Hívom a családokat 2019 júniusában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
„Ballag
már a vén diák tovább, tovább / Búcsúzni kell most cimborák tovább, tovább. /
Az élet hív, a munka vár / Itt az óra, meg ne állj / Tovább, tovább, tovább /
Fel búcsúcsókra cimborák!” – zengett a szépen feldíszített iskolában. A szülők
szintén ünnepi ruhában ott ültek a díszteremben és meghatottan gyönyörködtek
gyerekeikben. Az egyik anyuka odafordult a mellette ülő anyukához – tizenkét
éve ismerik egymást, sok szülői értekezleten találkoztak. „Hát ezt is megértük,
mindjárt leérettségiznek, és megkezdik a felnőtt életet. Bizony, azt éneklik,
hogy »az élet hív, a munka vár«, de én nem tudom, milyen élet hívja, miféle
munka várja őket. A nóta szép, de fel vannak-e készítve az életre, és tudják-e
valamire használni azt a rengeteg tudást, amit tizenkét évig próbáltak itt
beléjük gyömöszölni?! Mi ide beírattuk őket – mert ez egy jó hírű iskola –, de
az, hogy mit ér az érettségi, azt akkor se tudtuk, most se látjuk. Az én fiam –
vette át a szót a másik anyuka –, még most se tudja, mit szeretne, ugyan
beírtunk valamit a továbbtanulási lapjára, de ő azt mondta, hogy neki teljesen
mindegy. Amit szeretne csinálni, abból nem lehet megélni, amiből meg
megélhetne, ahhoz semmi kedve. Csak azt nem tudom, hogy ki ezért a felelős! Mi
mindent megadtunk neki, talán erőnkön felül is, az iskoláról is azt mondják,
hogy jó, csak a gyerek nem viszi semmire. »Fel búcsúcsókra, cimborák!«”
Korunk
embere szabad szeretne lenni, szabadon, minden külső befolyástól mentesen akar
dönteni mindenben. A fogyasztói társadalom sok lehetőséget kínál, szabadon
dönthetünk, hogy piros vagy kék szappantartót vegyünk-e, az a kérdés azonban
fel se merül, hogy minek, mire jó, ha a pirosat választjuk, és miért nem jó, ha
a kéket? Vedd meg, használd, amíg neked tetszik, aztán dobd el! Az
individualista fogyasztói mentalitás arra buzdít, hogy foglalkozzék mindenki a
maga és szűk környezete pillanatnyi hasznával és érdekével. A szívünk-lelkünk
mélyén lévő vágyak és kívánságok mindenkinek a magánügyei, ezekkel foglalkozzék
mindenki maga.
A mai
világnak – a maga sokféle és nyomasztó fogyasztói kínálatával – nagy veszedelme
az egyénközpontú szomorúság, amely a kényelmes és kapzsi szívből, a felszínes
élvezetek beteges kereséséből, a magára hagyatott lelkiismeretből fakad. (Evangelii
gaudium, 2) „Magadnak teremtettél minket, Istenünk és nyugtalan a
mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned” – írja Szent Ágoston (Vallomások,
1,1). A keresztény családban a nehézségeket és problémákat az Úr keresztjével
egyesülve élik át, fájdalmuk, szenvedésük szeretetáldozattá alakul, örömeikben,
ünnepeikben, pihenésükben pedig részesednek Krisztus feltámadásának
életteljességében. (vö. Amoris laetitia, 317) Az ilyen
családban élő gyermek már szinte a bölcsőben találkozik Krisztussal, és ez a
találkozás képes szíve nyugtalanságát feloldani és örömmé formálni. Mindebben a
családnak, főként pedig a szülőknek nagy és komoly feladata van: a hit
továbbadása, az akarat nevelése, a jó és a szép iránti vonzódás kifejlesztése,
a szabadság és az igazság tisztelete, a jó, az igaz, a szép melletti döntés
képességének kialakítása. Mindezt pedig átjárja és megalapozza a szeretet, mert
a gyermeknek meg kell éreznie, hogy szülei méltók bizalmára, a javát akarják,
arra tanítják, amit maguk is sikerrel gyakorolnak. (vö. Amoris
laetitia, 263–264) Így válik a család családegyházzá és ezzel
egyidejűleg a társadalom evangelizáló kovászává.
Milyen
hatással van családi életre a fogyasztói kultúra, a használd és dobd el
mentalitása, a leselejtezés kultúrája? Hogyan tudjátok gyerekeiteket megóvni a
„modern” szellemi áramlatok önző, anyagias és mindent relatívnak tartó
mentalitásától?
Nem
könnyű a mai világ eszmei zűrzavarában egy fiatalnak sorsdöntő kérdésekben
dönteni. Az ipari-gazdasági élet olyan átalakulásban van, amelynek sem az
irányát, sem a végkifejletét nem lehet látni. Hogyan tudná egy érettségiző
fiatal átlátni, hogy milyen pályán tudná sikerrel megállni a helyét, amikor még
azt sem lehet tudni, hogy egy-egy szakterület hova és hogyan fejlődik? Sokszor a
szülők sem sokat tudnak segíteni, ők sem láthatják át az elszabadult fejlődést.
A jó iskola abban tud a szülőknek segíteni, ha a tudományok és művészetek
legújabb eredményei fényében olyan perspektívát tud a fiatalnak adni, amely nem
az egyes ember – sokszor önző, materialista és az igazságot relativizáló –
szempontjai szerint mutatja meg a világot, hanem figyelmét az egész emberi
közösség létének értelmére és céljára irányítja, képessé teszi a transzcendens
valóság befogadására. A Teremtő a világot jónak teremtette (Ter 1,31), az
embert pedig a saját képére és hasonlatosságára. Isten nem teremtett selejtet,
ami tökéletlen világban, az az ember bűnének a következménye. Aki így látja a
világot, a társadalmat és embertársait, az mindenben meglátja a jót, nem veszti
el kedvét látva a sok bajt, szegénységet, nyomorúságot, háborút és természeti
katasztrófát, és azt keresi, hogy hol és hogyan tudna bekapcsolódni a Teremtő
munkájába.
Hogyan
tudjátok a keresztény isten- és emberképet gyerekeiteknek átadni anélkül, hogy
ez elszigetelné őket osztálytársaiktól? Hogyan tudtok az iskolával
együttműködni?
A család
és iskola együttműködésével éretté váló, a világot, a társadalmat és
embertársait Isten szemszögéből látó fiatal pályaválasztásakor buzgón kéri
Isten segítségét, rábízza magát Isten megvilágosító kegyelmére. Kéri, hogy
találjon képességeivel, lehetőségeivel és hajlamaival összhangban lévő
megoldást, és találja meg azt a pályát, amelyet Isten már születése előtt
számára kijelölt. Ha szabadon úgy dönt, hogy elfogadja ezt a tervet, akkor
elfogadja Isten szeretetét, és növekedik a szeretetben, és nem csügged, ha
ezért újra meg újra erőfeszítéseket kell tennie, mert tudja, hogy Isten
szeretete kifogyhatatlan. „A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent,
hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.” (1Jn
4,10)
Mit
tudtok tenni a szeretet civilizációjának terjedéséért a családban, a
rokonságban, baráti körötökben?
A
ballagási ünnepség az iskola igazgatójának búcsúbeszédével zárult. Megemlékezett
a búcsúzó diákokról, méltatta jó teljesítményeiket, majd sok sikert, örömet és
boldogságot kívánt nekik felnőtt életükben. „A siker önmagában még nem okoz
örömet – mondta. – A sikerért meg kell dolgozni, sokszor nagyon keményen, a
siker gyakran csak szenvedések árán érhető el, de aki tudja, hogy
erőfeszítéseinek eredménye örömet okoz másoknak, az a nehézségek ellenére is
örülni tud a sikernek. Az öröm azonban még nem boldogság. Boldog az az ember,
aki tudja, hogy élete Isten akarata szerint folyik. Tudja, hogy a maga elé
tűzött cél Isten akarata szerinti, érzi és tudja, hogy Isten segíti, vele van.
Sikerének és örömének kulcsa, hogy bármihez fog, azzal kezdi: »Legyen meg a Te
akaratod«. Az ilyen boldog emberrel jó együtt lenni, jó a barátjának, munkatársának
lenni. Azt tapasztalom, hogy az ilyen boldog emberek megtalálják Isten által
nekik szánt párjukat és boldog családi életet élnek. Búcsúzóul tehát azt
kívánom nektek, legyetek maradéktalanul boldogok.”
Bíró
László tábori püspök,az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése