Nagyböjt negyedik vasárnapja

Nagyböjt negyedik vasárnapja

Ingyenes és kiérdemelhetetlen

A nagyböjti időszakban többször is felidézem magamban a tékozló fiú történetét. Ilyentájt szívesen nézegetem a különböző művészeti ábrázolásokat, amelyek sajátos látószöge vagy éppen apró részlete új szempontot ad a példabeszéd értelmezéséhez. Nem mintha a Jézus által mondott eredeti történet nem volna önmagában is elég gazdag és ne adna számunkra évtizedekre vagy akár egy egész életre elmélkedési témát, főként akkor, ha őszinte bűnbánattal lépünk rá az Atyához vezető útra, de mégis hasznos számunkra megismerni mások értelmezési szintjét is. A művészeti ábrázolások, festmények esetében persze mindig kétséges, hogy mit akar üzenni a művész, hiszen nem szokás részletes magyarázatot írni egy festményhez. Nem tudni tehát, hogy a művész valóban azt akarta-e üzenni alkotásával, amit a művészettörténészek vagy más szakértők belelátnak, vagy amit én belelátok szemlélésem, elmélkedésem során aktuális élethelyzetem miatt. Ez a kis kétely azonban ne rettentsen minket vissza attól, hogy elmélyüljünk egy-egy ilyen történetben.
Idén is előveszem az egyik legismertebb alkotást, Rembrandt festményét. A Jézus által mondott eset, amelyet egyesek talán csak egy kitalált történetnek tartanak, az idők során újra és újra megismétlődik. A fiú az apához, az apa a fiához hajol, a bűnbánat és az irgalom találkozása ez. A fiúnak nem volt könnyű a visszatérés, de vajon az apának könnyebb volt-e a visszafogadás? A várakozás biztosan nem volt könnyebb, mindketten megszenvedtek ezért a találkozásért, s talán éppen szenvedésük miatt fakad belőle percekkel később új öröm. A fiú részéről a visszafogadottság öröme, az apa részéről a megbocsátás öröme. Ezt az örömöt még a nehézszívű idősebb testvér sem tudja beárnyékolni. De a találkozás pillanata még nem az örömé, az ünneplés csak később következik. Most még csak szótlanul ölelik egymást, az apa tekintete nem fiára szegeződik, hanem a távolba, ahonnan visszatért, s ahová oly sokszor tekintett az elmúlt évek során. Talán minden nap. Még nem szokta meg, hogy tekintetének, nézésének új irányt ad a fiának hazatalálása. Még nem szokta meg, hogy gondolatait ne a bánat, hanem az örvendezés vezesse. A fiú tekintetét nem láthatjuk, arcát apja ruháiba rejti, de érzései mintha apjának arcán tükröződnének vissza. Nyugalom sugárzik ebből az arcból. A fiú részéről a nyugtalan, bűnös, elrontott élet után újra nyugalom, a hazatalálás, az apára találás, az irgalom elnyerésének nyugalma. Az apa részéről a reményteli várakozás beteljesedésének nyugalma, az együttérzés nyugalma, az új szeretet kezdetének nyugalma. Az irgalom, a megbocsátás ingyenes és kiérdemelhetetlen. Jól tudja ezt mind az apa az irgalom osztója és a fiú, az irgalom részese.
Isten irgalmát én sem tudom kiérdemelni. Lehet bármennyire is tökéletes, azaz szeretetből fakadó a bánatom, mégsem ennek érdeme a megbocsátás Isten részéről. Lehet bármennyire is erős bennem az elhatározás, hogy bűneimmel, bűnös múltammal szakítva a jó útra térek, mégsem ennek jutalma az Istentől felém áradó megbocsátás. Lehet bármennyire is őszinte és erős bennem az Isten szeretetében való újjászületés vágya, mégsem ennek jutalmaként részesülök Isten irgalmában. Hanem ingyen. Mert Isten irgalmas. Mert önmagát nem tagadja meg. Nem érdemlem meg, de ő mégis visszafogad szeretetébe. Ezért ölelem át hálával őt.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!