Irgalmas angyalok Könyörögjetek érettünk!

Irgalmas angyalok

Könyörögjetek érettünk!

 

Ez a „bárcsak”, aggaszt engem is. Amiért érzem, és tudom, hogy hányszor, de hányszor nem ismerem fel azt, ami az Úr akarata, vágya, és békességemet szolgálná Benne, Általa, és Vele!

Mert: nem vagyok készséges, nem vagyok szelíd, nem vagyok alázatos; mert indulatok uralkodnak rajtam; mert önmagamba vagyok rejtőzködő. Titok az Ember önmaga számára is!

De hiszem, és tudom is, csak élni még – remélem, hogy még – nem vagyok képes, hogy e titkot feltárjam, mely titok kulcsa Isten. Egyedül Istennel közösségben képes az Ember önmagát megismerni. Ha Krisztussal közösségre jutok, és mellőle tekintek magamra, akkor, igazán akkor veszem, vehetem észre gyengeségeimet, hiányaimat; ugyanakkor erősségemet, és képességeimet, ajándékaimat, melyekkel szolgálhatom Őt. Azt, Aki van, és Akiben lehetek én. Mert nem valósíthatjuk meg magunkat, csak, és kizárólagosan Isten jelenlétében.

Amikor bármit is teszek, de nem jelenlétében vagyok, tudom magam, engedem meg magamnak, hogy jelenlétében legyek jelen, akkor olyant teszek, és azt úgy teszem, hogy az nem gazdagítja a rám bízott talentumokat. Olyankor eldugom magam és mások elől is. Olyankor vagyok rejtőzködő. Szerepet játszok, csak nem élek! Megtanulni Élni! Az életre Krisztus taníthat meg bennünket, embereket. De, ehhez értenem kell Jézust. A beszédét, a tetteit, a miértjeit. Isten logikáját! Az odafent valók világlátását kell megismernem és abba bele helyezkednem, hogy életem legyen és bőségben legyen!

Ma is, meg akarok térni Istenem! Ezekben a gondolatokban, melyeket ma adsz a számomra! Könnyű, én azt tartom, hogy számomra könnyű e gondolatokat lejegyeznem. A szenvedésem abból fakad, hogy úgy érzem, hogy nem hatol a szívembe. Nem vagyok képes e gondolatokat életre kelteni úgy, ahogy érzem azok csengését, azok szentségi áradását, fényét és illatát! Szinte látom és olyan egyszerűnek tűnik ez a bölcsesség. De, amikor estefelé próbálok visszatekinteni önmagamra, akkor veszem észre, hogy mennyire együgyű, mennyire gyenge és képtelen voltam rá, hogy Isten szándékát beteljesítsem!

Ilyenkor érzem azt, hogy mennyire távol van tőlem Krisztus, a maga alázatával, szelídségével, és szeretetképességével. Nem is az a legdöbbenetesebb benne, számomra, hogy vállalta a megvetést, az elutasítást, a meghurcoltatást – mely rengeteg szenvedéssel járt (!) - a halálra menést, a halált. Számomra, a legelképesztőbb és valójában felfoghatatlan az, hogy mennyire képes volt emberi mivoltát alávetni, alárendelni az Atya szándékának! Egészen megalázta emberségét – szabad akaratát, világban létét, érzéseit, idejét, és önrendelkezését, indulatait, és érzelmeit, vagyis MINDENT, amit kapott Istentől erre a világra -, hogy az lenni lehessen, akinek szánta Őt az Atya! Irigylésre méltó képesség számomra. Ezért akarom Őt követni, ezért akarok a tanítványává lenni, hogy, ha már én erre képtelen vagyok, legalább a közelében lehessek! Mert akkor már csak jobb lehetek és több önmagamnál. Köszönöm Istenem, hogy irgalmadból ismerhetem Jézust, és kereshetem minden napommal azt, hogy hogyan kerülhetek Hozzá egyre közelebb. Ámen