2015. augusztus 23., vasárnap

Zsolozsma CCLXVI.



Izajás próféta könyvéből
37, 21-35
Jövendölés Asszíria királyáról

Izajás, Ámosz fia üzenetet küldött Hiszkijának: „Ezt mondja az Úr, Izrael Istene feleletül arra az imádságra, amelyet az asszírok királya, Szancherib miatt hozzám intéztél. Ez az a szó, amelyet az Úr kimondott rá:
     »Megvet és csúfot űz belőled Sionnak szűzi leánya; a hátad mögött a fejét rázza Jeruzsálem leánya. Kit gyaláztál és kit káromoltál? És kire vetetted gőgös tekinteted? Izrael szentjére! Szolgád szájával az Urat gyaláztad. Azt mondtad: Töméntelen szekeremmel fölmentem a magas hegyekre, a Libanon csúcsára. Kivágtam sudár cédrusait, válogatott ciprusfáit. A legtávolibb zugába is eljutottam, fáinak sűrű erdejébe. Kutakat ástam ott, és így más vizét ittam. Lábammal taposva kiszárítottam Egyiptom minden folyóvizét.
     Hallod-e? Már régóta elterveztem, régtől fogva elhatároztam, és most végre is hajtom! Arra rendeltelek, hogy erős városokat romhalmazzá tégy. Lakóik – kezükben nem lévén erő – megrémültek és megszégyenültek. Olyanok lettek, mint a mezei fű, mint a zöld pázsit, mint a háztetők és a sivatag füve a keleti szélben. Tudok róla, ha fölkelsz, s ha leülsz, jártadat-keltedet jól ismerem. Mivel ellenem lázadtál, és kevélységed a fülemig hatolt: azért karikát teszek az orrodba, zablát a szádba, és úgy vezetlek vissza azon az úton, amelyen idejöttél.«
     Neked meg ez szolgáljon jelül: Ebben az esztendőben azt eszitek, ami magától terem, a második esztendőben, ami a parlagon sarjad, de a harmadik esztendőben vethettek, arathattok, szőlőt ültethettek és ehetitek gyümölcsét. Júda házának megmenekült maradéka gyökeret hajt alul és gyümölcsöt hoz felül. Mert egy maradék rajzik ki Jeruzsálemből, akik életben maradtak, a Sion hegyéről. A Seregek Urának féltő szeretete viszi ezt végbe.
     Ezért az Úr ezt mondja Asszíria királya felől: „Nem hatol be ebbe a városba, nyilat sem lő ki ellene. Pajzzsal sem támadja meg és sánccal se veszi körül. Azon az úton, amelyen idejött, visszatér; a városba be nem hatol – ezt mondja az Úr. Mert oltalmazom ezt a várost és meg is szabadítom, magamért és szolgámért, Dávidért.”
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése