Nagyböjt negyedik hetének keddje

Nagyböjt negyedik hetének keddje

Nincs emberem – mondja Jézusnak a béna. Az „irgalom házában” (ez a jelentése a Beteszda szónak) nincs ember, aki irgalmas lenne hozzá. És a nyomorék ember szavaiban érezzük az elkeseredettséget, mert immár évtizedek óta senki sincs segítségére. Láthatott már itt gyógyulásokat, amelyek másokkal történtek. Ő mindennap itt van és vár. Miért nem adja fel, mire vár? Mit remél azok után, hogy harmincnyolc éve nem történt vele semmi? A béna ember a csodára vár, hogy valaki segítsen rajta, amikor végre megmozdul a víz. Jézus megtehetné, hogy éppen akkor mozgásba hozza a vizet és levihetné a beteget, de ő másként tesz csodát: mozgásba hozza a beteg szívét, felindítja benne az igazi gyógyulás vágyát, lelkét mozdítja meg a bűntelen élet felé.
Az isteni nagylelkűség ezen megmutatkozása után az emberi kicsinyesség megnyilvánulása következik. A farizeusok és írástudók nehezményezik, hogy az immár meggyógyult ember viszi saját ágyát, azaz tulajdonképpen munkát végez, ezt pedig tilos szombaton, a nyugalom napján. Amikor pedig megtudják, hogy az ember azért cipeli az ágyát hazafelé, mert valaki meggyógyította őt, akkor meg akarják tudni, hogy ki végezte a gyógyítást, mert véleményük szerint ő is munkát végzett, ő is megszegte a szombati nyugalomra vonatkozó törvényeket.Tudok-e kitartóan imádkozni? Tudok-e türelmesen várni Isten segítségére?
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Mennyei Atyám, hozzád jövök; amikor hív szavad, befogadom lelkembe szavadat és igazságodat, magamba foglalom mint ajándékodat. És kérlek téged, Istennek tűzzel lángoló szeretete, amelyet Jézus Krisztus új szövetsége ajándékozott nekünk, gyújtsd lángra ezzel a szeretettel az én szegény lelkemet is, hogy új életet nyerjen, új akaratra kapjon, és megmeneküljön a haláltól.