2017. december 21., csütörtök

Advent harmadik hetének csütörtökje



Advent harmadik hetének csütörtökje


Miután Mária az angyali üdvözletből nem csak azt tudta meg, hogy gyermeke fog születni, hanem arról is értesül, hogy rokona, Erzsébet szintén gyermeket vár, elindul, hogy felkeresse őt és segítségére legyen a szülés előtti hónapokban. Látogatása alkalmával személyesen meggyőződhet arról, hogy az angyal igazat mondott, Erzsébet valóban áldott állapotban van. Erről olvasunk a mai evangéliumban.
Két gyermeket váró leendő édesanya találkozása ez, amely során megosztják egymással örömüket. Erzsébet Isten irgalmáért hálás, immár elmúlt szégyene, a gyermektelenség, Isten megáldotta őt. Mária születendő gyermeke szintén Isten irgalmasságának gyümölcse. Mindkettőjükkel csodát tett Isten. Erzsébet idős kora ellenére fogant, Mária pedig annak ellenére, hogy szűz. Az isteni közreműködésnek, tevékenységnek köszönhető, hogy most mindketten gyermeket várnak. Találkozásuk során közlik egymással örömüket és erősítik a másik örömét.
Csatlakozzunk most lélekben Mária és Erzsébet öröméhez! Hiszen mi is egy gyermek születését várjuk, Jézusét, s már csak néhány nap van születésének ünnepéig. Erzsébet szavai szerint Mária azért lehetett valóban boldog, mert hitt az Úr szavának, hitte, hogy Isten ígérete beteljesedik. Hiszem-e, hogy Jézus személyében beteljesedik Isten ígérete, azaz benne a Megváltó jön el közénk?
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! A karácsony közeledtével fokozódik bennünk a nyugtalanság, az izgalom. Szeretnénk néha lassítani az adventi napokat, máskor pedig siettetnénk az ünnep érkezését. Amikor majd végre elkezdünk ünnepelni, rögtön szeretnénk megállítani az időt, hogy az ünnep ne érjen véget, a karácsony tartson tovább és az a béke, nyugalom és öröm ne csak néhány napig, hanem egész éven keresztül tartson. Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése