Évközi huszadik hét szombatja

Évközi huszadik hét szombatja

Az előzményekben vitákat kezdeményező írástudókról és farizeusokról mondja el Jézus a véleményét. Elismeri vallási buzgóságukat és a törvényekben való jártasságukat, ugyanakkor rámutat bűnükre, vallásosságuk felszínességére és képmutatásukra. Az Úr szavait egyaránt értelmezhetjük kemény vádbeszédnek, szigorú figyelmeztetésnek vagy jószándékú felhívásnak életük megváltoztatására. A bevezetés szerint szavait a néphez és saját tanítványaihoz intézi, de mégsem arról van szó, hogy negatív ítéletet mondjon a farizeusokról és az írástudókról a hátuk mögött, hiszen a fülük hallatára is hasonlókat szokott megfogalmazni. Mindez azért is igaz, mert a nép sorában lehettek olyanok, akik e vallási csoportokhoz tartoztak, tehát ők is hallották a nyílt véleményt.
Jézus tehát úgy beszél az ószövetség népének hivatalos képviselőiről, a régi idők vallási vezetőiről, a zsinagóga népéről, az elmúlt idők közösségéről, hogy pozitív üzenetet mondjon az újszövetség most alakuló népéhez, a születő Egyház tagjaihoz, az új korszak közösségéhez. Figyelmeztetés ez abban az értelemben, hogy az ő közösségéhez tartozók ne kövessék el ugyanazokat a hibákat és bűnöket, és ne essenek a látszatvallásosság csapdájába. Mivel a külsőségekben megnyilvánuló, de valójában kiüresedett vallásgyakorlat bennünket is fenyeget, ezért az Úr szava mindannyiunknak szól.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusom, a betegségnél a vele járó lelki szenvedések a legnehezebbek. A lelki szenvedéseket orvossággal, operációval nem lehet megközelíteni. Egyedül a te kegyelmed tudja ezeket a sínylődő embereket lelkileg talpra állítani. A betegség az a lelki életben, ami a földrengés a természetben. Itt életsíkok eltolódásáról, új rétegződéséről van szó. Jézusom, te csodálatos égi orvos! Te gyógyítasz ott is, ahol megáll az emberi tudomány.
Korompai J.