2014. július 5., szombat

Úrnapja után 13.



Úrnapja utáni napok

elmélkedés tizenkettedik rész

Isten az akkor élő hagyomány legerősebb áldozatával nyugtatja meg Ábrámot, hogy a negyedik nemzedékben már komoly népnek számító nemzetségé lesz törvényesen is Kánaán. Mert az ember hite mellé újabb kézzel fogható bizonyságokat keres: „Nézd, nem adtál nekem utódot, így szolgám lesz az örökösöm. Az Úr szava ezt mondta neki: Nem az lesz örökösöd, hanem az lesz örökösöd, aki testedből származik. Aztán kivezette, és ezt mondta neki: Nézz föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket. Majd hozzáfűzte: Ilyen lesz a nemzetséged. Hitt az Úrnak, ő pedig beszámította neki megigazulásra. Ismét szólt hozzá: Én vagyok Isten, aki kihívtalak a kaldeai Úrból, hogy ezt a földet adjam birtokul. Ő így válaszolt: Uram, Istenem, miből tudom meg, hogy birtokolni fogom azt? Erre megparancsolta neki: Hozz egy három éves üszőt, egy három éves kecskét, egy három éves bakot, egy gerlét és egy galambot!’ Amikor odahozta neki ezeket az állatokat, középen átvágta őket, és a két felet egymás mellé állította, a madarakat azonban nem vágta szét. Akkor rablómadarak szálltak a testekre, de Ábrám elűzte őket. Amikor a nap lenyugodott, Ábrámot mély álom fogta el, s nagy félelem szállta meg. Ő azonban így szólt Ábrámhoz: Tudd meg, hogy nemzetséged idegen lesz egy országban, amely nem az övé. Szolgálni fognak nekik, azok pedig elnyomják őket négyszáz esztendeig. De én megítélem azt a népet is, amelynek szolgálniuk kell. Akkor javakban bővelkedve vonulnak ki onnan. Te azonban békében térsz meg atyáidhoz, és magas korban temetnek el. A negyedik nemzetségben térnek ide vissza, mivel az amoriták bűne még nem teljes’.Mikor a nap lenyugodott és beállt a sűrű sötétség, füstölő kemencéhez és égő fáklyához hasonló valami ment végig ezek között a darabok között. Azon a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, és így szólt: Utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom patakjától egészen a nagy folyamig, az Eufráteszig: a kenitákat és kenizitákat, a kadmonitákat, hettitákat, perizitákat és refaitákat, az amoritákat, kánaániakat, girgasitákat és jebuzitákat”. (Ter 15,5-21) Isten megnyugtató választ ad Ábrámnak: választottja okos ember, de csak ember. A teremtés Ura végtelen hatalmú és tudású Isten. Ettől a végtelen nagy Úrtól önként jött Ábrám kiválasztása itt a földön. Vele és általa vissza akarja állítani a családi viszonyt az emberekkel. Ehhez hit kell. Isten megérti a földi dolgokban jártas ember igényét, hogy saját mércéje szerint is szeretné magát biztosnak érezni. Ezért hozatja elő a nagy és apró állatokat, vágatja ketté és rakatja a fél testeket egymással szemben egy kis utat hagyva köztük, mert az ember szerződése komolyságát így tudja végső soron igazolni: mindketten átmegyünk a tetemek között. Aki megszegi a szerződést, járjon úgy, mint ezek az állatok. Ábrám őrzi a kiterített tetemeket, mert jönnek a sakálok, madarak és felfalják őket. Aztán elnyomja az álom. Arra ébred, hogy füstölő kemencéhez és égő fáklyához hasonló valami bevonul a madarak és az egyre nagyobb értékű tetemek közé, és felemészt mindent. Ennek a mondanivalója: így jár az esetleges szószegő! Ábrám pedig megnyugszik: Még négyszáz évet várni kell, de Kánaán az utódaié lesz. Még egy újabb biztosítékot kap Ábrahám. Amikor a felesége, Sára meghalt, Ábrahám nem akarta idegen földbe eltemetni. Ezért Kánaán gazdag földbirtokosához akart folyamodni, hogy egy viszonylag kicsi földet adjanak el neki örök áron, ahol egyelőre Sára holttestét tisztességgel saját földjükbe temetheti, aztán később majd az ő és egész családja temető helye lehet. Az Istentől tanult család-eszme szerint, hogy az ősök és utódok együtt nyugodjanak békességben a testük feltámadásáig.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése