2017. december 7., csütörtök

Advent első hetének szerdája



Advent első hetének szerdája


Az evangéliumi részlet ünnepélyes cselekedettel kezdődik, Jézus felmegy egy hegyre és ott leül. Talán azt várnánk, hogy tanítani fogja a köré gyülekező népet, de most más történik. Betegeket visznek hozzá, Máté evangélista részletesen fel is sorolja, hogy sántákat és bénákat, vakokat és némákat, valamint egyéb testi bajban szenvedőket. Cselekedetük arról árulkodik, hogy a nép már ismeri Jézus gyógyító erejét. Nem tudják, nem értik még, hogy milyen hatalom birtokában képes csodás módon gyógyítani, de elismerik különleges képességét. Jézus minden hozzá vitt beteget meggyógyít, mert Isten soha nem szűkmarkú, nagylelkűsége és irgalma nem ismer határokat, segítségét nem tagadja meg senkitől, jótéteményeinek bárki részese lehet. Jézus látja az emberek elesettségét, látja bizalmukat, látja hitüket. Megérti, hogy számukra ő az utolsó remény, egyedül ő tud rajtuk segíteni. Az Úr indítékát ne szánalomnak vagy sajnálatnak nevezzük ebben az esetben, hanem inkább irgalomnak.
A gyógyítások után hirtelen változik a jelenet. „Sajnálom a népet” - mondja Jézus, amikor észreveszi, hogy már napok óta étlen-szomjan kitartanak mellette. Sajnálatát itt is helyesebb irgalomként értelmeznünk. Amikor ugyanis megszaporítja a kevés eledelt és jóllakatja a népet, akkor tettében az irgalmasság, az emberekkel való törődés, a róluk való gondoskodás mutatkozik meg. Hiszem-e, hogy az irgalmas Isten engem is meg akar ajándékozni?
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Te azért küldted el Fiadat bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Jézus nélkül soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára, nem találnánk rá a te irgalmadra. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Érints meg minket irgalmaddal! Bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk már tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Jézus születése egykor nagy változást hozott a világba. Istenünk! Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz megújulást az én életembe!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése