2015. szeptember 29., kedd

Évközi huszonhatodik hét keddje



Évközi huszonhatodik hét keddje


János evangéliumának ezen részlete nem a Nátánáellel való találkozás, hanem az angyalok említése miatt került a mai napra, amikor is a három főangyalt, Szent Mihályt, Gábort és Rafaelt ünnepeljük. A katolikus tanítás szerint az angyalok szellemi lények, akik az emberhez hasonlóan értelemmel és szabad akarattal rendelkeznek, ugyanakkor nincs testük. A Szentírásban Isten szolgáiként, küldötteiként, hírvivőiként jelennek meg, akik mintegy kapcsolatot tartanak a menny és a föld, Isten és az emberek között.
Nátánáellel folytatott beszélgetése során Jézus a következőket mondta: „látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett” (Jn 1,51). Szavai az ószövetség nagy alakjának, Jákobnak látomására, álmára utalnak, aki látta az angyalokat a föld és az ég között közlekedni (vö. Ter 28,12). Az újszövetség idején is jelentős szerepet kapnak az angyalok azáltal, hogy Isten üzenetét közvetítik az emberek felé. Gondoljunk csak például Gábor angyalra, aki meghozza a hírt Máriának, hogy a mindenható Isten őt választotta ki arra, hogy a Megváltó anyja legyen, mégis inkább Jézus Krisztus az, aki összekapcsolja a földet és a mennyet saját személyében. Őt követve eljuthatok az örök életre, ahol Isten örökkévaló imádása jelenti a teljes boldogságot.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, te hívtál bennünket. A nyugtalanság, mely szavad hallására úrrá lesz rajtunk, ennek bizonyítéka. Te ismered gyengeségünket, és tudod, hogy milyen könnyen esünk gyávaságba. Tudod, milyen félénken lépkedünk előre. De te hívtál bennünket, tehát rád hagyatkozhatom.
Kempis Tamás 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése