Úrnapja utáni napok
elmélkedés kilencedik rész
Ábrahám boldog volt, hogy mellékfelesége fiút szült neki. Ez annyira megnyugtatta, hogy amikor az Úr újra megígérte neki, hogy Sára fogja megszülni a megígért fiút, aki majd a nagy néppé bővülő ábrahámi család őse lesz, Ábrahám jókedvűen nevetgélt, és azt mondta a földre borulva: „Százéves embernek legyen még fia? És Sára, a kilencven esztendős még szülni fog? Ezért Ábrahám így szólt Istenhez: Éljen csak Izmael színed előtt! De Isten ezt válaszolta: Nem úgy! Feleséged, Sára, ajándékoz meg fiúval téged, s te majd az Izsák nevet adod neki. Szövetségemet örök szövetséggé teszem vele, én pedig az ő és őutána leszármazottainak Istene leszek De Izmaelt illetően is meghallgatlak. Nézd, megáldom, termékennyé teszem, és szerfölött megsokasítom. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De szövetségemet Izsákkal kötöm meg, akit Sára a jövő évben ez idő tájt szül. Miután Isten befejezte beszédét Ábrahámmal, előtte felemelkedett”. (Ter17,17-22) Isten szerette Ábrahámot, de a Gondviselés öröktől fogva megerősített rendjét nem forgatta fel az ő kedvéért. Nem kárpálta Ábrahámot azért, mert kinevette a harminc éve megerősített rendet, de Sárának fiát örök figyelmeztetőül Jiszchaknak (a férfi nevetett) kell hívni. Isten tervei örök életűek. Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Keményen határozta el az Úr, hogy az ördögtől származó paradicsomkerti kísértésnek lesz halálos áldozata, de nem az egész emberiség, hanem annak egy olyan tagja, aki öröktől fogva született az Istenatyától, a Második Isteni Személy, akivel megosztotta a végtelen isteni természetet, és ez a megosztás állandó marad köztük. A Fiúisten egyrészt ősmintája lesz az örök tervek szerint a teremtendő világnak azzal, hogy a testből és lélekből álló emberi természetet az istensége mellé magára veszi, elválaszthatatlanul összeköti Isteni Személye alatt. Az ősbűn büntetése: „Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.” (Ter 3,19) Ezzel a büntetéssel meghal minden ember, itt nincs szó a feltámadásról, amitől újra ember (azaz anyagi testből és szellemi lélekből álló) minden bűntől megtisztult istengyermeke tudna lenni. Ezt az állapotot csak a Megváltó tudja visszaállítani, aki nemcsak ember, hanem Istenember. Amikor meghal, emberi lelke válik el emberi testétől, de istensége szoros egységben marad mindkettővel. Ez a halál tehát isteni értékű áldozat, és egyben biztosítani tudja a feltámadás lehetőségét is azzal, hogy saját hatalmával újra egyesíti a halálban szétszakadt emberségét és megújított testét. Isten előtt kiérdemli az összes emberhalálból való feltámadását is az összes emberi bűn bocsánatát is. Mindebből érthetővé válik, hogy mit jelent az Ábrahámnak ígért utolsó áldás: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Ebbe beletartozik az élet egyik legfontosabb áldása, a gyermek-áldás, amit az eredeti házasság, Ábrahámnak Sárával kötött házassága kaphatott meg egyedül. Izmael máig élő népei a jézusi megváltásról még ma sem akarnak tudni. Amikor Izsák már felserdült, Isten próbának veti alá Ábrahámot: „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked. Amikor pedig ama hegynek oldalán kapaszkodtak felfelé a harmadik napon, Izsák feltette a kérdést apjának: Lám, itt a tűz és a fa, de hol a bárány az égőáldozathoz? Ábrahám így felelt: Isten majd gondoskodik bárányról az égőáldozathoz, fiam. Így mentek tovább egymás mellett” (22,2; 8)
elmélkedés kilencedik rész
