2016. szeptember 1., csütörtök

Évközi huszonkettedik hét csütörtökje



Évközi huszonkettedik hét csütörtökje


A mai evangéliumot olvasva szeretnénk megtanulni valamit Péter apostoltól, mégpedig bűnösségünk egyszerű kimondását. A történet azzal indul, hogy Péter és társai egész éjszaka hiába halásztak. E kudarc és sikertelenség után lép hozzájuk Jézus, aki azt kéri, hogy vessék ki újra a hálót. Péter engedelmeskedik és megtörténik a csoda, rendkívül sok halat tudnak fogni. Ekkor mondja Péter: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” Szavai azt jelzik, hogy ez az egyszerű halász megérzi, hogy egy szent, igaz emberrel van dolga, akihez méltatlan az ő bűnössége. Ekkor még nem tudja, hogy Isten Fiával beszél, akinek van hatalma a bűnök megbocsátására, s akinek küldetése nem a magukat igaznak tartókhoz szól, hanem a bűnösökhöz.
Isten közelében, jelenlétében az a helyes magatartás, hogy elismerjük bűnösségünket és megbánjuk bűneinket. Így tud minket megérinteni Isten irgalma. Érdemes megfigyelnünk, hogy Jézus bűnbánatra szóló felhívása nem az ember múltjára és annak bűneire koncentrál, hanem a jövőre, a megtisztult lélek új lehetőségeire. Amikor az Úr bűnbánatról beszél, akkor nem azt mondja: „Ember, van mit megbánnod! Vedd észre, hogy bűnös vagy!”, hanem a szabadulás örömhírével áll elénk: „Ember! Isten végtelenül irgalmas! Van szabadulás a bűnből, van bocsánat a vétkeidre!”
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Neved megvallása a te személyedhez és az általad létrehozott közösséghez, az Egyházhoz kapcsol minket. Miként az apostolok azon fáradoztak, hogy igehirdetésükkel megismertessék a te nevedet, a te személyedet az emberekkel, ugyanúgy nekünk is életünk példájával kell dicsőséget szereznünk neked. A te nevedben szeretnénk cselekedni, hogy így az üdvösség megvalósulását szolgáljuk a világban. Neved megvallásával kifejezzük, hogy az üdvösségre törekszünk. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése