2018. július 26., csütörtök

Szentmisével emlékeztek P. Hamel meggyilkolására városában



Szentmisével emlékeztek P. Hamel meggyilkolására városában

Július 26-án délelőtt P. Jacques Hamel meggyilkolásának órájában és helyszínén Dominique Lebrun roueni érsek szentmisét mutatott be a Saint-Étienne-du-Rouvray-i Szent István templomban. Ezen a plébánián ölték meg két évvel ezelőtt muzulmán terroristák a francia papot szentmise bemutatása közben.

„P. Hamel ragyogó példája volt a hűséges és diszkrét szolgálónak családjában, plébániáján és városában. Teljesen befogadtuk azt, amit Jacques Hamel atya közvetíteni akart számunkra? Nagy a kísértés arra, hogy újra feltaláljuk az életet. Ez azonban a gőg kísértése” – fogalmazott homíliájában a roueni érsek. 9.55 perckor, miután véget ért az áldoztatás a szentmisén, Lebrun püspök bejelentette: „Szemtanúk elmondása szerint a mise e pillanatában következett be a tragédia.” Hosszú csend követte szavait. A szentmisén részt vett az iszlám terroristák által meggyilkolt pap lánytestvére, Roselyne Hamel. A szertartást követően délelőtt 10.30-kor kezdődött Saint-Étienne-du-Rouvray főterén a republikánus megemlékezés a békéért és a testvériségért – tájékoztat a SIR hírügynökség.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése