XVI. Benedek vallomása egy riportban: Mély közösségben és barátságban Ferenc pápával
Ferenc
pápa és nyugalmazott elődje
„Az
utódom iránti engedelmesség soha nem volt kérdéses, sőt mély közösség és
barátság fűz Ferenc pápához” – ezek XVI. Benedek szavai, melyeket a
nyugalmazott pápa Elio Guerriero újságíróval folytatott beszélgetése során tár
fel önmagáról, Ferenc pápához fűzött kapcsolatáról és lemondása történelmi
döntéséről: „Döntő szempont volt számomra, hogy nem éreztem magamat abban az
állapotban, hogy vállalhattam volna a riói ifjúsági találkozót!”. Íme pár
gondolat, melyet a néhány nap múlva megjelenő beszélgetés-kötet előzeteseként
jelentetett meg a La
Repubblica olasz napilap augusztus 24-i száma. A Peter
Seewald újságíró angol nyelvű „Utolsó beszélgetések” című interjú kötetének
olasz kiadását Elio Guerriero rendezte sajtó alá, aki egyébként is a Ratzinger
életmű olasz kiadásának a kurátora és akinek szintén volt alkalma arra, hogy a
nyugalmazott pápával beszélgetést folytasson. Ennek jegyében írja: „Amit Ferenc
pápa a mások iránti benső készségéről mond, azok nemcsak szavak, hanem azt
valóban meg is tette velem”.
Elio
Guerriero annak a Ratzinger életrajznak is a szerzője, mely augusztus 30-án
jelenik meg „Isten és az emberiség szolgája. XVI. Benedek életrajza” címmel. Guerriero
hosszú éveken át volt felelős kiadója a milánói Jaca Book és az Edizioni San
Paolo kiadóknak, ezenkívül pedig mintegy húsz éven át gondozta a „Communio”
folyóirat olasz kiadását. A rangos katolikus teológiai szemlét 1972-ben
alapította Joseph Ratzinger, Hans Urs von Balthasar, Henri de Lubac, Walter
Kasper, Marc Ouellet és Louis Bouyer.
A La Repubblica napilapban
szerdán közölt előzetesben értékes szempontokat olvashatunk XVI. Benedek
lemondásának a motívumairól, melyek megerősítik és nyomatékosítják a latin
nyelvű lemondó levélének a tartalmát, amelyet többen sokszor alaptalanul,
szkeptikusan fogadnak. Erről a kérdésről az emeritus pápa így vall: „Számos
elkötelezettségem volt abban az időben, melyeket már nem tudtam megvalósítani,
főként a 2013 nyarán a brazíliai Rio de Janeiro-ban esedékes Ifjúsági
Világtalálkozó. Ebben a tekintetben nekem két pontos meggyőződésem volt. A
Mexikóban és Kubában szerzett tapasztalat után nem éreztem magamat abban az
állapotban, hogy vállalhattam volna ezt a nagyon elkötelező találkozót.
Ezenkívül a II. János Pál pápa által az ezekre a napokra adott iránymutatás,
vagyis a pápa személyes jelenléte, számomra már elképzelhetetlen volt. Nem is
lehetett tehát televíziós kapcsolatra, vagy egyéb technikai megoldásra gondolni.
Ilyen körülmények között a lemondás számomra kötelesség volt”.
„A
Mexikóban és Kubában tett látogatásom 2012 márciusában– folytatja az ősz hajú
emeritus pápa – számomra nagyon szép és megindító volt, sok szempontból is.
Mexikóban nagyon megérintett a sok fiatal mély hite, akikkel ott találkoztam és
tapasztalatot szereztem az Úrért vállalt örömteli szenvedéseikről.
Hasonlóképpen hatottak rám a mexikói társadalom nagy problémái és az egyház
elkötelezettsége, hogy a hitből kiindulva tudjon választ adni a szegénység és
az erőszak kihívásaira. Nem is kell arra kifejezetten emlékeztetni, ahogy
Kubában mennyire megérintett annak a látása, ahogy Raul Castro vezetni akarja
az országot egy olyan új úton, mely nem akarja megszakítani a közvetlen múlttal
való folytonosságot. Itt is nagyon mély benyomást tett rám az a mód, ahogy a
kubai püspöktestvéreim megoldást akartak keresni az átalakulásnak erre a nehéz
folyamatára a hitből kiindulva. Mindenesetre azokban a napokban nagyon
erőteljesen tapasztaltam meg fizikai ellenálló képességem határait.
Mindenekelőtt azzal kellett számot vetnem, hogy nem vagyok már többé képes a
jövőben a tengerentúli repülőutakat vállalni, főként az időeltolódás okozta
problémák miatt. Természetesen beszéltem ezekről a gondokról az orvosommal, Patrizio
Polisca professzorral. Ilyen módon világossá vált számomra, hogy nem lennék
többé már olyan állapotban, hogy részt vegyek nyáron a Rio de Janeiro-ban
esedékes Ifjúsági Világtalálkozón, aminek teljesen ellenmondott az időeltolódás
problémája. Attól fogva aztán viszonylag rövid időn belül döntenem kellett a
visszavonulásom időpontjáról”.
A beszélgetés záró részében XVI. Benedek utódáról, Ferenc pápáról
beszél: „Az utódom iránti engedelmesség soha nem volt kérdéses, sőt mély
közösség és barátság fűz Ferenc pápához. Megválasztása pillanatában
megtapasztaltam, miként oly sokan mások, a Gondviselés iránti spontán
hálaérzetét. Miután egymást követően két pápa is jött Közép-Európából, az Úr,
hogy így mondjuk, a tekintetét az egyetemes egyházra fordította és meghívott
bennünket egy kiterjedtebb, még inkább katolikus közösségre. Személyesen is
mélyen megérintett engem az első pillanatoktól fogva Ferenc pápa rendkívüli
emberi nyitottsága, készségessége az én irányomban. Megválasztása után azonnal
felhívott engem telefonon. Minthogy akkor nem sikerült elérnie, még egyszer
felhívott, miután találkozott az egyetemes egyházzal a Szent Péter balkonjáról
és nagyon szívélyesen beszélt velem. Attól fogva ajándékba kapom tőle ezt a
csodálatos atyai-testvéri kapcsolatot. Sokszor eljutnak ide fel hozzám az apró
ajándékai, a személyesen írt levelei. Nagy útjai megkezdése előtt soha nem
marad el, hogy meglátogasson engem. Emberi jóakarata, mellyel felém fordul,
különösen nagy kegyelem nekem, az életemnek ebben a végső szakaszában, amiért
csak hálás lehetek. Amit a mások iránti készségességéről mond, azok nem csak
szavak, hanem meg is teszi azt velem. Az Úr éreztesse vele minden nap az ő
jóakaratát. Ezért imádkozom az Úrhoz érte” – zárul az emeritus pápa vallomása
abból a hamarosan megjelenő interjú kötet elé írt előzetesből, melyet a La Repubblica olasz
napilap szerdai száma közölt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése