Útravaló – 2019. március 31., nagyböjt 4. vasárnapja
Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.
(Statio:
ad S. Crucem in Jerusalem)
Ezt a
napot áthatja Jeruzsálemnek, a béke városának képe. Már az introitusban is
énekeljük: „Vigadozzál, Jeruzsálem, gyűljetek egybe, kik szeretitek őt,
vigaszának teljével, hogy beteljetek!” – hisz a Jeruzsálemi Szent
Kereszt-bazilikában állomásozik ma Rómában az Egyház. Jeruzsálem: ahol
Krisztus meghalt és feltámadt; a templom, ahol megújul ez az
áldozat; az Egyház, amely felmagasztalja Krisztust, Aki általa
gyűjti egybe a keresztelendőket; a menny szimbóluma, ahová mindnyájunk
zarándoklata tart. A szent város képe tehát magába foglalja mindazt,
amivel Isten magához akarja békíteni az emberiséget. Mi, akiket
megkereszteltek, ebben élünk, és ebből szakadunk ki bűneinkkel, ahogy az
otthonát elhagyó fiú sem csak távolra kerül, hanem eltékozolja lényegét,
feléli önmagát.
A
tékozló fiú apja otthon marad, de már messziről meglátja hazatérő gyermekét.
Húsvét titkára tekintve azonban azt látjuk, mintha az Atya felülmúlta
volna Jézusnak ezt a gondolatát, tovább ment annál, amit a Mester felvillantott
róla: odaadta Fiát, aki leszállt értünk a holtak, a felélt lét országába.
A példabeszédnek ebben a mozzanatában mintegy megismétlődik a pusztai lét képe,
a kiszolgáltatottság vállalása, amely által a Fiú áthidalja az Isten és a
bűnös ember között húzódó végtelen távolságot. Az Atya őt értünk bűnné
tette, kitaszította, hogy mi hazataláljunk. Ez Jézus engedelmessége
passiójában, tevékenyen együttműködik az Atya minden elképzelését
felülmúló gondolatával. Atyám… ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied…
halálfélelem kerítette hatalmába, és még kitartóbban imádkozott. Ennek leszünk
tanúi a nagyhét misztériumában. És ez húsvéti örömünk is: az Atya
eljut(ott) oda a Fiú által, ahonnan kizárták, a Lélek új belelehelése a
teremtésbe a kereszt magasából és húsvét hajnalán megadja számunkra a
visszatalálást oda, ahonnan kizártuk magunkat, a béke városába. Békesség
veletek – mondja majd Jézus a feltámadás napján. Így ez a példabeszéd két
fiúról szól, de a Harmadikról beszél, aki számára nem volt szűk vagy
szolgai tér az Atya országa, de aki isteni mivoltát nem tartotta olyan
dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodjék, hanem kiüresítette
önmagát, engedelmes lett a halálig… ezért Isten felmagasztalta őt.
A
példabeszéd két nagyon konkrét feladatott állít elénk, akik a visszatérő
gyermek képében magunkat látjuk. Az első az emlékezet megtisztítása. A fiú
visszagondol apja házára, és ez olyan erőt ad neki, hogy hazatérő útját
átszövi az apával való találkozás elővételező átgondolása. Sokszor
tapasztalni, hogy a régi, már meggyónt bűnök terhe, akár évtizedek múlva
is agyonnyom egy-egy embert, aminek oka az lehet, hogy a lélek nem
hangolódott rá a mennyei Atya irgalmára. Amikor tehát egy-egy bűnünk
megmaradt emléke, sebe fáj, akkor már ne féljünk, ne újra gyónjuk azt, hanem e
fájdalom megelevenedésekor, éppen akkor és abban a pillanatban, köszönjük meg Isten
irgalmát, a feloldozást, szítsuk fel az Atya országába való végső
hazatalálás vágyát. Az Atya irgalmának szemlélése, megvallása képes
megtörni bennünk a bűn emlékének önközpontú uralmát, de ez kemény, kitartó
munkát kíván.
A másik
feladatunk e napokban, hogy előkészüljünk az Ünnepre, a húsvétra. Amennyire
tudjuk, már most szabadítsuk fel a virágvasárnapot és a szent három napot
Isten szolgálatára, hiszen ő messziről vár. Siessünk haza, a
templomba, mely Jeruzsálem képe, ahol a liturgia, a szentségi találkozás által
nyújtja felénk az Atya az ő karját, ékesít fel bennünket és adja ránk a
Bárány vérében megmosott fehér ruhát. Már most gondoljunk erre a
találkozásra, arra, hogy akkor mit is szeretnénk mondani neki, mert ezzel
a készülődésünkkel megnyílunk működésének befogadására. És ha messziről
indulunk, akkor se féljünk, útra indulásunknak és utunknak is van
kísérője: „Menjünk a megfeszített Krisztussal az Atyához ebből a
világból!” (Szent Bonaventura), vele és általa jutunk vissza a béke
városába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése