Hívom a családokat 2019 májusában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Egy
barátom mesélte: Álltunk a gyalogátkelőnél, a piros lámpánál és vártunk zöld
jelzésre. A szemem sarkából figyeltem a mellettem álló idős házaspárt. „Majd
nyugodtan, óvatosan – mondta halkan az idős hölgy –, maradj szorosan
mellettem.” Gondoskodást és szeretetet éreztem hangjából. A nagyszüleim
jutottak eszembe, az, ahogy nagyapám szinte szavak nélkül segített nagyanyámnak
a házimunkában. Elég volt egy pillantás, egy bólintás, máris értették egymást,
kapcsolatuk szerető figyelmességre és empátiára alapult. Megoldom – válaszolta
az öregúr –, átjutok a túloldalra, de hiszen tudod. A lámpa zöldre váltott, a
két öreg elindult és meggondoltan haladt lépésről lépésre. A legtöbben,
fiatalok és idősebbek ügyet se vetettek rájuk, siettek a túloldalra. „Nem kell
szaladniuk – fordultam oda hozzájuk –, a lámpa még zöld.” „Köszönjük –
mosolyogtak rám az öregek –, figyelünk a lámpára és egymásra. Tudja, annyi éve
járunk már mindenhová együtt, megtanultunk egymásra vigyázni.”
Ha statisztikai
felmérés készülne arról, hogy egy adott időszakban a színházak, a mozik és TV-k
műsorán az előadott művek hány százaléka volt házasság- és családbarát, akkor
az eredmény azt mutatná, hogy a házasság „kiment a divatból”. Az előadott művek
sokasága azt hirdeti, hogy aki az egész életére szóló elkötelezettséget vállal,
aki végérvényes kapcsolatot akar létesíteni, az pórul jár, mert a szép jövőt
hajszolva lemarad a jelen élvezhető pillanatairól, az általa vágyott szép jövő
viszont mára megkopott és divatjamúlt. Ferenc pápa sokszor figyelmeztet: a mára
eluralkodott ideiglenesség és relativizmus kultúrája csalás és ámítás; becsapás
és hazugság azt hirdetni, hogy nincs abszolút igazság, hogy semmi sem lehet
végleges.
Ma a
média, a reklámok olyan családi életet népszerűsítenek, ahol minden szép, a
lakás, a konyha, a terített asztal, mindenki mosolyog. De vajon van-e a
látszatszépség mögött igazi, szívbéli öröm? Ferenc pápa így buzdítja a
fiatalokat: „Lássátok meg a szépséget a mocskosan és ápolatlanul hazatérő
munkásban, akit eltölt a családja számára megszerzett javak feletti öröm.
Milyen szép a családi asztalnál az ételt nagylelkűen megosztó közösség! Szép az
a kissé kócos, már nem is fiatal feleség, aki kitartóan ápolja beteg férjét,
annak ellenére, hogy már a saját egészsége sincs egészen rendben. Szép egy
idősödő házaspár – rég túl az udvarlás tavaszán –, amint életük őszén is
hűségesen egymás kezét fogva járnak. Függetlenül attól, hogy öltözetük
divatos-e, szépek azok a férfiak és nők, akik követve személyes
szeretethivatásukat, önzetlenül szolgálják a közösséget és a nemzetet,
fáradságot nem kímélve dolgoznak a boldog családokért, a társadalmi békéért.
Fedezzük fel és irányítsuk a figyelmet azokra a szépségekre, amelyek a
keresztre feszített Krisztus szépségére emlékeztetnek, mert ezek képezik a
valódi társadalmi szolidaritás és kultúra alapjait.”
Idézzetek
fel családi, rokoni, baráti, ismerősi körből olyan családokat, családi
eseményeket, amelyek nem a média által népszerűsített értelemben, de szépek voltak.
Mi volt szépségük titka?
Amikor
két keresztény fiatalban fellobban az egymás iránt érzett szeretet lángja,
megérzik azt is, hogy ezt a lángot Isten szeretete táplálja. Istenre figyelve
megértik üzenetét is: legyen a férfiból és a nőből egy test, egy élet. A
házasság szentsége azután Isten kegyelmével öleli át szerelmüket. Isten üzenete
a biztos kiindulópont: akik az üzenetet követik, tudják, hogy nincs
félnivalójuk, hogy együtt minden gondon, nehézségen úrrá lesznek, Isten mindig
velük lesz.
A fiataloknak
ma is a család a legfontosabb vonatkoztatási pontja. A család szétesése, a
válás, a második házasság és a család egyszülőssé válása kétségtelenül nagy
fájdalmat és súlyos identitászavarokat okoz a fiataloknak. Néha olyan
felelősségeket kell magukra vállalniuk, amelyekre még nem érettek, és így
koraéretté kényszerülnek válni. Meghatározó szerepet játszhatnak ilyenkor a
nagyszülők szeretetükkel és a vallási nevelés irányításával. Bölcsességükkel ők
lehetnek a generációk közötti viszony meghatározói. A saját családjukban átélt
nehéz helyzetek a fiatalokban kétséget ébresztenek, hogy vajon érdemes-e
családot alapítani, hűségesnek, nagylelkűnek lenni.
Milyen
segítséget tudtok nyújtani egy, a környezetetekben szétesett családnak? Hogyan
tudjátok támogatni gyerekeitek szétesett családból származó barátait,
osztálytársait?
Sok
keresztény fiatal látva, hogy a világ tele van erőszakkal és önzéssel, arra
hajlik, hogy kis csoportokba vonuljon vissza, ahol megtapasztalhatja a
testvériséget és a szeretetet, de elkerülheti a nagyobb világ társadalmi
életében jelentkező kihívásokat és problémákat. Úgy gondolják, hogy laikus
keresztényként Isten arra hívja őket, hogy szolgáljanak a templomban mint
lektorok, akolitusok, katekéták, sekrestyések, vagy énekesek. A laikus hivatás
valójában mindenekelőtt a szeretetre irányul a világban, a családban, a
társadalomban, a politikában, a kulturális, gazdasági és tudományos életben, és
mindenütt, ahol emberek élnek. A laikusok konkrét és hitalapú elkötelezettsége
egy új társadalom felépítése. Arra hivatottak, hogy a társadalomban és a
világban élve elvigyék az evangéliumot mindenhová, dolgozzanak a béke
növekedéséért, a harmóniáért, az igazságosságért, az emberi méltóság és az
irgalmasság érvényre jutásáért, azaz hogy Isten országa terjedjen a világban.
A
fiatalok szabadságát tiszteletben tartva fontos, hogy életútjukon kísérjük
őket, hogy Krisztuson alapuló élettervet kínáljunk nekik: a sziklára épített
ház építését, a családalapítást. A házasságra fel kell készülni. Nagyon fontos,
hogy a házasságra készülők megértsék és magukévá tegyék az Egyház házasságról
szóló tanítását, hogy hitük éretté, felnőtt hitté váljon. Ugyanilyen fontos a
legszebb erények, a szeretet, a remény, a türelem, a hűség, a jóság, a
megbocsátásra, a párbeszédre és a szolgálatra való képesség kifejlesztése. Ide
tartozik a fiatalok szexualitásának kiérlelése, hogy az ne a másik
használatának eszköze legyen, hanem általa tudják magukat a másik személynek
kizárólagosan és nagyvonalúan elajándékozni. Isten nemiséggel rendelkezőnek
teremtett minket, a nemiséget Ő maga alkotta meg, és teremtményeinek
ajándékozta. A szexualitás szenvedély, két célja van: szerelemmé fokozni az
egymás iránti szeretetet és új életet fakasztani. Az igazi szerelem
szenvedélyes, benne a férfi és a nő örökre egymásnak ajándékozzák magukat.
Testestül-lelkestül adják egymásnak teljes életüket. A házasságra szóló
meghívás és a szexualitás egyaránt Isten ajándéka. Isten ajándékát nem
kezelhetjük tabuként, köszönjük meg és adjunk hálát érte. Az igazi, szép és
szenvedélyes szerelmet akarják ellopni a fiataloktól azok, akik tőrbe csalva
őket végső soron elszigetelődésre és a legkeservesebb elmagányosodásra vezető
individualista, zabolátlan életre biztatnak. (vö. Christus vivit kezdetű apostoli
buzdítás 168, 183, 242, 260-266)
Hogyan
tudjátok gyerekeitek házasságra való felkészülését támogatni? Anélkül, hogy a
már felnőtté vált gyerekek szabadságát korlátoznátok, hogyan tudjátok
kifejleszteni bennük a helyes arányérzéket az igazi értékek szolgálatában álló
elfoglaltságok és a könnyed szórakozás és élvezetetek között?
Amikor a
túloldalra értünk és az öregek megálltak egy pillanatnyi pihenőre, még egyszer
megszólítottam őket: „Segíthetnék még valamiben?” – kérdeztem. „Köszönjük a
kedvességét – válaszolták –, de tudjuk, hogy hova igyekszünk, és ismerjük az
oda vezető utat. Megoldjuk, együtt bizonyára célba érünk.” Egy mögöttünk loholó
fiatal pár hallotta beszélgetésünket, a lány ránk szólt: „Lépjenek már odébb,
elállják az utat!” Az öregek erre megindultak, én meg megkérdeztem a fiatalokat:
„Tudják, hogy hova akarnak eljutni? És ismerik az oda vezető utat?” A fiú rám
nézett és elgondolkodva válaszolt: „Most moziba akarunk menni. Az odavezető
utat ismerjük. De azt, hogy akarunk-e házaspár lenni, pláne majd ilyen öreg
házaspár, mint ez a két öreg, azt nem tudom. Ilyen stabil és egymásban ennyire
bízó házasokat nem ismerünk. Egyikünk szülei sem hagyományos házasságban élnek.
A moziműsor segít elhatározni, hogy hova menjünk. De mi segíthetne megtalálni
azt, hogy az életben merre van előre?”
Bíró
László tábori püspök,
az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
az MKPK Családbizottságának elnöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése