Hogy okosak legyünk, mint a
kígyók és együgyűek mint a galambok (Máté 10).
Ments meg, Uram minket!
Nekem
nem kell erőlködnöm azon, hogy üdvösségemre juthassak. Nekem azon kell
szorgoskodnom, arra kell alkalmassá lennem, hogy az legyek, akinek az Isten
szánt engem, amikor elgondolt, amikor akarta, hogy legyek. - A reggeli
imádságban ezt az üzenetet kaptam. Köszönöm Istenem, Atyám!
Ahogy
Jézus – mint emberben megtestesült Isten – személyében Isten felforgatni kész
volt a világot, átstrukturálni képessé lehetett. Így akar minden egyes
emberben, akit bemutatnak Neki, és akit Ő megszentelni, kiválasztani készséges
a maga szolgálatára – bárhogy, és bármilyen módon is -, bizony, azzal
felforgatni, átstrukturálni akarja a világot. A teremtett egészet megújulásra
késztetni akarja Isten azokon keresztül, akik arra készségesek!
Megint;
újra, meg újra lenyűgöznek Pál szavai! Az sem hoz zavarba, ha azt állítják,
hogy a zsidókhoz írt levél nem Pál szavai, vagy nem Pál tollából maradtak ránk.
Mert az Ige az, ami élő, és nem Pál, nem is Barnabás, de nem is Péter, András,
vagy Jakab, …
Az Ige,
Isten Igéje az, ami megszólít, ami lefoglalni akar, ami életre kelni akar az
emberben. Mert teremtményében él az Isten! És Isten készséges. Ahogy készséges
Jézus is rá, hogy Isten nyájának pásztorává legyen! Felfigyelek a mai
evangéliumban rá, hogy Jézus szándéka, eredetileg más volt. Szerette volna
félre vonni az apostolokat, és egy kicsit kivonulni a tömegből, hogy, talán a
bennük kavargó tüzet, lendületet, izgatottságot, vagy értetlenséget, csalódást,
esetleg kétségeket kicsit helyre tegye. De, észleli, felfogja, hogy most nem
ennek van itt az ideje. Ezt hagynia kell máskorra, talán másra, a Lélekre (?),
Aki mindenkiben sokkal személyesebbé tud lenni, mint amilyen lehetne Jézus
velük, közösségben.
Sem Pál,
sem Márk nem tartoztak a tizenkettő közé. Jézusnak alázatáról, szolgálatáról,
személyes és mégis közösséget teremtő erejéről hitelesen János tud beszámolni.
De hiszem, azért számol be Jézus tanításáról nekünk, hogy higgyünk, és
életünkké lenni legyen képes Krisztus élete! Nézzük csak, az éppen ide illő,
talán a bárkában elhangzó szavakat, míg az apostolokkal átkelt a túlpartra,
ahol már újra a tömeg várta őket, mint „a pásztor nélküli juhok”. Akkor, Jézus
már tudva, és megengedőn teszi azt, amiről még a bárkában tanította apostolait:
„»Bizony, bizony mondom nektek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem
máshol oson be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok
pásztora. Ennek ajtót nyit a kapus, a juhok pedig hallgatnak a szavára. Juhait
a nevükön szólítja, és kivezeti őket. Miután valamennyi sajátját kiengedi,
előttük megy, a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját. Idegen után
pedig nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek a hangját nem
ismerik.« Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit
mondott. Jézus ekkor ismét szólt: »Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok a
juhok ajtaja. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók, s a juhok
nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be,
üdvözül, bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy
lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben
legyen.” [Jn 10,1-10]
Erről
ismerhető fel valaki, hogy pásztor-e, vagy tolvaj. Követik őt, vagy sem.
Felismerik-e a hangját, tud előttük menni, vagyis rendelkezik-e vezetői
képességekkel? Aki elől elfutnak, mert idegennek tartják, az nem a pásztor.
Majd, amikor Jézus magára mutat, felhívja apostolai figyelmét arra, hogy Benne
kire találjanak – erről jövök rá, hogy hozzájuk beszél, és nem a tömeghez -,
kit fogadjanak el, akkor ezt azért teszi, mert a maga feladatát ossza ki rájuk
is! Értésükre akarja adni, milyen feladatot kell magukra venni. A jó pásztor
nem oson, nem rafinált, és nem akciózik. De nem is képmutató, és nem is lehet
álságos, hamis, vagy öncélú és önérdek érvényesítő. Neki tudnia kell, hogy
szolgálatot lát el, és nem is a juhok szolgálatát, hanem annak a szolgálatát,
Aki Őt küldi! „A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem
pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, amikor látja, hogy jön a farkas,
elhagyja a juhokat és elfut – a farkas pedig elragadja és szétszéleszti azokat
–, mert béres, és nem törődik a juhokkal.” [Jn 10,11-13]
Krisztus
közössége, mely egyben Isten közössége, vezetőt követel! Kell a vezető a
népnek, hogy ne tömeg legyen többé, hanem közösséggé váljon. A közösséget Isten
Lelke teremti meg, de ahhoz pásztorrá kell lenni annak, akit a juhok képesek
felismerni, vezetőjükként! Akit nem szolgálni kényszerültek a juhok, hanem,
akiket szolgálni képes a pásztoruk!
Istenem,
bennünk juhokat és egyszerre pásztorokat is akarsz látni, és láttatni! A Te rended
legyen köztünk és bennünk, melyet féljünk és féltsünk! Legyél Atyánk, és
Teremtő erőd járjon át bennünket! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése