Hívom a családokat 2016 novemberében – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
A
háziorvosi rendelőben idősebb úr ült az orvossal szemben. Bemutatta legújabb
leleteit, és megbeszélték a következő időszakban alkalmazandó gyógyszereket. Az
orvos megállapította, hogy a páciens korához képest minden rendben van, nincs
semmi különös teendő. A páciens orvosához fordult: „És a doktor úr, hogy van,
olyan rosszkedvűnek, szomorúnak látom.” „Nézze – válaszolt az orvos –, őszintén
szólva semmi okom sincs a jókedvre, meg a vidámságra. Tudja, másfél éve meghalt
a feleségem, a lányom külföldre ment férjhez. Egyedül vagyok, és már semmi jót
sem várhatok az élettől. Itt rendelek mindennap, a munkámat, mint mindig,
rendesen elvégzem, aztán hazaballagok, és az üres lakásban próbálom valamivel
elűzni az unalmamat. Én sem fiatalodom, ha beteg lennék, nem tudom, ki
gondoskodna rólam.” „Nincsenek például rokonai – kérdezte a beteg –, régi
barátai vagy jó szomszédjai?” „Lehet, hogy akadnak ilyenek – mondta az orvos –,
csakhogy nekik nem hiányzom én, akiről gondoskodniuk lehetne, nekem hiányzik
az, aki rólam gondoskodhatna.”
Szomorú
olyan időseket látni, akik nem látják életük értelmét. Még szomorúbb, ha
fiatalok élnek célok és tervek nélkül, elképzelésük sincs saját jövőjükről.
Remény nélkül nehéz élni, a remény éltet és erőt ad a vágyott célért való
munkálkodáshoz. Akiben nem él a remény, aki nem bízik abban, hogy fáradozása
eredményes lesz, csak „elvégzi a dolgát”, az nem tudja mozgósítani azokat a
többletenergiákat, amelyek nem csak sikerre vezetnének, hanem a jól végzett munka
örömét is megadnák. Nekik mondja Jézus: „Amikor mindent megtesztek, amit
parancsoltak nektek, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük,
ami a kötelességünk volt!” (Luk 17,10)
Tudjátok-e
gyermeki bizalommal várni életetek kisebb-nagyobb eseményeit? Mi élteti
bennetek a reményt, hogy fáradozásotok minden nehézség ellenére meghozza
gyümölcsét? Mi segít nektek gyermekeiteket úgy irányítani, hogy ne váljanak
„haszontalan szolgává”?
Korunk
egyik nagy vívmánya, hogy az emberek többnyire szabadon dönthetnek saját
sorsukról. Régebben a társadalmi, gazdasági és kulturális adottságok
beszűkítették az egyén mozgásterét. Ma lehetőség van az élet megtervezésére és
a jó tulajdonságok szabad kibontakoztatására. Ha azonban nincsenek nemes célok
és az emberek csak saját – gyakran félreértelmezett – érdekeiket nézik, a
társadalom szétesik. A birtoklás és az élvezet individualista kultúrájában az
ember elmagányosodik, és nem találja meg élete értelmét. Isten az embert társas
lénynek, nem magányosnak teremtette. Ezért az ember ösztönösen keresi azt a
másik embert, akivel jó együtt lennie, akivel megértik egymást, akivel jó
barátságban lenni.
A
házasság olyan barátság, amely magába foglalja a szenvedély sajátosságait, de
mindig az egyre inkább stabil és intenzív egység felé irányul. Mert nem csupán
az életadásra alapíttatott, hanem arra is, hogy a házastársak kölcsönös
szerelme helyes módon jusson kifejezésre, fejlődjön és érlelődjön. Az egy férfi
és egy nő közötti különleges barátság a teljességre törekvés jellegével bír,
amely csak a házastársi egységben valósul meg. (vö. AL 125) A házastársak
befogadják és értékelik a másik által képviselt nagy értékeket. Ilyen érték a
például szépség is, ami nem azonos a másik testi vagy pszichés varázsával, de
megérezteti egymás személyisége szakralitásának ízlelését anélkül, hogy
feltétlenül birtokolni akarnák őt. A fogyasztói társadalomban az esztétikai
érzék elszegényedik, ezért kialszik az öröm. Minden csak azért van, hogy
megvegyük, birtokoljuk és elfogyasszuk, még a személyek is. Ezzel szemben a
gyengédség annak a szeretetnek a megnyilvánulása, amely megszabadít a birtoklás
önző vágyától. Arra tanít, hogy mérhetetlen tisztelettel és bizonyos félelemmel
álljunk meg a másik személy előtt, nehogy kárt tegyünk benne vagy megfosszuk a
szabadságától. A gyengéd szeretet megtanít szemlélni és értékelni azt, ami a
személyiségében szép és szent, ami túl van a szükségleteinken. A gyengéd
szeretet lehetővé teszi, hogy mindig egymás javát keressék, akkor is, ha a
másik rosszkedvű, ha távol van, ha haragszik, ha bármiért épp most nehéz
elviselni. Ebből a gyengéd szeretetből fakad a tett, az ajándékozás, és ez az
öröm forrása. (vö. AL 127)
Soroljatok
fel olyan értékeket, amelyeket házastársatok képvisel, és amelyek kapcsolatotok
számára fontosak! Hogyan tudjátok gyermekeiteket rávezetni arra, hogy mindig
önzetlenül keressék testvéreik javát?
Szeretetre
vagyunk teremtve, nincs nagyobb öröm, mint megosztani valami jót: „Adj, s
fogadj el magad is; élvezd az életet” (Sir 14,16). Az élet legintenzívebb
örömei akkor születnek, amikor a mennyország elővételezéseként sikerül
elősegíteni mások boldogságát. Édes és vigasztaló a mások megörvendeztetéséből
fakadó öröm. Ez az öröm a testvéri szeretet gyümölcse, nem a csak magára
tekintő hiábavalóságé, hanem annak öröme, aki szeret és kedvét leli a szeretett
ember javában, amely átárad a másikba és termékennyé válik benne. (vö. AL 129)
A
család az a hely, ahol az ember megtanul másokért áldozatot vállalni,
alkalmazkodni, a közösség hasznos tagja lenni úgy, hogy életét öröm járja át. A
gyermekek nem kaphatnak nagyobb ajándékot, mint azt, hogy szüleik egymás iránti
gyengéd szeretetének légkörében élhetnek. Az ebben a légkörben felnövekedő
gyerekek maguk is igaz barátokra találnak, és szüleikéhez hasonló házasságra
törekszenek. A fogyasztói társadalom, a harsány média más irányba terelné a
fiatalokat, a keresztény családban azonban kibontakozik bennük a szeretni tudó
és szerethető ember. Az ilyen ember sohasem lesz magányossá, mindig meg fogja
találni azt a közösséget ahová tartozhat, ahol másokat szerethet és ahol őt is
szeretni fogják. Életének az fog mindig célt és értelmet adni, hogy az örök
Szeretethez akar egyre közelebb kerülni.
Egy
kis idő múlva újra felkereste a háziorvost a páciens. Arra kérte, hogy látogassa
meg őket, pontosabban a velük együtt lakó anyósát. „Tudja, doktor úr –
magyarázta –, anyósom mindig azt emlegeti, hogy milyen jót tett neki az az
injekció, amit doktor úr adott neki. Biztos volt benne, hogy valamilyen
csodaszer. A legjobban az esett neki, ahogy doktor úr a szemébe nézve
rámosolygott, amikor kihúzta a tűt. Aztán megkínálta azzal a linzer
süteménnyel, amelyről azt tartja, hogy olyan finomat csak ő tud sütni, doktor
úr meg hármat is evett belőle, és megdicsérte, hogy életében nem evett még
ilyen finomat. Most már ugyan nem tud sütni, de a feleségemnek elárulta a
titkos receptet, és így ő is mestere lett a linzernek. Anyósom azt mondogatja,
hogy mekkora öröm lenne, ha doktor úr megint eljönne, és újra megkínálhatná
linzerrel. Ugye eljön?”
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése