Fontos, hogy megértsük
a mai ember küzdelmeit! – Udvardy György az ad limina látogatásról
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai
november 20. és 24. között ad limina látogatáson vettek részt Rómában. A
küldöttség tagját, Udvardy György pécsi megyéspüspököt Gedő Ágnes kérdezte
tapasztalatairól, élményeiről a Vatikáni Rádióban.
– Most zajlik a magyar püspökök ad limina
látogatása itt a Vatikánban. Hétfőn volt a nagy találkozó a Szentatyával,
elsőként arra kérném, hogy erről számoljon be. Milyen benyomások érték?
– Számomra meghatározó volt a készület ideje
is. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert az a közeg, az a környezet,
vagy az a lelki felkészülés, ami aztán a tegnapi, Szentatyával való
találkozáshoz vezetett, az mind befolyásolja azt, hogy hogyan értettem,
értelmeztem és éltem meg Ferenc pápával való találkozásunkat. Több mint egy éve
készültünk a megfelelő kérdések, kérdőívek alapján, munkatársaimat is bevonva
ebbe a folyamatba. Nem gondolom, hogy nekem kellene egyedül megválaszolnom a
sok kérdést, hanem úgy gondoltam, maga a felkészülés erre a látogatásra az
egész egyházmegye feladata. Egészen bizonyos, hogy visszafelé is jótékony
hatással van munkatársaim gondolataira, a saját munkánk értékelésére,
megítélésére, illetve arra, hogy milyen kritériumok alapján szervezzük a
munkánkat; milyen kritérium alapján állapítjuk meg, hogy ez jó vagy rossz
irány. Ez óriási segítség volt már a felkészülési időben is. Így tehát, amikor
ez az anyag elkészült, elküldtük a nuncius úron keresztül, ezt követően pedig
egyre inkább fokozódott bennem a várakozás, hogyan fogunk találkozni Ferenc
pápával, hiszen Jézus az ő megváltói művét az ő Egyházára bízza. Az Egyház
Péter bizonyosságával a Föld különböző területein, adott körülmények között
végzi a szolgálatát, így a Pécsi Egyházmegyében is. Egészen bizonyos, hogy a mi
egyházmegyénk nem Isten háta mögötti hely; nem a világ közepe, de az Isten
számára fontos hely, mert akarja, hogy az üdvösség műve ott is megvalósuljon.
Ennek a feladatnak az élményével jöttem ebbe a találkozásba, és nagyon nagy
öröm volt, hogy az ad limina látogatás első napján Ferenc pápával
találkozhattunk.
– Föltett-e valamilyen kérdést a Szentatyának?
– Püspöktársaimmal együtt sok-sok témát
érintettünk, én magam részéről a püspöki konferencián belül a hitoktatásért
vagyok felelős, és ezért ezt a témát hoztam elő, hiszen óriási lehetőséget
jelent Magyarországon az iskolai hittanoktatás ilyen mértékű bővítése.
Természetesen nagyon sok nehézség is mutatkozik ezen folyamat mentén. Számomra
is megerősítő és bátorító volt Ferenc pápának az a gondolatsora, amikor az
értelem és a szív kapcsolatáról beszélt: mennyire fontos, hogy értelmileg is
megalapozzuk a hitünk tanítását, a kultúrának és a nép lelkének az értését,
valamint a mai ember küzdelmeinek a megértését. Önmagában egy információ nem
biztos, hogy formálja az embert. Hogyan jutunk el az információtól a formálás területére,
illetve hogyan tudjuk – és ez egy teljesen reális probléma otthon
Magyarországon – az iskolában részt vevő növendékeket, szüleiket elhívni,
bevonzani a plébániai közösségeinkbe? Ott tudjuk ünnepelni az Egyházat, az
iskola nem annak a területe, nem is lehet, nem is feladata, de nagyon nagy
munka az, ami az iskoláinkban az evangélium hirdetése által történik. Mivel
sok-sok példát hozott erre vonatkozóan Ferenc pápa, így nagyon könnyű volt
megtalálni a mi helyünket, a mi feladatunkat ebben.
– Ezen a héten végiglátogatják az illetékes
vatikáni dikasztériumokat, pénteken kerül sor látogatásra a Nevelésügyi
Kongregációnál. Azt még nem tudjuk, hogy ott milyen információkat fog kapni
püspök atya, de arról előzetesen beszámolhat, mivel készül…
– Az iskolai hitoktatás ilyen módon való
bevezetése, lehetővé tétele számunkra egy nagy lehetőség. De az is látszik
iskoláink pedagógusai, nevelői számára, hogy szükséges átgondolnunk azokat a
nagyon evidensnek gondolt pedagógiai elveket, amelyek mentén évtizedeken keresztül
dolgoztunk. Évtizedeken keresztül alatt azt értem, hogy azokban a
gimnáziumokban, amelyek működhettek a szocializmus idején, vagy pedig a
rendszerváltást követően nagy lelkesedéssel indultak újra. Nagyrészt olyan
modellt, olyan példát hoztak a pedagógusok, amivel rendelkeztek, például
egy-egy szerzetesi intézményből hozták a nevelés modelljeit. Sok nehézség, sok
küzdelem volt a jellemző a kilencvenes évek elejére, közepére, kialakultak az
iskoláink. 2010-11-ben nagyon sok oktatási intézmény került egyházmegyei,
szerzetesi fenntartás alá, és egyre inkább az látszik, hogy azok a korábban
jónak, működőképesnek látott modellek automatikusan nem működnek. Nem azért,
mert rosszak, hanem azért, mert megváltozott a nevelői közeg, a szülők
elvárása, a kultúra, a megértés, az információszerzés, a nevelésről szóló
kérdések. Gyakorlatilag alapvető antropológiai kérdésekről van szó, a
nevelhetőség kérdéséről: kinek van joga, módja nevelni, és mit értünk a
nevelésen, ebben a felelősségben lehet-e osztozni bárkivel. Szülő, pedagógus,
Egyház – milyen módon jelenik ez meg? Vagy akár az igazság kérdése… Akkor,
amikor – legalábbis európai szinten, ideológiai szinten az igazságról azt
mondjuk, hogy nincs, vagy nem megismerhető; vagy ha megismerhető is, teljesen
mindegy az én életem számára, akkor bizony nagyon komoly kérdés az, mit
gondolunk az igazság kereséséről a tudományokban, az irodalomban, a
művészetekben; hogyan tekintünk a történelmi kutatásokra, hiszen mi azt
mondjuk, hogy az igazság megismerhető, létezik, sőt, szabaddá tesz bennünket.
Itt mintha két világ találkozna: nem olyan egyszerű azt mondani, hogy építünk
egy új, modern iskolát, ide próbálunk vallásos pedagógusokat összegyűjteni,
akik lelkesek, agilisek, hanem alapvető krisztusi kérdéseket, a nevelés alapvető
kérdéseit van lehetőségünk átgondolni azért, hogy a jövő iskolája az jó legyen.
Semmiképpen sem csak az eseményekre akarunk reagálni, hanem éppen a krisztusi
antropológiából egy vízió szerint szeretnénk nevelni tanítani. Ebben
természetesen örömmel osztjuk meg a találkozásban a tapasztalatainkat,
fogalmazzuk meg a kérdéseinket, és egészen bizonyos, hogy a világegyházban nem
mi vagyunk az egyedüliek, akik ezekkel a kérdésekkel találkozunk. Szívesen
veszünk olyan, már meglévő tapasztalatot, amely valamelyik részén a
világegyháznak már megszületetett.
– Most beszéljünk egy kicsit Pécsről is, a
Pécsi Egyházmegyéről. Igen gazdag programokkal várják az érdeklődőket, legyen
az akár a hitüket kereső, a hitüket megerősíteni vágyók, vagy akik a
püspökséget turisztikai célpontként tekintik. Mindenki talál magának megfelelő
információt, erről a Pécsi Egyházmegye honlapja bőséges tájékoztatást nyújt.
Nemsokára kezdődik a Pécsi Advent rendezvénysorozat, egy kis ízelítőt
szeretnénk ebből kérni.
– Nagyon sok turista és zarándok megkeresi
kiemelkedő helyeinket, legfőképpen templomainkat, múzeumainkat, és ezeket az
idelátogató embereket szeretnénk a lehető legjobb körülményekkel fogadni.
Pontosan tudjuk, hogy a mi feladatunk nem egy turisztikai cégnek a feladata.
Ezzel együtt is szeretnénk, ha az ideérkező emberek valójában az Egyház hitével
találkoznának. Ez a mi nagy feladatunk, hogy hogyan tudjuk bemutatni úgy az
értékeinket, kincseinket, a múlt értékeit, hogy az a mindenkori hívő ember
hitéről beszéljen a kultúrának az eszközén keresztül, a mai ember
érdeklődésének az eszközeit felhasználva, de mindenképpen azzal a szándékkal,
hogyan tudjuk egy találkozásban jobb emberré, boldogabb emberré, érdeklődőbb
emberré, vagy igazabb kérdést feltevő emberré formálni. A munkatársaim, azon
túl, hogy a kulturális, a történeti, és a művészettörténeti szakma kérdéseivel
tisztában kell lenniük, természetesen az evangelizációnak a kérdéseivel is
foglalkoznak. Ezért van az, hogy én magam is a munkatársaimmal havonta
találkozom, és katekézist tartok. Kettős céllal: egyrészről hogy megismerjem,
melyek azok a kérdések, amiket feltesznek az oda érkező turisták, és hogy
ezekre a kérdésekre reagáljanak, hogy jó válaszokat tudjanak adni. De nemcsak
ez a fontos, hanem az is, hogy munkatársaim is a hit útján lévő munkatársak
legyenek, hiszen az tud igazán segíteni, aki elhiszi, hogy úton van, mert akkor
érti a másik ember bizonytalanságát, érti az ő nem mindig szabatosan, korrekt
módon megfogalmazott kérdéseit, és nem a kérdés formájára válaszol, hanem arra,
ami a kérdező szívében, eszében van. Ilyen szempontból tekintjük nagy
ajándéknak az adventi időszakot, ami most már hagyományosan az iskolák,
oktatási intézmények, közösségek bemutatkozási helye, amely bemutatkozással
szeretnék mások adventi előkészületét elősegíteni. Mindig kitűzünk egy-egy
célt, ahol a segítségnyújtás konkrét lehetőségére van mód: idén szegény családok
számára tartunk gyűjtést. Elterjedt az úgynevezett cipősdoboz-akció, ami nagyon
népszerű: mi ezt az ötletet felhasználva egy másik jelszót választottunk. Nem
tudom, melyik munkatársamnak jutott az eszébe, de így szól: „angyalbatyu”
(nevet).
– Sokkal kedvesebb, mint a cipősdoboz…
– Igen, kedvesebb. Ennek keretében a
karitászunk végzi ezt a gyűjtést és a megfelelő helyre való eljuttatást.
– A kereszténység és a világvallások címmel
tartanak előadásokat…
– Mi megszoktuk azt, hogy egy keresztény
gyökerű, hagyományú kultúrában élünk. Ez részben könnyebbséget is jelent annak,
aki ebben él, de egy felszínességet is hordoz magában. Azt mondjuk, hogy
keresztény, csak nem gondoljuk meg, hogy az egyébként mit jelent. Ilyen
szempontból a más vallásokkal, felekezetekkel való találkozás abban is
segíthet, hogy a saját hitünk tanítását, mélységeit jól megismerjük. Nem
beszélve arról, hogy akár csak Pécs városában is, a húszezret meghaladó számú
egyetemi diákság körében közel ötezer külföldi diák tanul. Közülük nagyon sokan
olyanok, akik más kultúrából, más vallási gyökérrel érkeznek.
– És lehet, hogy ez a szám még bővül is, ha
sikerül az orvosi kart…
– Lehet, hogy bővül, a szándék az, hogy ez
bővüljön. Nagy öröm számunkra, hogy idén szeptembertől magyar állami
ösztöndíjjal 54 olyan fiatal kezdte meg a tanulmányait a Pécsi
Tudományegyetemen, akik éppen a keresztényeket üldöző zónákból érkeztek. Hála
Istennek, tudunk számukra angol nyelvű szentmisét biztosítani, és a Szent Egyed
közösség vállalta az ő segítésüket, hogy jól érezzék magukat, hogy itthon
érezzék magukat, és a keresztény közösségbe be tudjanak kapcsolódni. Örömmel
hallom paptestvérektől, hogy a város több plébániáján vasárnaponként magyar
nyelvű szentmisén is részt vesznek. Mindenképp szükségesnek tartom, hogy ismerjük
meg a más vallások, kultúrák fiataljait is – az előbbi okok miatt is –, de azt
is látni kell, hogy rengeteg fiatal tanul, dolgozik külföldön. Egyáltalán nem
mindegy, hogy egy külföldi munkahelyen találkozva egy más felekezetű, vallású,
kultúrájú emberrel ő a maga kereszténységét mennyire ismeri, mennyire tekinti
értéknek, hogy mennyire bír identitásformáló erővel számára. Azt gondolom, hogy
legnagyobb feladatunk ez: a keresztény bázison, gyökereken alapuló identitás
formálását kell elősegítenünk. Ezt szolgálja a szabadegyetem, a fiatalokkal
való foglalkozás, de a keresztény közösségeken belül tartott katekézis is,
hiszen életkornak, életállapotnak, élethelyzetnek megfelelően másként fogok
reagálni a hit kérdéseire, mint öt, tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt. A hit az
mindig eleven, mindig friss, fiatal. Ugyanaz vagyok, de mégis, ma ismét
döntenem kell a hitben – noha tegnap döntöttem, és tegnapelőtt is, de a mai
döntés az mára vár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése