én nem
az emberekben bízom, hanem Istenben. Olyan szépen mondja Jézus: „Atyám mindmáig
munkálkodik, és én is munkálkodom.” Én ebbe a munkálkodó, gondviselő, világot
tovább teremtő Istenben bízom, aki idáig elhozott bennünket, és biztosan vannak
tervei, és tovább is visz majd minket. Én Márton Áron és Erdély sok vértanúja
útján szeretnék továbbmenni az Egyházam iránti hűségben, és erre biztatok
mindenkit. Hiszek egy kibontakozó jövőben, hiszem, hogy hiába vagyunk ennyifélék,
ennyiféle indulattal itt a Kárpát-medencében, Isten országa mindenképpen
előttünk van, nem mögöttünk.
–
Ugyanakkor a mi dolgunk is összevarrni a jövőt…
– Most
Gyimesbükkre utazom, az ezeréves határnál szeretnék bemutatni
szentmiseáldozatot. Nagy ajándékként éltük meg azt is, hogy nemcsak Ferenc pápa
jött Erdély földjére, a csíksomlyói szentmisére, hanem László királyunk
ereklyéje is, amit magammal vihetek Gyimesbükkre. Mit lehet tőle megtanulni?
Szent László Máriától megtanulta összevarrni a magyar jövőt. Szétesett volt
akkor az ország, nemcsak nemzetiségi alapon, hanem sok más szempontból is:
polgárháborúk dúltak; tizenvalahány püspökből három maradt életben, a többit
megölték; templomokat, városokat égettek fel. Miért került öt nappal későbbre,
augusztus 20-ára a nemzeti ünnep? Szent István augusztus 15-én halt meg, de
Szent László azt mondta 15-én: tartsunk ötnapos bűnbánati szent időt,
mindenki menjen, és engesztelődjön ki ellenségével. Maga is elment, és
megkereste Salamont, aki a trónjára tört, összeesküvést szervezett.
Kiengesztelődött vele. Szent László békéje nyomán több mint negyven évig szépen
épült, erősödött a Kárpát-medence. Szent Lászlónak ezt a lelkületét kérem ezen
a szentmisén népem, nemzetem számára: merjünk mi magunk is a családjainkban,
egyházközségeinkben kiengesztelődni. Együtt többek vagyunk, erősebbek vagyunk,
mint külön-külön.
– Ferenc pápa a repülőúton azt
mondta Erdélyről, hogy ilyen csodálatos tájat még soha nem látott…
– Amikor
Szíriára, Irakra azt mondják, hogy termékeny félhold, mindig azt mondom, hogy
ott az egész országban annyi zöldet nem láttam, mint amikor a Nagysomlyó
hegyéről körbenézek, és minden ragyog. Erdély valóban tündérkert. Fontos, hogy
ezt meg is őrizzük, és mi magunk is tudatában legyünk. Ha Ferenc pápa ezt
mondta, biztosan így is gondolta, nem olyan ember, aki össze-vissza bókol. Adja
az Isten, hogy mi magunk is szeressük, tiszteljük szülőföldünket és mindazokat,
akik a szülőföldünkön élnek. Tegnap Kászonban miséztem, az ottani házainkban
élő gyermekeinknek hirdettem vakációváró szent időt. Úzvölgyén jöttünk át a
hegyen, láttunk őzeket, medvét is. Mondtam is a zarándokoknak, hogy tisztelnünk
kell mindenkit, aki itt él, minden fűszálat, minden virágot, amivel Isten
feldíszíti szülőföldünket, margarétával, harangvirággal… Székelyföld gyönyörű,
mindenkit nagy szeretettel biztatok, jöjjön el nyáron erre a gyönyörű tájra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése