2015. szeptember 28., hétfő

Zsolozsma CCCIII.



Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből 
1, 12-26
Pál helyzete a fogságban

 Beszámolok róla, testvérek, hogy helyzetem inkább javára vált az evangéliumnak. Az egész császári testőrségben és a többiek körében is köztudomású lett, hogy bilincseimet Krisztusért viselem. Azok közül, akik az Úrban testvéreim, sokan felbuzdulnak bilincseimen, és egyre bátrabban terjesztik az Isten szavát. Némelyek ugyan féltékenységből és vetélkedésből, mások azonban jó szándékkal hirdetik Krisztust. Ezek szeretetből, mert tudják, hogy küldetésem az evangélium védelmére szól, amazok viszont vetélkedésből, és nem tiszta szándékkal hirdetik Krisztust, abban a hiszemben, hogy bilincseimben keserűséget okoznak nekem. De mit számít ez? Csak Krisztust hirdessék bármi módon, akár érdekből, akár tiszta szándékkal, örülök, és a jövőben is örülni fogok neki. Tudom ugyanis, hogy ez – hála imádságtoknak és Jézus Krisztus Lelke segítségének – üdvösségemre válik. Bizakodom és reménykedem, hogy semmiben sem vallok szégyent, sőt nyíltan megmondom, hogy Krisztus, mint mindig, most is megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha meg tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent. Nem tudom tehát, mit válasszak. Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van. Ebben a meggyőződésben biztosra veszem, hogy megmaradok, sőt előhaladásotokra és hitből fakadó örömötökre maradok meg, mindnyájatok javára, így még több okotok lesz arra, hogy Krisztus Jézusban örüljetek, ha újra elmegyek hozzátok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése