2017. május 8., hétfő

Húsvét negyedik hét hétfője



Húsvét negyedik hét hétfője


Istent nem úgy ismerjük meg, ahogyan a világ dolgait. A világot elsősorban érzékszerveink segítségével vagy technikai eszközökkel fedezzük fel, Istent pedig a hit által, illetve annak köszönhetően, amit önmagáról kinyilatkoztat, tanít, felfed számunkra. E megismerésünk azonban a földi élet során korlátozott, sosem teljes. Isten nem akar előlünk örökre elzárkózni, hiszen akkor nem léphetnénk vele szeretetközösségre. Meghagyhatna minket az örök keresés állapotában, de ehelyett jóságában feltárja magát előttünk. Isten az ő Fiában, a második isteni személyben, Jézus Krisztusban nyilatkoztatja ki önmagát számunkra a legteljesebb formában. Ha az isteni kinyilatkoztatást úgy fogjuk fel, mint puszta ismeretközlést, akkor téves úton járunk. Valójában Isten azért tárja fel előttünk önmagát, azért közeledik hozzánk, hogy közösségben éljen velünk.
Mindezek fényében könnyen megérhetjük Jézus „én vagyok” kezdetű mondásainak valódi jelentőségét. A mai evangéliumban ezt a kinyilatkoztatást teszi önmagáról: „Én vagyok a jó pásztor.” Mintha csak ezt mondaná: Ember! Ismerd fel, hogy én vagyok a te jó pásztorod, aki életemet adtam érted! Én vezetlek téged az Atya felé. Engem követve juthatsz el az örök életre. Kövess engem, és én megmutatom neked, hogy hol találod meg lelked számára az élő vizet! Hallgass az én hangomra, hogy eljuss az üdvösségre!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése