Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága”
című értekezéséből
Isten gyermekei vagyunk, maradjunk meg Isten békéjében
Urunk az előző kéréshez hozzátett és határozottan hozzácsatolt egy követelményt, amely meghatározott feltételt szab, és kikötést tartalmaz. Úgy kérjük bűneink bocsánatát, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Tudjuk meg tehát, hogy amit bűneinkkel kapcsolatban kérünk, azt csak akkor nyerhetjük el, ha mi is hasonlóképpen teszünk megbántóinkkal. Ezért is mondja Urunk egyik beszédében: Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni (Mt 7, 2). És börtönbe vetik azt a szolgát, akinek elengedte ura az adósságát, de ő maga nem akarta elengedni az adósságot szolgatársának. Mert nem akart megbocsátani szolgatársának, ezért ő maga is elveszítette azt a kegyet, amelyben ura részesítette. Krisztus Urunk egy alkalommal még keményebb büntetést helyez kilátásba, amikor így fogalmaz: Amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket (Mk 11, 25-26). De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket (Mt 6, 15). Nem lehet majd semmi mentséged az ítélet napján, hiszen úgy fognak téged megítélni, ahogyan te is ítéltél, és azt kell elszenvedned, amit mással tettél.Isten ugyanis azt parancsolta, hogy békességesek, megértők és egyetértők legyünk az ő házában (vö. Róm 15, 5). Azt akarta, hogy amilyenekké a második születéssel tett minket, abban mint újjászületettek, ki is tartsunk: Isten gyermekei vagyunk, ezért maradjunk is meg Isten békéjében, és akikben egy a lélek, egy legyen a szándék és a vélemény is. A békebontó áldozatát nem fogadja el az Úr. Azt parancsolja neki: forduljon vissza az oltártól, és engesztelődjék ki előbb testvérével, hogy a már kibékült lélekkel végzett imádsága kiengesztelhesse Istent. Mindennél értékesebb áldozat ugyanis Isten szemében a mi békénk, testvéri egységünk: az Atya és a Fiú és a Szentlélek egységében egybegyűlt nép.Mert már azokban az áldozatokban is, amelyeket elsőnek Ábel és Káin mutatott be, Isten nem az oltárra tett adományokat nézte, hanem az áldozat bemutatók szívét; ezért csak annak az adománya tetszett, akinek a szíve tetszett. A békességszerető és igaz Ábel ártatlan szívvel mutatta be áldozatát Istennek: ezzel arra tanított mindenkit, hogy amikor áldozatot mutat be az oltáron, Isten félelmében közeledjék oda, őszinte szívvel, igaz lelkülettel és békés egyetértésben. Ábel valóban így mutatta be áldozatát Istennek. Ezzel kiérdemelte azt, hogy utána ő maga is áldozat lett Isten oltárán. Mint aki elsőnek adott példát a vértanúságra, dicsőséges vérontásával ősi előképe lett az Úr Jézus szenvedésének: igaz volt, és békességes, mint maga az Úr. Ilyenek kapnak végül is jutalmat az Úrtól, és az ítélet napján az ilyenek fognak az Úrral együtt ítélkezni. Egyébként a testvérek közötti viszálykeltés vádja alól még akkor sem menthető fel a civakodó, a békebontó, a testvérekkel egyenetlenkedő ember, ha keresztény mivoltáért megölnék is: így tanúsítja az Apostol a Szentírásban. Hiszen az is meg van írva: Aki gyűlöli testvérét, gyilkos (1 Jn 3, 15), és a gyilkos nem jut be a mennyországba, nem élhet Istennel. Nem lehet együtt Krisztussal az, aki inkább Júdást akarta követni, mint Krisztust.
Isten gyermekei vagyunk, maradjunk meg Isten békéjében
Urunk az előző kéréshez hozzátett és határozottan hozzácsatolt egy követelményt, amely meghatározott feltételt szab, és kikötést tartalmaz. Úgy kérjük bűneink bocsánatát, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Tudjuk meg tehát, hogy amit bűneinkkel kapcsolatban kérünk, azt csak akkor nyerhetjük el, ha mi is hasonlóképpen teszünk megbántóinkkal. Ezért is mondja Urunk egyik beszédében: Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni (Mt 7, 2). És börtönbe vetik azt a szolgát, akinek elengedte ura az adósságát, de ő maga nem akarta elengedni az adósságot szolgatársának. Mert nem akart megbocsátani szolgatársának, ezért ő maga is elveszítette azt a kegyet, amelyben ura részesítette. Krisztus Urunk egy alkalommal még keményebb büntetést helyez kilátásba, amikor így fogalmaz: Amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket (Mk 11, 25-26). De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket (Mt 6, 15). Nem lehet majd semmi mentséged az ítélet napján, hiszen úgy fognak téged megítélni, ahogyan te is ítéltél, és azt kell elszenvedned, amit mással tettél.Isten ugyanis azt parancsolta, hogy békességesek, megértők és egyetértők legyünk az ő házában (vö. Róm 15, 5). Azt akarta, hogy amilyenekké a második születéssel tett minket, abban mint újjászületettek, ki is tartsunk: Isten gyermekei vagyunk, ezért maradjunk is meg Isten békéjében, és akikben egy a lélek, egy legyen a szándék és a vélemény is. A békebontó áldozatát nem fogadja el az Úr. Azt parancsolja neki: forduljon vissza az oltártól, és engesztelődjék ki előbb testvérével, hogy a már kibékült lélekkel végzett imádsága kiengesztelhesse Istent. Mindennél értékesebb áldozat ugyanis Isten szemében a mi békénk, testvéri egységünk: az Atya és a Fiú és a Szentlélek egységében egybegyűlt nép.Mert már azokban az áldozatokban is, amelyeket elsőnek Ábel és Káin mutatott be, Isten nem az oltárra tett adományokat nézte, hanem az áldozat bemutatók szívét; ezért csak annak az adománya tetszett, akinek a szíve tetszett. A békességszerető és igaz Ábel ártatlan szívvel mutatta be áldozatát Istennek: ezzel arra tanított mindenkit, hogy amikor áldozatot mutat be az oltáron, Isten félelmében közeledjék oda, őszinte szívvel, igaz lelkülettel és békés egyetértésben. Ábel valóban így mutatta be áldozatát Istennek. Ezzel kiérdemelte azt, hogy utána ő maga is áldozat lett Isten oltárán. Mint aki elsőnek adott példát a vértanúságra, dicsőséges vérontásával ősi előképe lett az Úr Jézus szenvedésének: igaz volt, és békességes, mint maga az Úr. Ilyenek kapnak végül is jutalmat az Úrtól, és az ítélet napján az ilyenek fognak az Úrral együtt ítélkezni. Egyébként a testvérek közötti viszálykeltés vádja alól még akkor sem menthető fel a civakodó, a békebontó, a testvérekkel egyenetlenkedő ember, ha keresztény mivoltáért megölnék is: így tanúsítja az Apostol a Szentírásban. Hiszen az is meg van írva: Aki gyűlöli testvérét, gyilkos (1 Jn 3, 15), és a gyilkos nem jut be a mennyországba, nem élhet Istennel. Nem lehet együtt Krisztussal az, aki inkább Júdást akarta követni, mint Krisztust.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése