2014. június 25., szerda

2014.06.25. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.25. szerda

Sokszor szóba kerül panaszkodó ajkakon, hogy mennyi fontos igényt nem tudunk kielégíteni. Igaz. Az is igaz, hogy amit annyira hiányolunk a magunk birtokából, nem bizonyos, hogy az nekünk is éppen olyan jó és szükséges lenne, mint irigyelt embertársainknak. Korunkban valóban sok fontos tárgy, eszköz, a megszaporodott családnak nagyobb lakás és esetleg még sok más is hiányzik. Ezeket elsősorban mennyei Atyánktól remélhetjük, hiszen a számunkra előre összeállított életterve nem lehet hiányos. Viszont Jézus rávezet bennünket egy gondviselés-szerű igen fontos tényezőre:„Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál,s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót menyei Atyátok azoknak, akik kérik”. (Mt 7,7-11) Mielőtt bárki hitetlen kétségbe vonná ezt a jézusi állítást, gondolkodjunk Isten írásos üzenete alapján: a Biblia a világ teremtését úgy mutatja be Mózesnek, hogy a semmi helyett megjelenik Isten parancsára a csillagvilág. Az egyik naprendszerben egy kisebb fajta bolygót úgy helyez el, hogy a napjából kisugárzó fény és meleg a bolygóra tervezett anyagi élet éltetője legyen. Ezer, esetleg millió éveket szánt arra, hogy a folyamat végére szánt embernek legyen fűje, virága, bokra, fája. Kiemelkednek a hegyek, lesüllyednek a völgyek, sorakoznak sokféle kisebb és egyre nagyobb állatfajták. Amikor már az óriási, négy hatalmas folyó vízével öntözött Édenkert is készen volt, akkor megteremtette a gazdát és feleségét, az embert is. Megmutatott neki mindent, neki ajándékozott mindent. Megtanította, hogy kell művelni a földet, újra vetni a szükséges növények magvait. Kijelentette: Ti férj és feleség lesztek, nagyon boldog emberpár. Szeressétek egymást és nemzzetek szerelmetekben utódokat, fiúkat és leányokat, hogy akaratom szerint szaporodjatok és töltsétek be a földet! A férj legyen a család feje, a feleség meg a szíve. A lelketeket értelemmel és akarattal tettem magamhoz hasonlóvá. Lelketekbe beleteremtettem a megszentelő kegyelmet: ezzel gyermekemé fogadtalak benneteket. A földi élet idejében kizárólag a párotok, majd a gyermekeitek boldogságáért fáradozzatok. Így lesztek majd méltók arra, hogy egy boldog földi élet után egy sokkal boldogabb élettérbe, a magam udvarába hívjalak benneteket. Vigyázzatok, hogy mindent eme gyönyörű isteni terv szerint vigyetek tovább! Ne akarjatok okosabbak lenni nálam! Mert ha másként képzelitek el a földi boldogságot, nem akadályozlak meg ebben benneteket, de mindenkinek viselnie kell tettei következményeit.Évát buzdította a sátán, hogy a tiltott fa gyümölcsébe van rejtve az isteni hatalom titka: egyél belőle, és te leszel az isten! Szegény ősanyánk! Nem Istennő lett belőle, hanem sokat szenvedő asszony. Isten törvényeit megváltoztatni nem lehet büntetlenül. Ez örök törvény, ne felejtsd harmadik évezred embere.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése