Nagyböjt negyedik hét szerdája
A
Beteszda-fürdőben történt gyógyítás után tovább folytatja János evangélista
annak bemutatását, hogy a zsidó vallási vezetők miért fordulnak szembe
Jézussal. A gyógyítás szombaton történt, ami önmagában is bűnös dolog, a
szombati nyugalomra vonatkozó törvény megszegése az ő szemükben. Ezt követően
Jézus kijelentése tovább fokozza az indulatokat. Azt állítja ugyanis, hogy a
harmincnyolc éve béna ember gyógyulása az ő Atyjának köszönhető, azaz Istennek,
aki szüntelenül, még szombaton is munkálkodik, kiárasztja irgalmát az
emberekre. A mindenható Istent tehát az Atyjának nevezi Jézus, amit mi hittel
elfogadunk, de ennek elfogadása az egykori zsidó emberek számára nem volt
könnyű. Ők úgy értelmezték a kijelentést, hogy Jézus Istenné teszi magát,
Istennek tartja magát, amit egyetlen ember sem mondhat. Aki ilyet állít, az
istenkáromlást követ el és a törvény szerint halálbüntetést érdemel.
A párbeszédből kibontakozik az a lényeges tanítás, ami az Egyház hitének része és a keresztény ember hitének tartalma Jézus személyéről: ő a mennyei Atya Fia, aki szeretetegységben és cselekvési egységben van az Atyával. Jézus nem tesz semmit önmagától, hanem csak azt teszi, amit az Atya kíván tőle. Engedelmessége példa mindannyiunk számára. Csak akkor nevezhetjük magunkat követőjének és tanítványának, ha hozzá hasonlóan, engedelmesen szolgáljuk a mennyei Atyát.
© Horváth István Sándor
A párbeszédből kibontakozik az a lényeges tanítás, ami az Egyház hitének része és a keresztény ember hitének tartalma Jézus személyéről: ő a mennyei Atya Fia, aki szeretetegységben és cselekvési egységben van az Atyával. Jézus nem tesz semmit önmagától, hanem csak azt teszi, amit az Atya kíván tőle. Engedelmessége példa mindannyiunk számára. Csak akkor nevezhetjük magunkat követőjének és tanítványának, ha hozzá hasonlóan, engedelmesen szolgáljuk a mennyei Atyát.
© Horváth István Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése