Szentszéki
állásfoglalás a nők védelméről és a genderideológiáról – Auza érsek beszéde az
ENSZ-ben
A nők helyzetével foglalkozó ENSZ-bizottság 63.
ülésszakának kísérőrendezvényén szólalt fel Bernardito Auza érsek március 20-án
New Yorkban, ismertetve a Vatikán álláspontját.
Bernardito Auza érsek, apostoli nuncius, a
Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője közzétette a Vatikán állásfoglalását;
beszéde a nemzetközi közösség nők helyzetével foglalkozó bizottságának 63.
ülésszakán hangzott el, a Szentszék által rendezett Nemek közötti egyenlőség és genderideológia: A
nők és a lányok védelme című kísérőrendezvényen.
* * *
A Gazdasági és Szociális Tanács minden évben
találkozik a nők helyzetével foglalkozó bizottsággal (Commission on the Status
of Women, CSW), annak érdekében, hogy a nők politikai, gazdasági, állampolgári,
szociális és oktatáshoz való jogaihoz kapcsolódó témákat elmélyítse,
beszámoljon róluk, illetve figyelemmel kísérje őket. Amikor a CSW először ült
össze 1947-ben Lake Successben (New York állam), egyértelmű volt, mit jelent
nőnek lenni. Noha az azt követő 62 év során számos vita folyt különböző
kontinensekről származó, különböző hátterű nők között a nők céljait és jogait,
valamint a megvalósítás módjait illetően, mégis mindenki tudta, kire utalnak,
amikor például a nemek közötti egyenlőségről, a nők elleni erőszakról, a nők
iskoláztatásáról vagy az azonos munkáért azonos bért elvéről esett szó. Még
2011-ben is, amikor létrehozták az ENSZ nemek közötti egyenlőséggel és a nők
szerepvállalásának növelésével foglalkozó egységét (UN Women), mindenki
tisztában volt vele, kit képvisel és kinek az ügyét kívánja előmozdítani: az
emberi faj mintegy felének az érdekét, akik az anyaságra való képességgel
születtek, két X-kromoszómával, és sajátos fizikai, hormonális és más ebből
fakadó jellegzetességekkel, amelyek megkülönböztetik őket az emberiség másik
felétől, a férfiaktól.
Ez a konszenzus sajnos erodálódott a
közelmúltban megjelenő genderidentitás és genderideológia hatására. Míg
korábban mindenki tudta, mit jelent az, hogy „nő” a testi mivolta alapján,
napjainkban a genderideológia támogatói amellett állnak ki, hogy a testi
jellegnek lényegében semmi köze a nőiséghez, leszámítva azt, hogy a születéskor
eldől, kinek mi a neme. A nőiséget sokkal inkább az határozza meg számukra,
hogy valaki hogyan gondol önmagára, hogyan fejezi ki magát, ezért azzal
érvelnek: akik nőnek tartják magukat, azokat nőként kell kezelni, függetlenül a
sejtek szintjén, endokrinológiai és reproduktív szinten megjelenő biológiai
természetüktől, függetlenül az elsődleges és másodlagos nemi jegyektől és egyéb
tényezőktől.
A nőiség ilyen módon, azaz elsődlegesen a
fizikai megfontolásoktól független önazonosságként való felfogása felmerült a
bizottság (CSW) mostani, 63. ülése elején az LGBTI Core Group közleményében,
melyet Mona Juul nagykövet asszony, Norvégia állandó ENSZ-képviselője olvasott
fel. A közlemény szerint az LGBTI Core Group kifejezetten a „transznemű”
emberekről beszélt, akiknek „neve és nemi identitása hivatalos dokumentumaikban
nem tükrözi saját genderidentitásukat vagy genderkifejezésüket”. Készen állnak
arra – folytatódott a közlemény –, hogy együttműködjenek partnerekkel annak
érdekében, hogy minden nő és lány számára – függetlenül szexuális
orientációjától, genderidentitásától, genderkifejezésétől és nemi jellegzetességeiktől
– megfelelő és egyenlő hozzáférést biztosítsanak a szociális védelmi
rendszerekhez, a közszolgáltatásokhoz és a fenntartható infrastruktúrához”.
Az LGBTI Core Group úgy fogalmazott, a „nők és
lányok” értelmezésének a genderidentitáson és a genderkifejezésen kellene
alapulnia, nem a biológiai nemen. A nőknek ez a felfogása valószínűleg
megdöbbentette volna a CSW első tizenöt tagját 1947-ben, és azon küldöttek
többségét is, akik azóta minden évben eljöttek, hogy országuk kormányát,
illetve civil szervezetüket képviseljék.
Míg 62 évvel ezelőtt nem volt szükséges előre
feltenni a kérdést: „Mi is a nő?”, hiszen mindenki, mindenütt egyértelműen és
egységesen értette a nőiség jelentését, napjainkban, amikor ezt az értelmezést
kétségbe vonják, és sokan akarnak alapvetően más jelentést tulajdonítani neki,
a nemzetközi közösségnek fel kell tennie ezt a kérdést.
Azért is, mert olyan sok minden függ a
választól, nem csak a jog, az oktatás, a gazdaság, az egészségügy, a biztonság,
a sport, a nyelv és kultúra területén, hanem az alapvető antropológia, az
emberi méltóság, az emberi jogok, a házasság és család, az anyaság és apaság, a
nők, a férfiak és különösen a gyermekek ügye tekintetében is. Ha a biológiai
nem helyébe a genderidentitást és -kifejezést állítjuk, az számtalan irányba
ágazik szét ezeken a területeken, ezért szükséges, hogy – udvariasan és
együttérzéssel – föltegyünk néhány talán kényelmetlen kérdést, mert fontos a
válasz.
Ferenc pápa határozottan bátorítja a
katolikusokat és minden jóakaratú embert, hogy támogassa, fogadja be, kísérje
el és szeresse mindazokat, akinek a genderidentitása nem egyezik meg a
biológiai nemével, ismerje el és erősítse meg emberi méltóságukat és védelmezze
alapvető emberi jogaikat, hogy ne érje őket erőszak és igazságtalan
diszkrimináció (2016. október 2.), ugyanakkor nagyon is egyértelműen
nyilatkozott meg a genderideológiából fakadó, egyént és társadalmat is érintő
veszélyekről.
Ferenc pápa szerint a genderideológia
antropológiája azzal, hogy tagadják „a férfi és nő természete közötti különbséget
és kölcsönösséget”; azzal, hogy egy olyan „személyes identitást és érzelmi
intimitást támogatnak, amely radikálisan független a férfi és nő közötti
biológiai különbségtől”, mindezzel végső soron „az egyén választásává” teszik
az emberi identitást, és aláássák „a család antropológiai alapjait”. „Egy dolog
megértőnek lenni az emberi gyengeség és az élet komplexitása iránt – folytatja
a pápa –, és más dolog elfogadni olyan ideológiákat, amelyek megkísérlik
szétválasztani a valóság összetartozó aspektusait”. Arra kaptunk meghívást –
hangsúlyozza –, hogy „oltalmazzuk az emberiséget, és ez elsősorban azt jelenti,
hogy elfogadjuk és tiszteljük úgy, ahogy megteremtetett” (Amoris laetitia,
56). A nemünk, csakúgy, mint a génjeink, a fajunk, a korunk és más természetes
tulajdonságaink objektív adottságok, nem szubjektív választások.
Laudato si’ kezdetű, közös otthonunkról
szóló enciklikájában, amely talán a legtöbbet idézett pápai dokumentum az ENSZ
történetében, amióta 2015-ben, a párizsi egyezményre készülve megjelent, Ferenc
pápa így fogalmazott:
„El kell fogadnunk saját testünket mint Isten
ajándékát ahhoz, hogy az egész világot az Atya ajándékának, közös otthonnak
tartsuk és fogadjuk el, míg a saját testünk feletti uralom logikája időnként
észrevétlenül a teremtés feletti uralom logikájává alakul. Lényegi fontosságú
egy valódi humánökológia szempontjából, hogy megtanuljuk elfogadni saját
testünket, gondozni és tiszteletben tartani jelentéseit. Saját testünknek a
maga nőiességében vagy férfiasságában való megbecsülése szintén szükséges, hogy
önmagunknak mutatkozzunk a tőlünk különbözővel való találkozásban” (155).
Más beszédében ezt kiegészítette azzal: „Férfi
és nő komplementaritását […] egy szabadabb és igazságosabb társadalom nevében
vonja kétségbe az úgynevezett genderideológia”, majd hangsúlyozta: „a férfi és
a nő közti különbségeknek nem ellentét vagy alárendelés a célja, hanem a
közösség (a bensőséges kapcsolat) és a gyermeknemzés” (2015. június 8.).
Ahelyett tehát, hogy egy szabadabb és igazságosabb társadalomhoz vezetne, a
genderideológia megakadályozza a férfi és nő közötti közösséget, mély
kapcsolatot és a gyermeknemzést. „Egy lépés hátrafelé”, mert „a (nemi)
különbség eltörlése valójában problémát szül, nem megoldást” (2015. április
15.).
Amikor a férfi és nő közötti természetes,
egymást kiegészítő kettősség kérdőjeleződik meg, az a létezés, az emberi lét
eszméjét ássa alá. A test többé nem számít emberi mivoltunk meghatározó
elemének. A személy redukálható lélekre és akaratra, s az emberi lény szinte
absztrakcióvá válik, amíg el nem dönti, milyen is a jellege, vagy kiválasztja,
milyen nemű kíván lenni. Ferenc pápa különösen nyugtalanítónak találja azt,
hogy gyermekeknek tanítják a genderideológiát, s a kisfiúkat és kislányokat
arra bátorítják, hogy kérdőjelezzék meg már egészen kis korukban, hogy ők fiúk
vagy lányok, és azt mondják nekik, hogy a nemük olyan dolog, amelyről ők
hozhatnak döntést (2016. július 27.). Kifejezte, aggasztónak találja az általa
„ideológiai gyarmatosításnak” nevezett kulturális nyomást is, amely azokra az
országokra, kultúrákra és egyénekre nehezedik, akik ellenállnak ennek az új és
valóban radikális antropológiának.
Így tehát ma, ezen az
eseményen nagy és fontos kérdésekkel foglalkozunk: mit jelent embernek lenni,
mit jelent nőnek lenni, hogyan lehet a legjobban együttérzéssel kezelni azokat,
akiknek önazonossága nem esik egybe biológiai nemükkel, hogyan lehetne kezelni
a genderidentitás kategóriájának és a nemi identitáson alapuló törvényes
védelemnek a problémáját, illetve a nők helyzetével foglalkozó bizottságon
belül: hogyan tudjuk a legjobban védelmezni és elősegíteni a nők és lányok
egyenlőségének ügyét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése