Hogy mi mint választottaid, irgalmassággal felöltöztessünk

Hogy mi mint választottaid, irgalmassággal felöltöztessünk (Kol. 3).

Ments meg, Uram minket! 

A kint és a bent. Erről sok minden eszembe jut, de legelőször is az, hogy úgy imádkozzuk a Miatyánkot, hogy „Mi Atyánk, Aki a Mennyekben vagy, …” Vajon, amikor Jézus ezt az imádságot tanítja nekünk, akkor hogyan vélekedik e megszólításról? Mert a folytatásban ott áll az is, hogy „jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”.

Az Istent szólítom meg, ebben az imában, aki tőlem távol, rajtam kívül van. De amíg tőlem távol van, kívülem az, Aki az Igaz, a Jó, addig nem képes engem befolyásolni, megszentelni. Meghívom, bennem magamban készítek számára helyet, mert jobb akarok lenni, mint aki vagyok nélküle. Értem, érzem, és már hiszem, hogy általa úgy válhatok jobbá, napról napra jobbá, ha bennem van otthona, és, ha én belőle tudok meríteni bölcsességet, erőt, és egész látásomat átalakítom, mely az övével válik rokonná.

Arra gondolok, hogy ebben az imádságban benne foglaltatik a megtérésre való készség, szándék, egyúttal a változásra való hajlandósága is az imádkozónak. Alkalmassá teszem magam rá Istenem, hogy bennem hozd létre a változást, az átalakulást, hogy belőlem az a jó jöjjön elő, melyre Te teremtettél engem, melyre Te tudsz alkalmassá tenni engem! Ugye, mennyire nem így imádkozzuk a Miatyánkot? Mennyire bele sem gondolunk, bele sem helyezkedünk a szavainkba? Igen én is értetlen vagyok, és éretlen rá, hogy a szavaimat tudatossággal, megengedőn, és odaajándékozón mondjam ki, hogy visszahathassanak rám!

Ha belőlem, vagyis lélekből fakadnak fel a szavaim, akkor …

- Jézus, itt, a mai evangéliumban, egy negatív példát próbál felhozni, mely kapcsán hivatkozik arra, ami máshol így hangzik el: „Viperák fajzatai! Hogyan tudnátok jó dolgokat mondani, mikor gonoszak vagytok? Hiszen a szív bőségéből szól a száj. A jó ember a jó kincséből jó dolgokat ad elő; a gonosz ember pedig gonosz kincséből gonosz dolgokat ad elő.” [Mt 12,34-35]

… igen, akkor olyan jó dolgokat lehetek képes kifejezni, melyek engem, magamat is, jobbá tenni készek és képesek!

Megengedővé tenni magam rá, hogy ne fertőzzem magamat és másokat, hanem engedjem, hogy Isten Lelke formáljon, alakítson, tegyen engem bőségesen termő fává. Jó gyümölcsöt termővé. Ebben az összefüggésben a Lélekből forrásozó szó válhat permetezővé. Isten meg akar engem váltani, változtatni, jó termő fává akar teremteni, ezért akar engem megpermetezni, elárasztani kegyelmével. Megszentelni kész engem Isten, ha hagyom magam.

Jézus tanítása, a mai példabeszéd tanúsága szerint is, Isten figyelmeztetése, megnyilvánulása, kinyilatkoztató szava. Akiről a Lélekkel eltelt apostolok így beszélnek: „Ez az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, s amely szegletkő lett; ^{(Zsolt 118,22)} és nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell.” [ApCsel 4,11-12 ] Ez már az apostolokból áradó és gyümölcsöző szó, mely rájuk is visszahatott bizonyára. Mert lelkük legmélyéből áradt, fakadt fel ez a bölcsesség, mely kétezer év óta terjed, árad, hogy megváltoztasson engem, bennünket, kik a lélektől eltelve hallgatjuk, és halljuk a tanítást, mely embertől való, mégis Isten üzenetét adja át a számomra.

Hívlak Istenem, Atyám, ki Krisztusban feltárod magad, és mindazt mi jó nekem! A Szentlelked által legyél bennem élő, érő kegyelemmé, hogy a jót megteremni képessé legyek! Ámen