2016. november 1., kedd

Mindnyájan szent angyalok, kik mindenkor készen álltok az Isten első parancsolatjára és az emberek szolgálatára (Izaiás 6).



Mindnyájan szent angyalok, kik mindenkor készen álltok az Isten első parancsolatjára és az emberek szolgálatára (Izaiás 6).

Ments meg, Uram minket!



Az őszi hervadás idején az emberek halandósága is jobban érzékelhető. Minden, ami összetett, részekből áll, szétbontható, szét is bomlik részeire. Az ember két fontos alkotóelemből van összetéve: testből és lélekből. Amikor Isten megalkotta az első ember testét, ehhez szervetlen anyagot, a keleti világ vörös agyagát használta föl. Erre utal az első ember neve: Ádám. A „haadam” a vöröses színű agyag héber neve. Edom formában pedig a vörös színt jelöli. Ebből az agyagból formálta ki Isten az emberi test minden finom részletét. Ezután a semmiből teremtette meg az emberi lelket, amely tiszta szellem, rokona az angyali természetnek, de arra rendelve, hogy testnek legyen formálója, vele együtt legyen az ember lényege, természete. Mivel ez is összetétel, szétbontható. A Teremtő tervei szerint az emberi élet két részből tevődik össze: az első szakasz időben folyik a földön. A másik szakasz a túlvilágban folytatódik. Isten eredeti terve szerint a földi életben kifejlődik a test, új életek forrásává válik, az igazság ismeretével gyarapszik a lélek értelme, a szeretet gyakorlásával érdemeket szerez a túlvilágra, és Isten előre meghatározott terve szerint betölti a földi élet éveit, majd érdemekkel telten teste-lelke egységében, teljes emberként átköltözteti az Úr a mennyországba. Igaz, a test közben ki van téve az elkopásnak, elöregedésnek, de ezt ellensúlyozza az élet fájának termése és levele is: állandóan regenerálódik. Ez a folyamatosan egészséges, fiatalos élet Isten egyik kiváltságos ajándéka volt. Föltételt szabott hozzá az Úr: „a kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudás fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod”. (Ter 2,16-17) Ezt a próbatételt, az engedelmesség próbáját a mennyországért kellett vállalnia az első embernek, és a belőle kivett bordából alkotott testű feleségének, Évának is. Kaptak más kiváltságokat is, amik nem tartoztak feltétlenül az ember lényegéhez és életéhez: ilyen volt a halhatatlanság mellett a lelkéhez hozzáteremtett megszentelő kegyelem, amely Isten gyermekévé és a mennyország örökösévé avatta az embert. A kiszabott próbatételt azonban nem tartotta meg Éva, mivel hallgatott az ördögre, aki azt hazudta neki, hogy Isten becsapta őket: a tiltott fa gyümölcse nem halált okoz, mondta, hanem istenné teszi őket. Éva ezt nagyon szerette volna elérni, evett a tiltott gyümölcsből, rávette erre férjét is. Nem lett belőlük isten, hanem bűnös ember, elvesztették a megszentelő kegyelmet, a halhatatlanságot, a békét, és a földi élet lezárultával meg kellett halniuk nekik és minden ivadékuknak.Isten megkönyörült ugyan gyarló gyermekein, Megváltót küldött, aki kereszthalálával visszaszerezte a mennyországba jutás lehetőségét, feltámadásával pedig a mi feltámadásunk oka is lett. Ezek az ajándékok a Megváltó ajándékai már. Ezekre az igazságokra figyelmeztet bennünket az Egyház: halottaink Jézus érdeméből nem vesztek el, nem kerültek a kárhozatba, amennyiben földi életükben hittek Jézus Krisztusban, megkeresztelkedve visszakapták a megszentelő kegyelmet, az igazság és a szeretet lelki-életét élték, lelkük a mennyországba került, vagy némi túlvilági szenvedés után oda juthat. Most halottak napjára emlékezünk. Két napot szentel erre a célra az Egyház: Mindenszentek ünnepét, november elsejét, amikor ünnepi örömmel azokra gondolunk, akiknek a lelke a mennyországban él, és Halottak napját november másodikát, amikor a tisztítótűzben szenvedő lelkekért könyörgünk mély bizalommal.„Nagy öröm van ma az égben, örvendezzünk, keresztények, Szenteljük e dicső napot Mindenszentek ünnepének. Gyülekezzünk szívesen, énekeljünk lelkesen: Mindenszentek üdv tinéktek.” Ez a gyönyörű, legrégebben 1842-ben Kovács Énekeskönyvben lejegyzett katolikus mise ének minden katolikus vallású hívő szívét marokra szorította. Amikor a természet őszi díszekbe öltözött, a lombhullató fák levelei tarka színekbe pompáztak, gyönyörű panorámát jelentett az erdők, parkok, falusi családi porták táján. Majd lassacskán beköltözött valamilyen ünnepélyes érzés előbb az idősebb, majd fokozatosan a fiatalabb generációk szíve tájékába. A tavaszi, nyári és őszi munkák kemény parancsokat osztogattak: a hangyák és méhecskék szorgos világa az emberekkel versenyben igyekszik munkája gyümölcsét biztonságba betakarítani, mert jön a tél, a hideg-rideg valóság, és mindenkinek ennie kell. A gyermekeket nevelő családanyák és családapák nem a hangyáktól és méhecskéktől tanultak bölcsességet, hanem azoktól a nagyszülőktől, akik munkába indulva, mosolyogva indították a családot: „Jézus segíts!” A déli harangszóra lekerült a kalap, a kéz fellendült az ég felé majd vissza a hívő szív tájékára, és csendesen, mélyből fakadóan jött onnan felülről az ősi üzenet: „Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát, és Ő méhébe fogadá Szentlélektől Szent Fiát”S milyen jó, hogy eljött, Isten Fiaként dolgozott, mint minden ember, kenyeret keresett édesanyjának, majd ezrével jól lakatta az éhes embereket. Vállalt értünk egy csodás utat: megjárta keresztjével a jeruzsálemi Golgotát. Fölszegezték a keresztjére, felemelték az éghez közelebb. Egy latornak, aki goromba bűneiért ugyanolyan magasra volt felfeszítve, mint Ő, megnyitotta a szemét: Ne nézd a lent kiabáló tömeget. Bánd meg súlyos bűneidet, magammal viszlek az én hazámba, Atyám szent országába. Ahová sok nemes szívű ember az óta is vágyódik, ahol ma nagy öröm van, ahol rengetegen élnek. Olyanok is vannak ott, akik mindig oda vágytak. Olyanok is, akik csak az utolsó percükben találkoztak Jézussal, pedig Isten eleve oda hívott, oda rendelt minden angyalt, minden embert.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése