2017. november 20., hétfő

Kegyes angyalok Könyörögjetek érettünk!



Kegyes angyalok
Könyörögjetek érettünk!


Hit kell ahhoz, és kegyelem, hogy Jézus tetteiből helyes következtetésre jussunk! Mindezek által, közösségre kell jutnom Krisztussal, aki tetteiben is hirdeti Isten csodálatos és őszinte szándékát Embernek, az emberek megmentésére. Isten azt akarja, hogy lássak! Lássam szándékát, a velem való akaratát, mely Lélekből való közösségi, cselekvő szolgálatra meghívás!
Az evangélista azt tudta megírni, ami történt. Amit látott, és amit láttathat. De a történés a Lélek gazdagságából lesz. Nekem, a lelki embernek kell megértenem hittel, és a Lélekben való megigazulás által Isten cselekvő szándékát!
Isten látni engedi azt, az Emberrel, amit látnia kell, ahhoz, hogy követni legyek képes Krisztus tanítását! De nekem kell, bennem kell, hogy felfakadjon az az igény, az a vágy, az a szomj, az az éhség, hogy látni akarok! Látni Isten velem való szándékát, általam való jelenlétét a világban.
Még ezen túl, legyen, és világossá akarja tenni Isten, hogy minden általam, minden Isten szolgálatára kész Ember által végbe vinni szándékozott tette közösségért való! „Erre az egész tömeg, amely ezt látta, dicsőítette Istent.”
Isten megváltó szándéka, üdvözítő terve velem közösségben, velünk közösségben akar megvalósulni. Ha én nem vagyok Istennel a lehető legmélyebb, legközvetlenebb kapcsolatban, akkor én leszek akadálya annak, hogy Isten terve megvalósuljon!
A Szentírás több esetben is beszél arról, hogy közel van az idő. Maga Jézus beszél erről: „Még egy kis idő, és már nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem.” [Jn 16,16] Aztán Pál apostol írja: „Az Írás viszont mit mond? »Közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben«. Ez tudniillik a hit igéje, amelyet hirdetünk. (MTörv 30,14)” [Róm 10,8]
Ezt a közeli időt, nem én tolom ki, nem én távolítom el magamtól, és tőled, azért, mert útját állom Isten szándékának? Mert nem vagyok Vele olyan közösségben, melyben nyíltan tudnám érteni szándékát velem? Mert nincs olyan hitem, mely hegyeket képes elmozdítani, vagy fákat kicsavarni tövestől. Isten nem képes felforgatni a világot, mert én nem állok rendelkezésére, akivel ezt véghezvihesse!
Jézus követésére akar elvezetni a Lélek, most! Nem tudom, hogy lesz-e számomra holnap, ezért kell most. Holnap lehet, hogy már késő lesz a számomra! Én most kapok időt Istentől a hitben való cselekvésre! Most akarja a csodát véghez vinni rajtam, hogy lássak, és kövessem utasítását! Uram, Atyám, Istenem! Add, hogy lássak, mert követni akarlak! Ámen 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése