Hogy mi is a Te szenteiddel a szoros úton járjunk

Hogy mi is a Te szenteiddel a szoros úton járjunk (Lukács 13).

Ments meg, Uram minket! 

A mai történet úgy került lejegyzésre, hogy ez már Jézus második csodás kenyérszaporítása. Máténál is olvashatunk erről, de ott a 15. fejezetben hangzik el. Jóval az után történik ez, hogy már kiválasztotta a tizenkettőt a tanítványai közül. Azon is túl vagyunk már, hogy az apostolokat felkészítette arra, hogy önállóan képesek legyenek a küldetésükre. El tudják viselni a kudarcot is, a megpróbáltatást is, de az erő szolgálatát is (Mk 6,12-13). Már megtapasztalták Jézus csodatetteit, hallották a zsinagógákban tanításait, példabeszédeit, melyeket utóbb, apostolainak mindig megmagyarázott (Mk 4,34). Azt hihetnénk, hogy már teljesen egyként lehettek az apostolok gondolkodni Jézussal. Mégsem. Itt olvashatjuk, hogy ebben a második kenyérszaporítási történetben sem hiszik el az apostolok azt, hogy történhet olyan dolog, ami lehetséges, de mégsem szokványos. Bizonyosnak tartom, hogy Jézusból áradt valami elementáris erővel valami olyan bizonyosság, mely képes volt meggyőzni a legmerészebb kételkedőt is. És lám, az apostolok számára mintha nem ment volna át ez a bizonyosság. Vagy, már annyira benne voltak ebben az állapotbéli változásban, hogy belülről észre sem vették azt, hogy a világtól idegen közegben vannak. De az is lehet, hogy a tömeghatás összezavarta őket. Még nem voltak képesek mit kezdeni azzal a kontraszttal, ami Jézus, és a világ tömegvonzása között feszült.

Jézus megteremte azokat az eseményeket, elvégezte azokat a munkákat – tanítás, példabeszéd, csoda, elvonulás, személyes vezetés, gondolatátvitel, új látásmódra nevelés, és még ki tudja mi az, amivel nevelt, tanított, alakította a tanítványait – melyek felkészíthették a Hozzá közelállókat arra, hogy legyen majd miből meríteni tanúságtételükhöz. A későbbi történések, Jézus szenvedése, halála, feltámadása, és megdicsőülése bele voltak kódolva működésébe. Amikor Jézus kilép e világból, eltávozik, és az apostolokra hagyja a folytatást, akkor ők, Jézus bizonyított hatalmát, megváltói művét, messiási szerepét pontosan azokra az élményekre hivatkozással magyarázhatták, melyeket Vele közösségben megtapasztaltak. Utólag váltak Jézus tettei értékké, felbecsülhetetlen ismeretanyaggá.

János evangéliuma, az Apostolok cselekedetei, a Páli levelek, illetve a többi levél mindegyike, ha jól megfigyeljük, Jézusról szólnak. Ugyanakkor Jézus tanításaiban, példabeszédeiben Isten országáról beszélt. Vagyis, azt mondhatjuk, azt vonom le tanulságnak, hogy az, aki Jézus tanítványa, az Jézusra mutat, ráirányítja a figyelmet, azért, hogy Tőle halljuk, és Tőle fogadjuk el az Isten országáról, az atyáról szóló tanítást, a kinyilatkoztató szót. Mert ember nem képes többet, és igazabbat elmondani Istenről, a szándékáról a tettek és a tapasztalások értelméről, mint maga Jézus, aki az Isten Fia. Aki a világba jött, akit a világ nem fogadott be. Mégis azért jött közénk, hogy életünk legyen és békességben legyen. Hogy egyekké lehessünk az Atyával, ahogy Ő és az Atya egy! És folytathatjuk, felfedezhetjük az Írásból mindazt ami Jézus küldetése hozzánk, emberekhez, azért, hogy üdvösségünk legyen. „Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.” [Jn 3,17] Péter hitvallása, tanúsága legyen számunkra vezérlő fonalunk: „nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell.” [ApCsel 4,12]

Figyeljük jól meg, Pál apostol hogyan mutat Jézusra: „Mivel tehát elnyertük a megigazulást a hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Őáltala megnyílt számunkra az út a hit által a kegyelemhez, amelyben kitartunk, és dicsekszünk Isten dicsőségének reménysége alapján. Sőt dicsekszünk még a szorongatásokban is, tudva, hogy a szorongatás türelmet eredményez, a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reményt, a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.” [Róm 5,1-5]

Atyám! Add meg számunkra, hogy a Szent Könyvek tanúsága erősítse meg hitünket abban a szentségben, Aki Te vagy, és Akivel közösségre akar elvezetni bennünket Krisztus és a Lélek! Ámen