2019. május 1., szerda

Útravaló – 2019. május 1.



Útravaló – 2019. május 1.


Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Seregély István nyugalmazott egri érsek útravalóit olvashatják.


Szent Józsefnek, az ácsnak, aki hitvese lett Isten szent anyjának, egyetlen szavát sem jegyezték föl az evangéliumok. Viszont igaz embernek nevezik. Mit jelent az „igaz ember” kifejezés a Szentírás szókincsében? Merem mondani, hogy annyit jelent: ez az ember olyan, amilyennek Isten akarja. Mindnyájunknak törekednünk kell arra, hogy igaz emberekké legyünk.
Nos, az „igaz” szónak van egy alapértelme. Létrendileg arról mondhatjuk, hogy igaz, aminek a neve pontosan fedi a valóságot. Az igazi arany az, amely az arany minden tulajdonságával, fizikai lényegével rendelkezik.
Az igazság másik értelme a logikai értelem. Ez arról tanúskodik, hogy igaznak ismert minden dolog, amiről beszélünk. Ez azonban függ az emberi megismeréstől, mert tévedhetünk is.
Végül az erkölcsi igazság azt jelenti, hogy amit mondunk vagy leírunk, az megfelel a létbeli és logikai igazságnak. Erkölcsileg igaz a szavunk, ha a dolgokat úgy mondjuk el, ahogyan tudomásunk szerint vannak. Ellentéte a hazugság, a szándékos eltérés az igazságtól.
Szent József miden szempontból igaz ember volt. Lehet, hogy voltak, akik nem ismerték Józsefet, az ácsot, vagy rosszakarattal, hamisan nyilatkoztak róla. Mindez azonban nem mond ellent annak, hogy a szentírási megállapítás szerint József gondolkozásában, beszédében, cselekvésében és a megpróbáltatások viselésében is olyan volt, amilyennek Isten akarta. Úgy is fogalmazhatunk: Isten akarata szerinti ember volt.
Nos, ez a józsefi igaz emberség az, amire az Istent ismerő embernek törekednie kell. Mindegy, hogy minek látnak, miként ítélkeznek rólunk az emberek ma és a jövőben, szóban, írásban, a médiában. Nekünk egyedül az a fontos, hogy Isten fogadjon el igaznak. Hogy olyan emberek legyünk, amilyennek az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embernek lennie kell. Mivel hibátlan ember nincs, Józsefről sem állítható, hogy hibátlan volt. Viszont az ember igaz volta mindig helyreállítható, minden hiteles megtéréssel. Ez a mi kötelességünk és igazságunk.
Mivel ezen a világon az áteredő bűn terhét hordozzuk, és esendő emberek vagyunk, a bűnbánat lelkületét állandóan fönn kell tartani az imával. Katolikus vagy keleti ortodox ember esetében, aki ismeri a gyónás szentségét, ez örök életünk reményét adja.
A keresztény lelkiségben Szűz Máriát illeti meg a legnagyobb tisztelet (hüperdulia), és rögtön utána – minden más szentet megelőzve – Szent József tisztelete következik (protodulia). Közbejárónk is lett a család szolgálatában, a munkánk végzésében. Ő Isten földi családjának, az Egyháznak oltalmazója. És a jó halál kieszközlője, hogy üdvösségre érettként jussunk el Isten ítélőszéke elé.
Az előttünk élő hívő nemzedékek Szent Józsefnek ajánlották föl Magyarországot, hogy legyen szószólónk Jézus Krisztus előtt. Nem csalatkozik, aki hozzá fohászkodik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése