Jézus csodái 43. - Hatalmam egyetemes

Hatalmam egyetemes

 

Jézus Hippóban a helybeli szegények gondozására buzdítja a gazdagokat. (Lásd a Jézus, a szegények barátja című füzetben.) Utána a gazdagok meghívják őt házaikba, de Jézus inkább a szegényekkel akar maradni, hogy megvigasztalja őket.

Legalább száz szegény van ott. Ezeknek szinte kétharmada nem tudja használni valamelyik végtagját, vagy vak, vagy láthatóan beteg. A másik harmad gyermekekből áll, akik koldulnak özvegy anyjuk vagy nagyanyjuk számára... Csodálatos dolog látni, hogy a nyomorék karok, eltorzult csípők, meggörnyedt hátgerincek, megvakult szemek, a magukat kimerülten vonszolók, a betegségek minden fájdalmas megnyilvánulása, a szerencsétlenségek és munka vagy végkimerülés következménye megszűnik, az egészség helyreáll, és ezek a szerencsétlenek visszatérnek az életbe, és képesek gondoskodni magukról. Felkiáltásaik betöltik a hatalmas teret.

Egy római nagy nehezen utat tör az ujjongó tömegben, és eléri Jézust, miközben ő azon fáradozik, hogy eljusson az Őt áldó gyógyultakhoz, akik nem tudnak áttörni a tömegen.

– Üdvözlégy, Izrael Rabbija! Amit tettél, az csak a te népedért van?

– Nem, ember. Sem amit tettem, sem, amit mondottam. Az én hatalmam egyetemes, mert annak számára nincsenek néposztályok, sem vallások, sem nemzetek, hogy korlátozzák. Az Ég Országa azért az emberiségért van, amely tud hinni az igaz Istenben. És én azokért vagyok, akik tudnak hinni az igaz Isten hatalmában.

– Én pogány vagyok. De hiszem, hogy te egy isten vagy. Van egy kedves rabszolgám. Egy öreg rabszolga, aki gyermekkorom óta követ engem. Most lassan megöli őt a bénaság, és sokat szenved. De egy rabszolga, és talán te...

– Igazán mondom neked, hogy csak egy igazi rabszolgaságot ismerek, s csak attól undorodom: a bűnét, és a bűnben való megátalkodottságét. Mert aki bűnt követ el, de megbánja, az irgalmammal találkozik. A te rabszolgád meg fog gyógyulni. Menj, és gyógyulj meg tévedésedből, belépve az igaz hitbe!

– Nem jössz el házamba?

– Nem, ember.

– Valóban... túl sokat kértem. Egy isten nem megy el a halandók házába. Ilyesmit csak mesékben olvashatunk... De senki se fogadta be vendégként Jupitert vagy Apollót.

– Azért, mert ők nem léteznek. De Isten, az igaz Isten belép az emberek házaiba, azokéba, akik hisznek benne, és elviszi oda a gyógyulást és a békét.

– Ki az igaz Isten?

– Az, aki van.

– Nem te? Ne hazudj! Istennek érezlek...

– Nem hazudok. Jól mondod. Az vagyok. Én Isten Fia vagyok, aki azért jöttem, hogy a te lelkedet is megmentsem, amint megmentettem kedves szolgádat. Nem ő jön, hangosan kiáltozva?

A római megfordul, lát egy öreget, akit mások követnek, aki egy lepedőbe burkolva fut, kiáltozva:

– Máriusz! Máriusz! Uram!

– Jupiterre! Az én rabszolgám! Hogyan!... Én... azt mondtam: Jupiterre... Nem: Azt mondom: Izrael Rabbijára! Én... én... – az ember nem tudja többé, mit mondjon...

A nép önként utat nyit az öreg rabszolga számára.

– Meggyógyultam, uram! Tüzet éreztem tagjaimban, és egy parancsot hallottam: „Kelj fel!” A te hangodnak tűnt. Felkeltem... felálltam lábaimra.. Megpróbáltam járni... sikerült... Megérintettem a sebeket... többé már nem voltak rajtam sebek... Felkiáltottam. Néreusz és Kvintusz odafutottak. Megmondták nekem, hol vagy. Nem vártam meg, hogy odahozzák ruháimat. Most még szolgálni tudlak téged... – az öreg letérdel, és sírva csókolgatja a római ruháját.

– Ne engem. Őt, ezt a Rabbit, aki meggyógyított téged. Hinni kell, Akvila! Ő az igaz Isten. Meggyógyította ezeket egy szavával, és téged... nem tudom, mivel... Hinni kell... Uram... én pogány vagyok, de... íme... Nem. Ez túl kevés. Mondd meg nekem, hová mégy, és megtisztellek. – Fel akart ajánlani egy erszényt, de visszateszi.

– Az alá az árnyas árkád alá megyek, velük.

– Küldeni fogok számukra neked. Üdvözlégy, Rabbi! El fogom mondani ezt azoknak, akik nem hisznek...

– Isten veled! Várlak téged Isten útjain.

A római elmegy, rabszolgáival. Jézus elmegy szegényeivel és apostolaival és nőtanítványaival.

Az árkád, ami inkább egy fedett utca, árnyas és hűs, és oly nagy az emberek öröme, hogy szépnek tűnik számukra ez az önmagában közönséges hely. Időnként jön egy polgár, és alamizsnát ad nekik. Visszatér a római rabszolgája, egy súlyos erszénnyel. Jézus a Világosság szavait és a pénz vigaszát adja nekik, és, amikor visszatérnek az apostolok különféle ennivalókkal, megtöri a kenyeret, és megáldja az ételeket, és a szegényeknek, az Ő szegényeinek adja...

(6-1094)