Ábrahám boldog volt, hogy mellékfelesége fiút szült neki. Ez annyira megnyugtatta, hogy amikor az Úr újra megígérte neki, hogy Sára fogja megszülni a megígért fiút, aki majd a nagy néppé bővülő ábrahámi család őse lesz, Ábrahám jókedvűen nevetgélt, és azt mondta a földre borulva: „Százéves embernek legyen még fia? És Sára, a kilencven esztendős még szülni fog? Ezért Ábrahám így szólt Istenhez: Éljen csak Izmael színed előtt! De Isten ezt válaszolta: Nem úgy! Feleséged, Sára, ajándékoz meg fiúval téged, s te majd az Izsák nevet adod neki. Szövetségemet örök szövetséggé teszem vele, én pedig az ő és őutána leszármazottainak Istene leszek De Izmaelt illetően is meghallgatlak. Nézd, megáldom, termékennyé teszem, és szerfölött megsokasítom. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De szövetségemet Izsákkal kötöm meg, akit Sára a jövő évben ez idő tájt szül. Miután Isten befejezte beszédét Ábrahámmal, előtte felemelkedett”. (Ter17,17-22) Isten szerette Ábrahámot, de a Gondviselés öröktől fogva megerősített rendjét nem forgatta fel az ő kedvéért. Nem kárpálta Ábrahámot azért, mert kinevette a harminc éve megerősített rendet, de Sárának fiát örök figyelmeztetőül Jiszchaknak (a férfi nevetett) kell hívni. Isten tervei örök életűek. Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Keményen határozta el az Úr, hogy az ördögtől származó paradicsomkerti kísértésnek lesz halálos áldozata, de nem az egész emberiség, hanem annak egy olyan tagja, aki öröktől fogva született az Istenatyától, a Második Isteni Személy, akivel megosztotta a végtelen isteni természetet, és ez a megosztás állandó marad köztük. A Fiúisten egyrészt ősmintája lesz az örök tervek szerint a teremtendő világnak azzal, hogy a testből és lélekből álló emberi természetet az istensége mellé magára veszi, elválaszthatatlanul összeköti Isteni Személye alatt. Az ősbűn büntetése: „Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.” (Ter 3,19) Ezzel a büntetéssel meghal minden ember, itt nincs szó a feltámadásról, amitől újra ember (azaz anyagi testből és szellemi lélekből álló) minden bűntől megtisztult istengyermeke tudna lenni. Ezt az állapotot csak a Megváltó tudja visszaállítani, aki nemcsak ember, hanem Istenember. Amikor meghal, emberi lelke válik el emberi testétől, de istensége szoros egységben marad mindkettővel. Ez a halál tehát isteni értékű áldozat, és egyben biztosítani tudja a feltámadás lehetőségét is azzal, hogy saját hatalmával újra egyesíti a halálban szétszakadt emberségét és megújított testét. Isten előtt kiérdemli az összes emberhalálból való feltámadását is az összes emberi bűn bocsánatát is. Mindebből érthetővé válik, hogy mit jelent az Ábrahámnak ígért utolsó áldás: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Ebbe beletartozik az élet egyik legfontosabb áldása, a gyermek-áldás, amit az eredeti házasság, Ábrahámnak Sárával kötött házassága kaphatott meg egyedül. Izmael máig élő népei a jézusi megváltásról még ma sem akarnak tudni. Amikor Izsák már felserdült, Isten próbának veti alá Ábrahámot: „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked. Amikor pedig ama hegynek oldalán kapaszkodtak felfelé a harmadik napon, Izsák feltette a kérdést apjának: Lám, itt a tűz és a fa, de hol a bárány az égőáldozathoz? Ábrahám így felelt: Isten majd gondoskodik bárányról az égőáldozathoz, fiam. Így mentek tovább egymás mellett” (22,2; 8)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése