2014. június 27., péntek

2014.06.27. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.27. péntek

Fájdalmas érzés belegondolni abba a káoszba, amely elindult az ősbűnnel és a gonoszság csúcsait akkor érte el, amikor kétezer éve nekifeszült a megtestesült Igének. Az evangélisták a krisztusi örömhírt igaz lelkesedéssel kezdték hirdetni: az emberek Megváltója elérkezett, vége lesz a gonoszság uralmának, amelyet Isten és országa hatalmas ellensége, a sátán hozott létre. Máté az örömhírt azzal kezdi, hogy rámutat: Jézus Krisztusban beteljesült Isten ígérete, amelyet az Atya hirdetett meg két ezer évvel a megváltás előtt. Ezt az örömhírt gyorsan közzé teszi, mint aki saját maga tapasztalta: megállt a pénzváltó, adószedő asztalom előtt, rám nézett és ezt mondta: „Kövess engem!” (Mt 9,9a) a szeretet magas fokú szolgálatának nem nevezhető vámszedés egyik rabszolgája néhány órája hallotta, hogyan vitt négy jó barát egy béna barátot Jézushoz, aki zsúfolt földszinti teremben tanított. Hírét hallották hatalmának és jó szívének. Miért ne segítene barátunkon? A szerencsés bent lévők embertelenül gondolkodtak: jó hallgatni Őt, ki nem lépünk innen. Ettől a megszokott szívtelenségtől nem esett kétségbe a négy cipekedő. Felmentek a tetőre és a tömegben beszélő Jézus felett kibontottak egy darabot, azon keresztül leengedték a hordágyat eléje. A híradás még kérő szót sem említ, elég volt az önzetlen szeretet látványa, Jézus már mondta is a betegnek:„Bízzál, fiam, bocsánatot nyernek bűneid!”Néhány írástudó erre azt gondolta magában: Ez káromkodik. Jézus belelátott gondolataikba, ezért megkérdezte: Miért gondoltok magatokban rosszat? Mi könnyebb? Azt mondani, hogy bocsánatot nyernek bűneid, vagy azt: Kelj föl és járj? Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására! Ezzel a bénához fordult: Kelj föl, fogd ágyadat és menj haza! Az fölkelt, és hazament. Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott” (2b-8) a vámosnak ez megnyitotta a szemét: Ez a Jézus nemcsak ember. Íme, a lényeg: Elvenni a bűnöket és nem szaporítani „Fölállt és követte. Meghívta ebédre a házába, mert ezt az örömöt meg kell ünnepelni s neki akkor még csak erre futotta. Jézus jósága verhetetlen: Amikor kifogásolják ezt a maguk csinálta szentek, a farizeusok, kimondja védő és egyben program-igéjét: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket” (12-13) Szent Máté apostolhoz hasonlóan Szent Lukács apostol kezdi még az evangéliumot azzal, hogy a Megváltó eljövetelére nemcsak az ősének, Ábrahámnak kell öregkorig várni, hanem az előfutára szülei is megszenvedik a fontossága árát. Ezért kell várnia Zakariásnak és Erzsébetnek öregkorig, hogy Keresztelő János megszülessék. (Lk 1,5-25; 57-80) Szent Márk apostol talán ezért írja így meg Jézus evangéliumának kezdetét:”János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát és mondta: Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot (forduljatok Isten felé) és higgyetek az evangéliumban” (14-15) Szent János pedig így kezdi:„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”.(Jn 1,1) „S az Ige testté lett, és közöttünk élt” (14) a napi újságok rengeteg lázadásról, tömeggyilkosságról, csalásról, bosszúállásról adnak hírt. No meg az élet napi istentagadásairól. Bevallom, megkeseredett szívvel olvastam az előírt szöveget: „Amikor lejött a hegyről, nagy népsokság követte. Egyszer csak odament hozzá egy leprás, leborult előtte és kérte: „Uram, ha akarsz, megtisztíthatsz!” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, s így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg! Erre a nyomban megtisztult leprájától” (Mt 8,1-3) a világ végéig lesz rengeteg betegség, bűn is, mindvégig szükség lesz a betegek kenetére és a gyóntatásban a feloldozásra. Amint Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat”(Mk1,1-2)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése