2017. december 8., péntek

Advent első hetének péntekje



Advent első hetének péntekje


A mai napon Szűz Mária szeplőtelen fogantatását ünnepeljük. A félreértések miatt szükséges tisztáznunk, hogy a szeplőtelen fogantatásnak semmi köze Jézus megtestesüléséhez, azaz ahhoz a pillanathoz, amikor a mennyei Atya akaratából és a Szentlélek közreműködésének köszönhetően Jézus megfogant Mária méhében. Mária szeplőtelen fogantatása egy időben jóval korábbi esemény, amely Szűz Mária születése előtt kilenc hónappal történt, tehát nem Jézus születése előtt. Könnyen kiszámíthatjuk, hogy a mai ünneptől, azaz december 8-tól számítva éppen kilenc hónap múlva, szeptember 8-án lesz Mária születésének ünnepe, amit Kisboldogasszony napjának nevezünk a magyar hagyomány szerint.
A szeplőtelen fogantatás azt jelenti, hogy Mária életének első pillanatától, azaz fogantatásától kezdve mentes volt a bűntől. Értelemszerűen nem az ő érdemének kell ezt tekintenünk, hanem a mindenható Isten kegyelmének, aki fogantatásától kezdve megóvta őt az áteredő bűn következményétől. Illő volt ugyanis, hogy Isten Fiának anyja egészen tiszta legyen, mert Isten szentségéhez nem illik a bűn.
Mária tehát bűn nélküli asszonyként várta gyermeke, Jézus születését. Mi is készüljünk az Úrral való találkozásra azzal, hogy a szentgyónásban Isten kegyelmének és irgalmának köszönhetően megszabadulunk bűneinktől.
© Horváth István Sándor

Imádság

Mária, a Béke Királynője, támogasd e gyermekeidet! Ma megújult bizalommal rád bízzák magukat. Mindenkor Segítő Szűzanya, aki e székesegyházban átöleled az egész egyházi közösséget, segítsd a hívőket, hogy nagylelkűek legyenek a hitük melletti tanúságtételben, hogy a te Fiad evangéliuma e határtalan és szeretett föld minden sarkában visszhangozzék.
Szent II. János Pál pápa



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése