2016. augusztus 31., szerda

Szent István király, az érsekség megszervezésével hazánk önállóságának megalapozója



Szent István király, az érsekség megszervezésével
hazánk önállóságának megalapozója


Könyörögj érettünk!


Szent István ezer évre meg tudta alapozni országa jövőjét. A korabeli európai államok közül csak a mi hazánk megcsonkítva bár, de áll. A titkát keressük? Nagyon egyszerű: őseink egyisten hitükhez különös kegyelemmel megkapták a keresztény hithirdetőktől a kinyilatkoztatás teljességét. A Szentháromság hittitkát, a megváltás tényét megismerve elfogadtak mindent, amit Isten a Bibliában és a Szenthagyományban megüzent az emberiség javára. Amit Istenről tanultak, azt igyekeztek megtartani. Elsősorban azt értették meg, hogy Isten szereti az embereket, mindenkit nagy célra, az örök üdvösségre teremtett, és minden ember úgy tud üdvözülni, ha az életét Isten akaratának teljesítésére szenteli. Istent legfőbb Urának fogadja el. Ezt egyetlen szóval imádásnak nevezzük. István édesapjától is azt tanulta, maga is azt tapasztalta, hogy népe nem véletlenül került ide a Kárpát-medencébe. Körülötte minden nép nemzetállamban élt, országát törvényeivel kormányozza. Műveli földjét, ipart űz, kőházakat épít, azokban laknak a családok. Művelődnek is sokan. István megértette, hogy törzsi formában nem élhetünk. Egységes nemzetállamot kellett létesíteni. Édesapja, Géza nagyfejedelem megkezdte, befejezte István király. A másik fontos tennivaló az ország gazdasági berendezkedése. A nomád életforma helyett le kellett telepedni, földet művelni, ipart tanulni. Ezt is sikerrel mozdította elő. Nagy segítségére voltak a nyugatról behívott bencés szerzetesek, akik szülőföldjükön mintagazdaságokat fejlesztettek ki. A segítségükkel uralkodása végén nagyon megközelítettük az európai szintet. Isten imádása, odaadó szolgálata, legfőbb Úrnak való elismerése volt a forrás. Tőle kérdezte meg napi imájában, mit kell népéért tennie. A másik forrás ehhez az alkalmazkodáshoz a Biblia volt. Ezekiel prófétánál olvashatta a nagy istenélményt. Ezekiel fiatal férfiként került Babilonba Nabukodonozor király első jeruzsálemi ostroma után. A zsidó nép már évszázadok óta vétkes volt hite lerontásában. Az igaz Istent, atyáik Istenét állandóan bosszantották azzal, hogy ócska, ember készítette bálványokat imádtak istenként. Ezekielnek Istenbüntető hatalomként jelent meg egy iszonyatos vihar közepette. Amikor Ezekiel rettegve figyelt látomására, a vihar felett megjelent az igaz Isten dicsősége. Így írja le: „Olyan valamit láttam, mint a fénylő tűz, olyasmit, mint a szivárvány, amikor esős napon a felhőkben feltűnik. Ilyennek látszott a fényesség köröskörül. Így láttam az Úr dicsőségének jelenését. Én, amikor ezt láttam, arcra borultam. Ekkor egy beszélőnek szavát hallottam. Így szólt hozzám: Emberfia, állj lábadra, hadd beszéljek veled. És miután hozzám szólt, lélek jött belém és lábra állított, és hallottam, amint hozzám beszélt és mondta: Emberfia, elküldelek téged Izrael fiaihoz, a pártütő nemzethez, amely eltávozott tőlem; ők és atyáik a mai napig megszegték szövetségemet. Kemény arcúak és megátalkodott szívűek fiaik is, akikhez küldelek; mondjad tehát nekik: Így szól az Úr Isten! Hátha még ők is meghallják és elhagyják bűneiket! Mert ellenszegülő ház ez, de tudják meg, hogy próféta van közöttük… Te pedig, emberfia, hallgass mindarra, amit én majd neked mondok, és ne légy ellenszegülő, mint az ellenszegülő ház; nyisd fel szádat és edd meg azt, amit én neked adok. Erre azt láttam, hogy íme, egy kéz nyúlt felém: benne könyvtekercs volt. Kiterítette előttem, és az kívül is, belül is tele volt írva, és ami bele volt írva, az siralom, gyászének és jajszó volt. Ekkor azt mondta nekem: emberfia, ami előtted van, edd meg; edd meg ezt a tekercset és menj, beszélj Izrael fiaihoz!”(Ez 1,27-2,5. 8-3,1) István, az ifjú király is vállalta, hogy Isten akarata szerint mindent elkövet, hogy ez a sokszor széthúzó nép, sokszor megbántja Urát, de ha látja, hogy Isten küldötte közöttük van, megérti az igazság és szeretet Istenét, és jó testvérként segíti véreit. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése