Hogy Téged, mi Urunkat,
szűntelen a szentekben dicsérjünk (150. zsoltár).
Ments meg, Uram minket!
Két epizód
az ember történelméből: az első bűnbeesés, és egy ember megváltása, a magába
zártságától. Jézus nem kérdezi meg múltját, semmit sem kérdez, a kérést hallja
meg.
Ha
rádöbbenek arra, és már tudom azt, hogy milyen súlyos teher a magány, a magamba
zártság, a kirekesztettség, az értetlenség – amikor engem senki sem ért meg, és
én sem értek meg senkit, semmit – akkor tudom értékelni igazán azt, ha valaki
segítségemre siet, és befogad. Mi több: képessé tesz rá, hogy én is oda
tartozhassak, azokkal lehessek közösséggé, akik értik egymást, és akik számára
az öröm érthető és kifejezhető is!
Benne
állunk Márk elmondása alapján abban a közegben, akik Jézus idején éltek. Ez a
kor arról vall, hogy az Ember már olyan mélyen benne él a bűnbeeséstől kezdődő,
és önérvényesülését fontosabbnak tartó életben, mely eltávolítja – sőt,
folyamatosan belehajszolja magát az ember, hogy egyre csak távolodjon -
Teremtőjétől, az Istentől, hogy Isten idejét látta annak, hogy beavatkozzon.
Mert Isten nem akarja az Ember vesztét. Isten arra teremtette az embert – még a
szabad akaratával együtt is (!) -, hogy Vele közösségben az Élet hirdetője, és
az isteni békesség, boldogság részesévé legyen!
Már
említettem, hogy szerintem Jézus csodatetteinek értelme, talán elsődleges
értéke az akar lenni, hogy higgyük azt, amivel Márk evangéliuma kezdődik:
„Jézus Krisztus, Isten Fia …” [Mk 1,1]. Márk ezt próbálja igazolni, erről akar
bizonyosságot adni számunkra egész evangéliumával.
Ha Márk
ezen állításával, hittel nem vagyok képes azonosulni, akkor számomra az egész
Szentírás haszontalan. Ebből a kijelentéséből kell elindulnom a hitem útján, és
hitbéli megerősödésemben, hogy Jézus Isten személyes része. Mégis, emberként
áll a történelemben.
Emlékezzünk
csak, hogy az ördögtől megszállott azt vágja Jézus szemébe: »Mi közöm hozzád,
Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj engem!« [Mk 5,7]
A gonosz világ terhére van az Isten. De azért személyesül meg emberként, mert
látja, hogy rossz irányba halad az emberiség. ’Aki legalább akar jó lenni, az
ne sodródhasson a gonoszsággal!’ Meg akarja változtatni az Ember rosszra
hajlandóságát az Isten. Nem avatkozik bele szabad akaratába, de mégis
világosságot próbál teremteni a számára, hogy lássa, mi jó neki, és mi az, ami
vesztét okozhatja. Döntési helyzetet teremt Isten azzal, hogy kifejezésre
juttatja az ember számára mi jó és mi nem. Van lehetőségem és esélyem arra,
hogy döntsek. Ráadásul elhibázhatom a döntésemet, rosszul is dönthetek. Isten
csak azt várja el az embertől, hogy szándékában legyen jó! Istennel vállaljon
közösséget, és ne a gonosszal.
Márk
krisztológiáján keresztül – az első híradás Jézus Krisztus tanáról - van
esélyünk rá, hogy az Újszövetségi tanításból összeálljon számunkra az a
Krisztus, Aki számomra az Isten Fia, az Istentől nekem szóló üzenet
személyesen!
Mi az,
Akit Jézusban nekem ad Isten? Úgy is megfogalmazhatom a kérdést, hogy Ki
számomra Jézus Krisztus? Márk krisztológiáján keresztül megkísérlem lekövetni,
hogy az apostolok mit tanítanak Krisztusról, a Jézusról.
Abba
gondolok bele, hogy Jézus azzal lépett színre, hogy kijelenti: »Betelt az idő,
és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az
evangéliumban.« [Mk 1,15] Ezt rögtön az után írja le Márk, hogy beszámol Jézus
keresztségéről, ahol Isten ajánlása hangzik el: „Történt azokban a napokban,
hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte őt a
Jordánban. Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílnak az egek, és a Lelket,
mint galambot leszállni rá. Az égből szózat hangzott: »Te vagy az én szeretett
fiam, benned kedvem telik«. [Mk 1,9-11] És ez már elhangzott Izajásnál,
jövendölésként: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben
kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek.” [Iz
42,1]
Jézus
első megszólalása Lukácsnál így szól: „Szokása szerint bement szombaton a
zsinagógába és olvasásra jelentkezett. Izajás könyvét adták neki. Kinyitotta a
könyvet és éppen arra a helyre talált, ahol ez van írva: „Az Úr lelke rajtam: ő
kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, ő küldött engem, hogy
(meggyógyítsam a megtört szívűeket), szabadulást hirdessek a raboknak, és a
vakoknak megvilágosodást, hogy felszabadítsam az elnyomottakat, hirdessem az Úr
kegyelmének esztendejét, (és bosszújának napját).” (Iz 61,1-2)
Azután összetekerte az Írást, visszaadta a szolgának és leült. A zsinagógában
minden szem rászegeződött. Akkor megszólalt: „Ma beteljesedett az Írás, amit az
imént hallottatok.” [Lk 4,16-21]
Máténál
minderről ezt olvassuk: „Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: »Térjetek meg,
mert elközelgett a mennyek országa.«” [Mt 4,17]
Jézus
első szavai mit akarnak jelenteni nekünk, akik ma vesszük magunkra e szavakat?:
Elég volt ebből, hogy tévelyegtek, okoskodtok, és mindenféléket gondoltok, csak
azt nem, amit az Atya akar veletek közölni. Ideje, hogy észre térjetek,
vegyétek magatokra Isten bölcsességét, józanságát, és alázatát! Vizsgáljátok
felül a magatok igazságát az evangélium igazságában! – Valószínűsíthetjük, hogy
az „evangélium” szó, akkor más jelentéssel bírt, mint ma. Amit Márk ilyen
’soványan’, akkori általános szóhasználat szerint érthetetlenül írt le, de mert
Ő már világosan értette azt, amit az izajási szavak akartak kifejezni, éppen
ezért képes volt tömören fogalmazni. Hiszen evangéliumát Krisztus után a 70-es
években írja!
Az
isteni küldetés kifejezi magát, kifejezni képes önmagát, érthetővé próbálja
tenni önmagát, emberi módon, az emberek számára. De nem úgy, hogy azt bárki
érthesse, csak úgy, ahogy annak érthető, akinek arra füle, azaz lelkisége van!
Nekem magamnak kell foglalkoznom az Evangéliummal, az örömhírrel! Először úgy,
mint üzenettel, hogy befogadhassam, majd mikor már befogadtam, úgy, hogy
érthessem – azzal a lelkiséggel, mely hiszi Krisztust, az Isten Fiát!
Már itt
megállok. Legyen mának ennyi elég arra, hogy bennem szétáradhasson! Kérem
Istenem, hogy Te munkálkodj bennem! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése