2014. június 25., szerda

Úrnapja után 3.



Úrnapja utáni napok
elmélkedés második rész

A Második Isteni Személy tökéletes mása a végtelenül jó Mennyei Atyának. Vállalta a megtestesülést, hogy emberi természete is legyen, amit isteni természete mellé erősített és így igaz Isten és igaz ember lett. Ezen a két természeten keresztül válik majd valóra Atyjának csodálatos terve, hogy emberi lelke az összes ember lelkének, az összes angyali lénynek, emberi teste pedig a világmindenség minden anyagi létezőjének ősformája lehessen. Az Atyának az volt az eredeti terve, hogy amikor elérkezik az idők teljessége, öröktől kiválasztott szűz anyától szülessék ténylegesen az Isten Fia, úgy ahogy sok évszázaddal előbb Izajás prófétával Acház királynak előre megmondta: „Az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el”(Iz 7,14) A próféták királya ezt a nem kért születést jelnek, csodának nevezi. Így is fogadták el közel nyolc évszázadon át. az Immánuel születése, azért lehetett csoda, mert édesanyja nemcsak a foganásig volt szűz, hanem azután is. Ez azt jelenti, hogy a fogantatása nem a Teremtő által a többi embernek megadott módon történt.„Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek. Az angyal ezt válaszolta s mondta neki: A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen. Mária így válaszolt: Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint. Erre az angyal eltávozott”. (Lk 1,26-38) Érdekes megfigyelni, hogy alakult ősszüleink élete mindjárt a kezdet kezdetén. Az Úr atyai jósága minden jót megadott ember gyerekeinek. Rövid idő után a sátán első hazug szavára tönkretettek minden mennyei tervet azzal, hogy kimondták: Nem Isten kedvencei, hanem vele egyenrangú urai akarunk lenni. Nem engedelmeskedünk neki, hanem mi mondjuk meg, hogy mi az igaz, mi a jó. A súlyos bukás ugyanolyan hirtelen történt, mint az angyali próba idején. Az Atya azonban irányukban nem hozott pokolra küldő ítéletet. A sátánt büntette előbb, csak utána a nagyravágyó asszonyt: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba. Az asszonyhoz pedig így szólt: Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak között szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad” (Ter 3,15-16) Isten legfőképpen azt sajnálta, hogy a gyermekeket szülő, a mennyországot benépesíteni tudó édesanyát büntetnie kell végig a történelem évezredein. A büntetésük pedig azért lesz nagyon fájó, mert nem tudják kimutatni gyengéd anyai szeretetüket: hol a férj hibája, hol a gyerekei hálátlansága, hol meg a saját dacos ellenállása miatt szenvednek kegyetlenül. Mi a sokszor figyelmetlen és hálátlan gyerekek, ne nehezítsük sorsukat. Éva első fia testvérgyilkos lett. Ábrahám felesége kilencven éves koráig kell, hogy várjon az anyai örömökre. Amikor a Messiás-unoka a kétezer évvel korábban felvett ifjú testének hangján mondja, nem meri elhinni a sátorlap mögé bújó vendéglátó Sára.(Ter 18,10)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése