Székely János a cigányság helyzetéről: Az utolsó órában vagyunk, az új Trianon felé
Az utolsó órában vagyunk, most még van lehetőség arra, hogy változtassunk a helyzeten. Ha nem tesszük meg, akkor ketté fog szakadni ez az ország, amely közös hazánk – figyelmeztet Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága elnöke.
Egy „új
Trianonra” figyelmeztetett Székely János szombathelyi megyéspüspök
egy, a közelmúltban megtartott konferencián. Az Magyar Katolikus Püspöki
Konferenciának (MKPK) a romapasztoráció ügyével megbízott püspöke úgy látja,
minél inkább halogatjuk a cigányság felemelkedésének ügyét, annál közelebb
kerülünk ahhoz, hogy az ország kettészakadjon.
– Nemrég
egy konferencián a cigányság helyzetével összefüggésben egy újabb Trianonról
beszélt. Ennyire nagynak látja a veszélyt?
– Az
első világháború előtti időszakban a magyar társadalom és az állami vezetés
sokszor érzéketlenül és talán nagyképűen is viszonyult a nemzetiségekhez –
gondolok itt a szlovákok, a románok és a szerbek egyesületeire, oktatási
intézményeire, szervezeteire. Mintha nem érzékeltük volna azt a veszélyt, ami
később Trianonban valósággá vált. Természetesen ezzel nem azt szeretném
állítani, hogy a trianoni békediktátum igazságos volt.
Úgy
tűnik, most is egy hasonló helyzettel állunk szemben. Északkelet-Magyarországon
és az ország déli részén teljes egészében romák lakta régiók vannak
kialakulóban. Ezeken a településeken óriási a nyomor, a kilátástalanság, a
munkanélküliség, és többnyire az oktatás is gyenge minőségű. Mintha a magyar
társadalom magára hagyta volna ezeket az embereket. Fennáll a veszélye annak,
hogy kialakul egy roma ország, vagy ennek a vágya, mondván, ha ez az ország
ennyire keveset tesz értünk, akkor jobb lesz külön.
A
helyzet jellemzésére szeretnék néhány adatot is megemlíteni. A roma lakosság több
mint fele (52%) túlzsúfolt, majdnem fele (46%) pedig komfort nélküli lakásokban
lakik (ezek az arányok a többségi társadalomhoz tartozók esetében 13% és 3%).
Aki nem járt még kis falvaink szélén vagy a szegregátumokban, az el sem tudja
képzelni, milyen körülmények között élnek ezek az emberek. A karácsony előtti
napokban felkerestem Szombathely néhány nagyon szegény családját. Az egyik
négygyerekes család egy egyetlen szobából és egy kis előtérből álló „lakásban”
lakott. A falak penészesek voltak, nem volt bent sem WC, sem fürdőszoba, csak
egy csap. Négy kicsi gyermek ilyen körülmények között nő fel a mai
Magyarországon.
A korai
iskolaelhagyás a roma fiatalok esetében 60 százalékos, ugyanez a szám a
többségi társadalomnál 9 százalék. A 15 és 24 év közötti romák 41 százaléka nem
tanul, és nem is dolgozik. A nem romák esetében ez a mutató 9,8 százalék. Annak
ellenére, hogy az utóbbi tíz évben csökkent Magyarországon a munkanélküliség és
a szegénység – ezek persze örömteli tények –, nem szabad elfelejtenünk, hogy
van egy olyan társadalmi réteg, amelynek óriási hátrányt kell
leküzdenie. Harrach Péter mondta, hogy a magyar társadalom előtt két
nagy sorskérdés áll: a demográfiai krízis és a romák helyzete. A magyar
államnak és a társadalomnak nagyon nagy energiákat kellene fordítania ezeknek
az embereknek a felemelésére.
– Mit
lehetne tenni értük?
–
Hatékony programokra volna szükség. Jó példa erre a Magyar Máltai
Szeretetszolgálat tarnabodi kezdeményezése. Tarnabod néhány évvel ezelőtt még
nagyon szegény zsákfalu volt. Aztán egy fiatalember életvitelszerűen
beköltözött a faluba – ő lett minden kezdeményezés motorja. Felmérte a falu
reális helyzetét: ki akar dolgozni, mitől adósodnak el az emberek, milyen
veszélye van az uzsorások tevékenységének. Az első lépése az volt, hogy kért
egy buszt a munkába járáshoz. Ezt követően több lakosnál is előfizetéses
elektromos fogyasztásmérőt szereltettek fel. Így mindenki annyi áramot
fogyasztott, amennyit előre kifizetett. Ennek hatására az áramfogyasztás a 60
százalékára csökkent, és szinte teljesen megszűnt az eladósodottság. Néhány
hónap alatt nagyot változott a falu légköre. A harmadik lépés egy – nem piaci
alapon tevékenykedő – veszélyeshulladék-szétszerelő üzem létrehozása volt.
Mivel arra nem volt esély, hogy versenyhelyzetben működtessenek egy ilyen
céget, körbejárták a környéket, és baráti alapon kértek megrendeléseket a
vállalatok vezetőitől. Ez azt is bizonyítja, hogy az a gazdasági logika, amit
az Európai Unió szabályai ránk kényszerítenek, egyáltalán nem segíti a
hátrányos helyzetű régiók munkahelyteremtési programjait. Sok ilyen,
társadalmilag és államilag támogatott kezdeményezésre volna szükség.
– A
munka mellett az iskolát is említette. Ön miként látja a romák beiskolázásának,
képzésének kérdését?
–
Magyarországnak számos olyan kistérsége van, ahol a roma gyerekek száma
megnőtt. A szabad iskolaválasztás – nagyon helyesen – lehetőséget ad arra, hogy
a szülő ott taníttassa a gyermekét, ahol azt a legjobbnak látja. Az állam
feladata az lenne ezen a területen, hogy minőségi oktatást, vagyis a lehető
legjobb iskolát biztosítsa ezekben a leszakadó kistérségekben is. A tanárok
számára kiegészítő juttatásokat kellene adni, így vonzóvá válhatna a hátrányos
helyzetű gyermekek tanítása. Az is fontos volna, hogy új (nem frontális)
tanításai módszerek segítségével emeljék az oktatás színvonalát.
–
Napjainkban még azok a fiatalok is nehezen jutnak lakáshoz, akik nem nevezhetők
szegénynek. Hogyan lehetne megfelelő lakáshoz juttatni a hátrányos helyzetű
embereket?
– Nagy
szükség volna olcsó, alacsony rezsijű önkormányzati bérlakásokra. Így azok,
akik nyomorban élnek, tehetnének egy kicsi, mégis jelentős lépést felfelé.
Sajnos a legtöbb önkormányzat nem épít és nem ad ki ilyen lakásokat.
–
Visszatérve a tarnabodi példához: Vecsei Miklós, a Magyar Máltai
Szeretetszolgálat alelnöke egyszer azt mondta, hogy bár természetesen az
anyagiakra is nagy szükség van ezen a területen, de talán még ennél is
fontosabb az elkötelezett emberek munkája.
–
Egyetértek, én is úgy gondolom, hogy nagyon sok cigány családnak mindenekelőtt
egy segítő emberre volna szüksége. Aki például a hivatalos ügyeiket intézi. Az
átlagos cigányember sokszor nem is érti a hivatalos levelek nyelvezetét.
Munkakeresésnél, szerződéskötésnél, vagy akár egy kórház felkeresésénél is
szükségük lenne egy mentorra. Esztergomban volt egy hatgyerekes roma édesanya,
aki dolgozott, mégis állandóan adóságokkal küzdött. Egyszer valaki leült vele,
hogy írják össze a kiadásait és a bevételeit. Kiderült, hogy ez az asszony a
hétköznapokban sokkal több kiadást tervezett, mint bevételt. Ezt az
aránytalanságot csak úgy tudta megoldani, hogy egy új kölcsönből kifizette az
előzőt. Ez az édesanya életében először ekkor szembesült azzal, hogy másképpen
kellene megterveznie a család havi költségvetését.
A magam
részéről mindig azt szoktam javasolni, ha van a környezetünkben hátrányos
helyzetű család, akkor keressük fel őket, ismerkedjünk meg velük, alakítsunk ki
velük jó kapcsolatot. Ha egy kicsit rálátunk az életükre, akkor már sokkal
hatékonyabban tudunk nekik segíteni.
– Az
említett tanácskozáson a droghasználatról is szó volt. Miért érintettek ebben a
romák különleges módon?
– Ennek
fő oka az lehet, hogy a roma családok nagy részét nem védi kultúrából,
hagyományokból, értékekből, hitből, emberi kapcsolatokból szőtt erős védőháló.
Ezért a modern társadalmat veszélyeztető negatív jelenségek is fokozottabban
érintik őket. Ezzel rokon jelenség, hogy a tárgyak esetében is a
leggiccsesebbre esik a választásuk, mert nem volt lehetőségük tájékozódni a
művészeti kérdésekben. A vallásnál is ezt látjuk: ha szép a zene, jó a
hangulat, az már elég a számukra; nem fontos nekik, hogy az adott vallás milyen
tartalmú, van-e mélyebb történelmi gyökere. A keresztnevekkel is ez a helyzet:
nincsenek példaképeik vagy bibliai eszményeik, ezért választanak nevet a
legutóbbi filmsorozatból. A gyenge kulturális háló miatt könnyebb befolyásolni
őket.
– Mi
lehet itt a megoldás?
– A hit
szerepe nagyon fontos lehet. Esztergomban volt egy fiatalember, aki hatodikos
általános iskolásként hagyta abba a tanulást. Szegénységben élt, de nagyon
vágyott arra, hogy neki is jó holmija legyen, ezért ruhákat, cipőket lopott.
Hamar rátalált a kábítószerre, fogyasztó és díler is lett. Rövidebb időszakokra
börtönbe is került, a házassága szétesett, az egészsége is megroppant, úgy
lefogyott, hogy szinte csont és bőr lett. Édesapja egy jószívű, mélyen vallásos
ember volt. Egyszer a fiú arra ért haza, hogy az apja térden állva imádkozott
érte. Ez annyira megrendítette, hogy hajlandó volt elmenni az apjával a
templomba. Később egy cursillós hétvégén is részt vett, bár mint később
elmondta, nem is tudott a szövegekre figyelni. Akkor sem értett sok mindent,
amikor a csoport bement a kápolnába. Ő is letérdelt, nézte az oltár fölött
függő feszületet, és úgy hallotta, hogy Krisztus azt mondja neki: szeretlek
téged és fel akarlak emelni. Úgy érezte, hogy Jézus lelép a keresztről, odamegy
hozzá és megöleli. Ettől kezdve nem kábítószerezett, és még csak rá sem
gyújtott. Ez négy éve történt. Azóta elvégezte a nyolc osztályt, jogosítványt
szerzett, esti iskolába jár, lett új családja, és elkezdett dolgozni. A
szabadulás lényege az ember szívében történik. Ha a szívünk megtelik, akkor
nincs szükségünk pótszerre ahhoz, hogy boldogok legyünk.
– A
szakértők szerint manapság a dizájnerdrogok jelentik a legfőbb veszélyt. Mi
ennek az oka?
– Ezeket
a szereket nem azért használják a fiatalok, hogy „fölpörögjenek”. Sok roma
fiatalnak nincs jövőképe, nem látják, hogy a jelenlegi rossz helyzetükből
hogyan tudnának kikerülni. A drog számukra pusztán arra kell, hogy legalább egy
rövid időre megfeledkezhessenek mindarról, amiben élnek. Nyugodtan nevezhetjük
ezt nyomordrognak is. Kassa környékén, de hazánkban is sokfelé szörnyű
pusztítást végeznek ezek a szerek.
– Mit
tehet az Egyház, a hívő ember azért, hogy az imént említett új Trianont
elkerüljük?
– Az
Egyház és a hívő emberek is nagyon lomhák, nehezen nyitnak a romák felé. Nagy a
szakadék a romák és a nem romák között, mi mégis alig vagy túlságosan lassan
teszünk ennek áthidalásáért. Pedig ezt a szakadékot a nem romák sokkal
könnyebben átlépik, mint a romák. A papok, a hitoktatók és a hívő emberek még
könnyebb helyzetben vannak. A papokat szívesen, tisztelettel fogadják a cigány
családok, nyitottak az imádságra, az áldásra. A kapu tehát nyitva van. Nem úgy
kell a romák evangelizációjához hozzáállni, hogy bent ülünk a plébánián, és
várjuk, hogy eljöjjenek. A többségi társadalom évszázadok óta kötődik a
templomhoz, de a romák hagyományaiban soha nem szerepelt a templomba járás. Meg
kell teremtenünk az Egyház cigányok számára is vonzó arcát. Az utolsó órában
vagyunk, most még van lehetőség arra, hogy változtassunk a helyzeten. Ha nem
tesszük meg, akkor ketté fog szakadni ez az ország, amely közös hazánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése